Ezek után hogyan viselkedjek vele?

ne hagyd. Egy kis pihentetést lehet adni a dolognak, hogy érlelje magában a dolgot, de ne túl sokat (mondjuk hétvégéig, ha akarod, vagy következő héten, ahogy kijön, de ne hadd addig, amíg eltemetődik a dolog). Innen megállapíthatatlan, de a leírásod alapján valószínűleg tetszel neki, csak egyrészt most itt van a lehetőség, ami azért félelmetes és olyan elképzelhetetlen, másrészről egyszer már egyszer elutasítottad, ami valamilyen szinten biztosan megmaradt benne - épp ezért is jobb, ha te kezdeményezel most.

Nem kell mindig csak a szavakra támaszkodni. Ha legközelebb van egy jó alkalom, ültök valahol kettesben, és olyan a hangulat - pl. lehetőleg ő tesz valamiféle kezdeményezést (mint a hajsimogatás),- megpróbálhatsz odabújni hozzá, odahajtani a fejed, és megnézni, hogyan reagál.

Nem kell ennek ilyen nagy teátrális hollywoodi lángoló összeborulásnak lennie, egy egyszerű, sallangmentes természetes gesztus, ami kifejezi a kötődést, a gyengéd érzelmeket, és hogy most te vagy az, aki tényleg szeretné és próbálkozik és reménykedne, ha szabadna - ez egyfajta megbánást is mutat felé amiatt, hogy anno kikosaraztad.

Ez azért is jó, legyezi a lelkét - a fiúknak ugyanis "lelke" van, ami nem egy olyan hú de bonyolult szerkezet, csak időnként legyezgetni kell egy picit, főként ha előtte úgy érezték, hogy a lánynak nem olyan fontosak, mint nekik a lány, akkor hajlamosak picit makacskodni, hogy ha 'akarnak tőlem valamit, akkor tudják hol találnak'. Ilyenkor valami egyszerű gesztussal mutatni kell feléjük, hogy igen, akarunk, neked tenni azért, hogy találkozzatok, neked kezdeményezni az összebújást, semmi nagy dolog, csak annyi, hogy te közelítesz, és neki csak fogadnia kell a közeledést.

Másrészt azért is jó, mert itt a passzív reakció részéről, hogy nem reagál sehogy, az beleegyezés, akkor szépen elfogadta a közeledésedet, az odabújásodat, ehhez elég sodródni az árral. Így nincs az a probléma, hogy ő fél megtenni a döntő lépést, mert ha biztosra is megy, félelmetes elképzelni, hogy akkor most együtt, hogyan lesz ez, és emiatt inkább nem csinál semmit, hogy valahogy majd csak lesz.

Hajrá

23/f

te tudod, te voltál ott, te érzékelhetted, hogy ez a 'nem tudom' inkább minek hangzott.

Én a leírás alapján azt mondanám, hogy simán megvan az esélye, hogy ez nem 'nemet' jelentett. A hajsimogatás pl. elég belsőséges dolog tud lenni ahhoz, hogy érzelmeket fejezzen ki.

Nem tudom, milyen régen utasítottad vissza, de azért az ilyen érzelmek nem tűnnek el olyan gyorsan, inkább csak eltemetődnek, valamilyen szinten ottmaradnak.

Nem tudom, hogy hogyan adtad neki elő, hogy most már benne lennél, de jó eséllyel lehet, hogy sokkoltad a mondanivalóddal. Tuti eléggé megrázta, amikor kikosaraztad, és ami még rosszabb, hogy utána a barátság fenntartása miatt még jó pofát is kellett vágnia, és úgy tenni, mintha nem lenne semmi gond, továbbra is csak barátok lennétek - ez nem vád feléd, az ilyen szimplán sz*r helyzet, amit nem lehet jól kezelni, és nem tudod elkerülni, hogy ne fájjon.

