Hogy kezelitek, hogy a párotok soha sem fog megváltozni? Sikerült megszokni, vagy végül inkább kiléptetek a kapcsolatból?

köszönöm a válaszokat, biztosan igazatok van sokmindenben, de kicsit túlzónak érzem itt némelyik választ.

nem tudom mennyivel jobb egy olyan ember aki minden nap sörözget otthon, mert ez kb ugyanolyan.(mármint a hatása kb ugyanolyan)

a nőgyógyászunknak elmeséltük hogy mi a helyzet mielőtt belevágtunk és azt mondta, hogy az a lényeg, hogy én hogy élek. És én teljesen egészségesen élek, nem dohányzom, nem iszok, egészségesen táplálkozom és sportolok is.

A párom bár sajnos ez a helyzet, de rendes munkája van, és egyetemet végzett. Pont az egyetemen kattant rá, és sajnos azóta nem tudott erről leszokni..

2 munkahelye is van és rendes fizetése egy irodában dolgozik.

Teljesen normális életet él , csak az tudja hogy mi a helyzet aki vele él.

Sokan azt hiszik ezekről az emberekől, hogy munkanélküliek, meg teljesen lezülöttek, pedig ő is ugyanúgy ingben jár dolgozni egy irodába mint bárki más, aki ilyen helyen dolgozik.

A munkahelyén meg vannak vele elégedve.

Amíg nem került szóba a gyerek, addig úgy voltam vele az ő dolga majd biztos abbahagyja, és most kezdett el igazán idegesíten, hogy rajta vagyunk a projekten, hiszen azt hittem mire idáig eljutunk már elkezdi abbahagyni.

És igen igazatok van abban teljes mértékben, hogy én választottam, tudtam is hogy mi a helyzet, de barátnőm férje pl ugyanilyen volt és ő pl példás férj lett azóta. Felhagyott lassan ő is a kis dolgaival.

Szóval teljesen nem látom reménytelennek, mármint ami a füvezést illeti de mégis félek, hogy ha így marad akkor valószínűleg vállás lesz a vége.

Ezt nyilván ő is tudja...

amúgy meg akik írják, hogy milyen rendes pasik vannak, sok jó tulajdonsága van, ami más férfiakban nincs meg, és

ez miatt becsülöm őt.

Nem véletlen ő volt az aki megtetszett anno és nem a másik többi.

Amúgy nem olyan egyszerű ám ez a találj tökéletes párt magadnak mivel én pl hosszú évekig kb 6 évig voltam egyedül és bizony nem jött senki.

Pedig nagy a baráti társaság, nem ülltem otthon mégsem.

Egy hasonló magyon rendes pasival sokáig próbáltam eljárni kirándulgatni stb stb.. na ő pl imádott kiránduni viszont minden egyes porcikám elutasította őt...

azt hittem ha ráveszem magam, hogy sokat találkozok vele akkor majd megtetszik, mert rendes ember és majd biztosan megtetszik, de nem.... szóval próbálkoztam én, de mégis ő volt az akinél elősszőr éreztem hogy végre ismét van valaki akivel ott van az a bizonyos kémia.

Sok barátnőm 2 hét alatt beleszeretett a pasikba és pasiztak is rendesen egyik után jött a másik, én nem ez a kategória voltam.

Én mindig vártam, hogy majd jön valaki akivel van kémia.

Mi másra várhattam volna?

Ott volt a rendes pasi, és sokszor randiztam de semmi kémia nem volt velük.

Ezt nehéz irányítani.

Amikor az a nagyon rendes srác megcsókolt akkor szó szerint kirázott a hideg, annyira taszított hogy rögtön meg is mondtam neki, hogy na most hagyjuk abba ezt az egészet, pedig hónapokig mászkáltunk együtt...

Hát igen alapból sem voltam az a fajta, aki rögtön bemászik a másik ágyába és hát nem is tettem meg ezek után főleg nem.

