A bántalmazott férfiaknak miért nem segít senki?

Emellett, - ha Magyarországon belül maradunk, - ha az ominózus férfi bemegy a rendőrségre feljelentést tenni, vagy távoltartást kérni, akkor körberöhögik.

Egyébként nem gondolom, hogy ne lehet megoldani ezt a szituációt, hiszen még mindig én vagyok az erősebb és lefogom. Ha meg nagyon nem bír magával, akkor visszaütök.

De egyébként jogi úton működhet a sorozatos látlelet felvétel minden alkalom után.

A kétkedőknek: tényleg létezik, hogy egy nő bántalmaz egy férfit. Pont azért, mert a férfi nem akarja kihasználni az erőfölényét és nem üt vissza.

Azért nem kapnak segítséget, mert talán nem is kérnek. Szégyellik, hogy ilyen helyzetben vannak, ezért inkább hallgatnak és tűrnek.

Furán hangzik, de nincs rá igény....

A nőket védő egyesületek nem csak heccből épültek, hanem a nőknek keményen meg kellett küzdeniük a létükért egy olyan világban, ahol a hatalom nem az ő kezükben van, sőt, ahol szinte társadalmi elvaras volt verni a nőt.

Erre a küzdelemre pedig a férfiak is képesek lennének,de valahogy senkinek sem olyan fontos.

Másrészt meg, annak ellenére, hogy taslit adni a másiknak rohadtul nem szép dolog, és intelligens, ember sosem tenni ilyet senkivel - a női erőszak általában kb ki is merül ennyiben. Ebben a felállásban nincs az a fajta megfélemlítés, hogy "ha elhagyom, halálra ver", de még az sincs nagyon, hogy a férfinak félnie kel, hogy egy pofont majd még több, ezerszer rosszabb bántalmazás követi, ami pedig a bántalmazott nőknél egy nagyonis valós félelem. Az esetek jelentős részében a nőknél tényleg szükség van külső segítségre, mert veszélyben forog a testi epseguk, sőt, sokszor az életük is, míg a ferfiak minden negatív következmény nélkül azt tudják mondani, hogy köszönik, de nem kérnek több nyaklevest.

Én voltam ilyen kapcsolatban, sajnos túlságosan szerelmes voltam a nőbe, és ezért rengetegszer hagytam magam megalázni.

Rendszeresen bántott fizikailag és lelkileg is. Szerintem lényegtelen hogy férfiről vagy nőről van szó, ha valaki igazán szereti a társát akkor beleesik abba a hibába, hogy reménykedik hátha jobb lesz majd.

Nos, én is beleestem ebbe a hibába, 2 évig a szerelemtől elvakulva hagytam magam megalázni.

Egyetlen egyszer ütöttem vissza, mikor már annyira elfajult a dolog hogy nem volt más lehetőségem (összekarmolta az arcom, és ököllel többször megütött a fejemen)

Akkor viszont kapott egy keményet tőlem, úgy hogy a falról pattant vissza az ember.

Azzal a lendülettel 2 percen belül ki is dobtam a házból, másnap a holmijait is kipakoltam az ajtó elé.

Sajnos nem hagyott más választást, pedig én tényleg 2 évig tűrtem minden megaláztatást azt remélve változik majd a helyzet.

Annyira megviselt ez az egész, hogy elég keményen depresszióba estem utána, és fél évig gyógyszerekkel és pszichiáterrel tudtam csak "túlélni" a napokat.

Mindezt 30 évesen, úgy hogy előtte soha nem volt semmi lelki problémám, mindig mosolygós életvidám ember voltam egész életemben.

Ráadásul én azt vettem észre, hogy aki hagyja hogy testi és lelki terrorban legyen tartva, arra még jobban rászáll a bántalmazó.

Nálam legalábbis úgy volt, hogy direkt nem szóltam vissza, kerültem a veszekedést, de ő annál inkább hergelte magát csak hogy végre nekem jöhessen.

Na mindegy szerencsére ez az idő már a múlté, és a nőről azóta azt se tudom hogy él e.

A kérdésre válaszolva, az emberek abban a tudatban élnek, hogy férfiak majd mindent elviselnek, csak mert férfiak.