Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párom nem tudja elfogadni a lányom, mit tegyek?
Tehát az aktuális punci fontosabb a saját gyerekednél. Nos a gyereked helyében bsználak ki a pcsába, ha a későbbiekben megkeresnél, mert az úrnőd mostmár lehet képes lenne elfogadni a létezésem, vagy szétmententetek időközben, és már neked is újra kellennék.
A kényes, irigy, féltékeny királykisasszonynak kéne elgondolkodni inkább, hogy gyerekes pasival bizony a gyerek is jár.
A legnagyobb butaság lenne, ha a párod miatt a kislányodat hanyagolnád el.
Az én fiam mai napig nem tud felnézni a saját apjára, mert az apja az új kapcsolatáért őt letudta a havi pár ezer forintos összeggel amit adott. Pedig normálisan váltunk el, annyiszor vihette volna ahányszor csak akarta volna, de ott is az lehetett, hogy az új feleség nem akarta a fiamat, főleg azután, hogy nekik megszülettek a közös gyerekeik. Vannak nők vagy akár férfiak is akik ki akarják sajátítani maguknak a férjüket/feleségüket és sohasem fog kialakulni bensőséges kapcsolat a gyerek és az új feleség/férj között.
Az én fiam már felnőtt, de évente 1-2x találkozik az apjával, azok is csak kötelező körök, már nem érez iránta semmit és ez mind azért van, mert az apjának ő nem volt fontos. És sohasem mondtam az apjára és annak családjára egy rossz szót.
Ha nem akarsz így járni akkor gondolkodj el, hogy ki a fontosabb.
Mi az, hogy nem tudja elfogadni? Akkor vegye a kis csipkés bugyiját és keressen gyerektelent! Azt hiszed, hogy azzal nem lesz baja, hogy gyerektartást fizetsz? Ó, dehogynem!
Aztán ha a királykisasszony lelép, neked nem lesz senkid. Se punci, se gyerek. Csak tudod új nőt könnyebb találni, mint új gyereket.
Úgy hanyagold el a lányod, hogy az életben többé nem fog rádnézni. Az én vérszerinti faterom is így járt, hiába van négy gyereke szerteszét. 7 évesen láttam utoljára, mikor legközelebb keresett, 9 évesen, azt mondtam, hogy most már én nem akarom látni.
Ez az egész életemre rá is nyomta a bélyegét, párkapcsolati problémákat is okoz. Senki se tud meggyőzni, hogy vannak rendes férfiak és jó apák. Ne hidd azt, hogy a te kislányod életére nem lesz hatással, ha az apja eldobja.
Rengeteg normális, csinos, kedves nő van. Neked miért egy lelketlen hárpia kell?
Nekem sose kéne olyan, aki válás után eltaszítja a gyerekét. Ott a minta, hogy milyen apa lesz, a válás a bizonyíték, hogy milyen férj. Nem véletlenül kötöttél ki egy ilyen lány mellett, aki ennyire utál egy kisgyereket, aki őt szereti. Pont összeilletek, megérdemled.
Még jó, hogy az anyák nem a gyerekkel szakítanak, ha egy pasi nem fogadja őt el.
Remélem, minél előbb talál az exed egy nálad jobb párt. (Nem lesz nehéz.) Te meg ne hisztizz, hogy a lányod mást szólít apának, téged meg akkor keres, ha pénzt akar.
Ezzel a libával megérdemlitek egymást, legalább nem a normális embereket teszitek tönkre. Sok boldogságot!
Nem hiszem el, hogy egy válás utána mégegyszer így meglehet etetni "tervezzük az esküvőt, gyerekeket" ez is összedőlhet mint egy kártyavár, de a gyereked a gyereked marad amíg élsz. Megcsinálni könnyű volt, de most már vállald is a felelősséget ameddig kell. Még most köpd magad szemen, hogy ilyeneken gondolkozol.
Gyermektelen nő vagyok, de a barátnődet is pofoznám fel. Az ilyen gyökér p.icsa megértemelte volna, hog, diszkóban felcsinálják, apja eltűnjön és küszködjön egyedül a gyerekével és akkor nem jutna eszébe ilyet kérni/ elvárni mástól. Kis butus ne hidd, hogy annyira szeret, mert, ha én szeretek valakit azt elfogadom ahogy van és nem veszekszek vele ;-)
#5: Nekem a te felfogásod döbbenet.
Leírja, hogy a kislánya szereti az új nőt, nem ártott neki, és mégse tudja elviselni.
Nem "más gyereke", hanem a párja gyereke. Egy család.
Te mit szolnál, ha a csajod azt mondaná, hogy ugyan anyukád kedves, befogadta őt a családba, de ő ki nem állhatja a vénasszonyokat a nyafogásukkal, úgyhogy leszel szíves úgy tenni, mintha nem lenne. Te kit dobsz ki? Az édesanyád, aki szereti a barátnőd, vagy a barátnőd, aki nem viseli el anyádat, ok nélkül?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!