A mostani párommal végre van /volt kémia és 6 év után egyszerűen úgy voltam vele, hogy most mit csináljak.

Itt egy férfi akivel alapból működne , de van ez a dolog amit nem szeretek viszont belementem hiszen bíztam benne , hogy változni fog, ahogy változott is ..

szinte a kapcsolatunk elején rögtön abbahagyta a dohányzást és a haverokkal sem találkozott annyit.

Bár hülyén hangzik de rengeteget váloztatott már, szóval igyekszik, de a lustásága valószínűleg a személyisége része.

Hát de igazatok van nyilván én is ettől félek amit itt sokan írtok, mert akkor el fognak válni az útjaink.

A gyerekkel nem várok mert kifutok az időből és egy rendes pasi sem biztosíték semmire , erre már rájöttem az életben. A rendes pasik is egyedül tudnak hagyni, és rájuk sem lehet feltétlen számítani.. most ha erre várnék akkor soha nem vállalnék gyereket.

de igazatok van , mert ettől én is félek, hogy nem lesz belőle olyan partner amilyenre szükségem lesz.

Én csak igazából példákra voltam inkább kíváncsi, hiszen biztosan vannak itt olyan emberek akik hasonló kapcsolatban voltak /vannak benne és kíváncsi lettem volna , hogy náluk hogy alakult..megszokták, összecsiszolódtak? elfogadták ezt a dolgot, vagy nem bírták elfogadni, együtt maradtak vagy sem..

igazából ezek a dolgok érdekeltek volna.

De azért köszönöm mindenkinek a válaszokat, nyilván füves és füves között is van különbség, mert vannak a teljesen lezűlött igénytelen füvesek meg vannak a rendes állással rendelkező, kívülről teljesen normálisnak tűnő füvesek is akikről ránézésre senki nem mondaná meg, hogy mi a helyzet.

A hamu meg azért van az ablakok mellett, mert kimegy rágyújtani csak nem áll ki sokszor a teraszra és csukja magára az ajtót hanem csak odaáll az ajtóba és úgy cigizik de ugye így a szél ugyanúgy befújja a hamut és sajnos a füst szaga is bejön a lakásba valamennyire nyilván. Hát igen rengeteget kellett alkalmazkodnia amióta ideköltöztem, mert előtte bizony benn szívta a lakásban.

Sokat voltak itt a haverok , most nincsenek.

De hát ezt a legtöbb legénylakásban élő férfi valószínűleg megtapasztalja, amikor barátnőjük lesz, hogy az jár némi változással egy idő után, ahogy én sem járok már bulizni mint 20 évesen.

Az emberek változnak.

Neki a lustasága ami alapvető tulajdonsága és ez az amiben valószínűleg soha nem fog megváltozni.

Megcsinálja majd a dolgokat, csak max nem szívesen, és ettől félek inkább, hogy neki csak nyűg lesz majd a kirándulás, a házimunkában segítés stb stb..

Az biztos ha fiam lesz , akkor megtanítom a házimunkára , mert ezt bizony nagyon sok nő elrontja a nevelésnél.

Látom a fiú barátokat akik együtt élnek, hogy a rend számunkra teljesen más fogalom mint számunkra.

És igen valószínűleg azért is alakulhatott ez így ki, mert anno az anyukák minden megcsináltak helyettük, bár ez se feltétlen igaz, mert tőlem soha nem várták el hogy takarítsam ki a szobámat vagy hogy rakjak rendet én megcsináltam magamtól is.

De hát gondolom ez is személyiségfüggő nem tudom..

Köszönöm a hozzászólásokat. Jól esik, hogy valaki képes volt a dolgok mögé is látni (sok év egyedüllét, végre valaki akivel működik is a kémia, 30 feletti "krízis")

Igazatok van sajnos bármennyire rossz de be kell látnom..

ma is ezen agyaltam, hogy talán azért sem össze mivel nem érzem magam biztonságban mellette, nem érzem azt amit általában egy férfi mellett kellene , hogy érezzek.