Szóval ez azért tuti benne maradt, jó eséllyel egyfajta hősmártír beállással, hogy akkor ő a barátságotok érdekében jó pofát vág és vigyorog. Az ilyen szereppel az a gond, hogy megvan a maga melankolikus bája, könnyű beleszeretni a szerepbe, hajlamos az ember beleragadni, és picit/nagyon ezen a pátoszon keresztül nézni önmagát. És ezzel a nagy tragikus hősszereppel nem egyeztethető össze az, hogy most hirtelen mégis van esély. Szóval amikor jöttél azzal, hogy hát így utólag mégis, akkor az:

- sokkolhatta, mert hirtelen jött, nem számított rá, és mivel már nem abban gondolkodott, hogy de jó lenne veled lenni, hanem hogy ő az árnyékból is milyen hősiesen és láthatatlanul és önfeláldozóan, ezért nem is tudta elképzelni, hogy akkor most mégis milyen is lehet együtt, már talán valahol sikerrel próbált leszokni az erről való álmodozásról.

- felpiszkálhatta valahol lent az eddig elnyomott büszkeségét (ami egyébként eddig is megvolt, és pont abból táplálkozott és hízott igen szépen, hogy ő most lenyeli a büszkeségét és feláldozza magát. Most hogy erre már nem lenne szükség, hatványozottan jön vissza az öntudat): eddig nem kellettem, én itt feláldoztam magam, most meg mégis jó lennék? És azt hiszed, hogy ha te most füttyentesz egyet, akkor mindezek után én egyből hanyatt homlok a lábaid elé rogyok? Még mit nem! Kicsit küzdjél te is értem, mint ahogy én tettem érted.

FONTOS!: Ez nem tudatos dolog, de ez ott motoszkál az emberben.

- főleg ha még nem volt barátnője, az azért félelmetes váltás, hogy most lesz, lehet. Ismertem olyan embert, akik nagyon jól el tudott lenni a lányokkal meg udvarolni nekik, amíg lányban tényleg meg nem érlelődött a hajlandóság, és már tényleg csak át kellett volna lépni azt a bizonyos vonalat, akkor viszont gyorsan visszakozott, és egészen közönyösen kezdett el viselkedni a lánnyal. Nem azért, mert csak szórakozott vele, szimplán elijesztette a lehetőség.

Ez csak egy látatlanba felrajzolt pszichológiai portré, te tudhatod csak, mennyire illeszkedhet ez rá a fiúra, de nem árt, ha tisztában vagy vele, hogy ilyenek is lejátszódhatnak a fiúban. Én azt mondom, ezek a tényezők valamilyen szinten biztos ott vannak, max te tudhatod, hogy milyen szinten, van-e olyan szinten, hogy ezek miatt nem omlott rögtön eléd, vagy azért más oka is van ennek.

Tegyük fel, hogy ez van a háttérben, és induljunk ki ebből. Én egy picit hagynám, hogy át tudja rágni a dolgot, ismét feléledjen benne az eltemetett reménykedést, hogy lehet ez akár jó is, nem csak tragikusan hősies. De semmiképpen se sokat. Ha nem jelentkezik vagy futtok össze hét közben, én hétvégére elhívnám valami baráti programra, mondjuk azzal a címszóval, hogy elmentek valahova jól érezni magatokat, és közben megbeszélhetnétek a múltkori dolgot, meg hogy hogyan tovább.

Ott aztán nem kell rögtön nekiesni, elmentek valahova, jól érzitek picit magatokat valami program keretében vagy csak úgy, közben ha tesz valami bátortalan közeledésfélét (keresi például a testi kontaktust, bókol,..), akkor mint fentebb már írtam, ne szóval, gesztussal közeledj felé, viszonozd a közeledést (ha mondjuk hozzádér, akkor te is hozzáérsz, közben kedvesen mosolyogsz), megfogod a kezét vagy ha olyan a helyzet, egyszerűen hozzábújsz. Lényeg, hogy ha úgy érzed, jó a helyzet, akkor már egyértelmű gesztust tegyél, nem olyat, amit akár úgy is lehet értelmezni (nem csak lopva hozzáérek, hanem megfogom a kezét, átölelem, odabújok, ami kijön).

Ha már egy ideje együtt vagytok és nem tett semmilyen közeledést, akkor egy idő után te próbálkozhatsz meg lopva hozzáérni, úgy futólag, hogy hogy reagál - ez már csak azért is jó, mert lágyítja a jeget, ha látja, hogy próbálkozol. Ha vevő rá, akkor ld. előző szakasz, próbálkozz valami egyértelműbbel. Ha továbbra is csak töketlenkedik, akkor ideje rátérni a témára: Hogy tudod, hogy egyszer már kikosaraztad, és tudod, hogy neki nagyon nehéz lehetett közben barátnak lenni (érdemek elismerése, az egó olajozása), és tudod, hogy ez így elég hülyén jön ki, hogy most mégis ("hibák" elismerése a másikkal szemben, szintén lágyítás), de nagyon szeretnéd, ha ez mégis menne. Ha elkezd makkogni, hogy hát végül is nem teljesen lehetetlen részéről a dolog, végül is esély van, ilyesmi, akkor az azt jelenti, hogy még kicsi körbeudvarlás, és csak hagyja magát a végén. Ismét, ha úgy érzed, alkalmas a pillanat, mehet a "letámadás", hogy neki csak hagynia kelljen magát.

Ha egyértelműsíti, hogy nem, akkor legalább tudod, tudomásul veszed, ezt vele is közlöd, és kifejezed abéli reménykedésedet, hogy a barátság azért megmarad. Ha vevő az iróniára, megjegyezheted, hogy úgy néz ki megcserélődtek a szerepek.

Ezzel legalább most már világosan látsz, és egy lehetséges tüskét (az ő önérzetét) sikerült legalább valszeg kihúzni a barátságotokból.

Én így tenném.

Amit viszont mindenképp javaslok az utolsó hsz-ed alapján: ne a büszkeséged alapján döntsd el, hogyan tovább. Ne ringasd magad abba a tévhitbe, amit a büszkeséged diktálna, hogy hát te közölted vele, mi a helyzet, te mindent megtettél az ügy érdekében, szóval ha akar valamit, akkor most már jöjjön ő. Bőven nem tettél meg mindent, bármennyire is nehéz volt erről beszélni neki, de ezt ő is megtette már egyszer, sőt ő bőven többet is, hogy jó megmaradjon köztetek a barátság. Bőven nem tettél még meg mindent ahhoz, hogy te feltehesd kezeidet.

mikor én először totyogtam oda egy leányzóhoz, hogy randira hívjam -és értelemszerűen szintén eléggé tojtam tőle -, akkor előtte úgy készültem rá, hogy kalandként, kihívásként tekintettem a dologra (nem a kislányra, ő nagyon tetszett, hanem az elhívására), hogy akkor ez most izgalmas lesz, lássuk csak mi is fog ebből kisülni.

Ezzel sikerült a félsz egy részét egy kellemes izgalommá alakítani, segített picit humorosabban látni, hogy akkor én most mindjárt odamegyek, és várhatóan valami egészen hülye módon csak sikerül kinyögnöm a végére, mit is akarok. Ezért aztán amikor odakerült a sor, akkor már egyfajta na lássuk a macit, durr-bele-azt-hadd-szóljon alapon mentem oda, és menet a helyzethez képest egész jól feloldódtam (végül is egy egész jópofa helyzet és szöveg jött ki a dologból a végén).

Igyekezz egy kis humort megőrizni, és azzal tekinteni az egész helyzetre. Nem kell attól parázni, hogy de ez olyan fura meg kínos lesz, mert úgyis az lesz, akkor meg már lehet akár élvezni is valahol az egész perverz báját, ahogy szenvedsz ott az egésszel.

remélem valamit segít