Inkább kicsit olyan gyerekeknek érzem magunkat , és huszonéves énem sokkal felnőttesebb, önállóbb volt mint a mostani...

Ettől függetlenül igazatok van abban is, hogy nem hagyom el.

Még nem jött el ez a pont..tudom hogy butaság, de régen is mindig azt mondtam ha a barátnőim csalódtak valakiben, hogy csalódjanak 1*, 2* akár többször , teljesen mindegy mások mit mondanak, egy idő után úgyis el fog jönni az a pont amikor már egy percig sem fognak gondolkozni és kilépnek...legalább akkor nem marad meg egy bizonytalanságérzés , hogy mi lett volna ha vele maradnak..

És igen , én mindig kíváncsi vagyok más példájára, negatív-pozitív példákra egyaránt, mert a végén úgyis én döntök. Ezért sem arra irányult a kérdésem, hogy elhagyjam-e hanem arra, hogy mások hogy kezelték, hogy alakult stb...

Az az igazság, hogy talán épp ezért sem döntök elhamarkodotan vele kapcsolatban , mert annyi de annyi példát hallotam már, annyi egyedülálló nővel találkoztam már akik megkeseredtek a magánytól...

és annyi házasságról hallok, ahol rendes emberek elhidegültek egymástól, ahol a nő nem kap semmi kedvességet, simogatást csak egy "rendes férjet", aki nem iszik, nem dohányzik csak éppen inkább beletemetkezik a munkába, csak hogy ne kelljen hazamennie vagy teljesen magának való és nem foglalkozik az érzelmekkel.

Én nem akarok ilyen megkeseredett nő lenni...

Inkább hibázzak akkor, de csak akkor lépek ki a kapcsolatból ha már nagyon kezelhetetlen lesz.

Annyira hosszú évekig voltam egyedül, egyedül fekszel le esténként, egyedül vagy a lakásban miután hazatértél a barátaiddal való találkozásból, akik ugye egy bizonyos kor után már mind megállapodnak és egyre kevesebbszer érnek rá..és hozzáteszem akik szintén panaszkodnak a kapcsolataikra, hogy ilyen vagy olyan gondok vannak és látom magam körül, hogy semelyik kapcsolat sem tökéletes..

nekem nincs erőm már megint előröl kezdeni mindent és kétségbeesetten keresni valakit...

a mostani párom nem így jött..akkor jött amikor a legjobban éreztem magam és nyüzsgöt az élet körülöttem..

nem voltam kétségbeesve , hogy szingli vagyok , sőt...talán akkor elősször élveztem is..

ő akkor jött , amikor hosszú évek után azt éreztem, hogy most nagyon jól érzem magam egy klassz baráti társasággal akikkel rengeteg közös program van és végre jól vagyok , megtaláltam azt a társaságot akikkel jól érzem magam.

Ha most kezdeném újra, akkor már kétségbe lennék esve,

és ennél szánalmasabb nincs is mint amikor 30 feletti nők kétségbeesetten keresnek párt maguknak...

itt van a párom akivel (ha homokba dugom a fejem és bízom benne, hogy megváltozik )jól érzem magam, elvagyunk együtt, könnyen összeszoktunk ami az összeköltözést illeti és ezeket most nem fogom eldobni csak úgy..

talán az a sorsom, hogy egy darabog együtt legyünk majd elváljunk..talán pont az ellenkezője.

Nem tudom..de köszönöm a véleményeket, azokat is akik véleménye számomra kicsit túlzó (mint írtam mindig szeretem meghallgatni az embereket, hogy mit gondolnak, milyen tapasztalataik vannak stb stb...)

És továbbra is köszönöm ha valaki aki hasonló helyzetben volt mint most én vagyok elmeséli, hogy náluk hogy alakultak végül a dolgok..