Van itt olyan, aki gyermekkorában bántalmazott társsal járt/élt együtt/házasodott össze?

Párom nagyon durva dolgokon ment keresztül. Nem szeretném leírni az ő dolgait ide, még név nélkül sem.

Csak hogy pár random dolgot említsek: az anyja miatt most a fél fülére süket, és kialakult pár mentális zavara, betegsége.

Az apja meg annyira leépítette az önbizalmát, hogy már nem nagyon hitte el, hogy neki lesz is bárkije, hogy kell valakinek.

Én teljes szívemből szeretem, nem érzem problémának, tehernek a múltjával járó dolgokat.

Igyekszem ott lenni neki, segíteni ha éppen bepánikol valamin.

(nagyon rossz "szokásom", hogynéha "bedurcizok" valamin - nem vagyok haragtartó, ezek mind rövidek és könnyen ki lehet engem zökkenteni belőle. Ha ő csinált valami "rosszat", akkor nagyon rémülten szokott bocsánatot kérni, mintha ettől elhagynám. Nagyon rossz ezt látni, ilyenkor rögtön félreteszek mindent és megölelgetem)

Szép lassan, biztosan haladunk.

Nagyon szeretem, nem akarok szakítani vele - vele akarom leélni az életemet :)

Az első párom ilyen volt. A szüleik ittak, az apjuk sokszor elitta a reggelijükre szánt pénzt, éhesen mentek iskolába. Nem ünnepelték meg a karácsonyt és nem vallási okokból, szimplán nem ért ennyit nekik a gyerekeik öröme. Arra nem emlékszem, verték-e, de az apja verte az anyját, később felnőttként ő is verekedett a testvérével, ha konfliktusuk volt, az apját is megverte. A szüleinek hol volt munkája, hol nem...A testvére ugyanez lett. Ő próbált ebből kitörni, de egyedül, összefogás nélkül semmire se jutott. Lepusztult házban éltek, szerette volna csinosítani, de egyedül kevés volt ehhez. Soha egyetlen lányt sem mert hazavinni (engem kivéve) abba a környezetbe.

Jóravaló, humoros, kedves fiú volt, tehetséges, más szülők és más gyerekkor mellett sokra vihette volna. Így viszont hiába minden, önsorsrontó élete van és akaratán kívül a szüleitől kapottakat viszi tovább. Az első olyan konfliktusnál, amikor már ketten éltünk egy házban, mert anyám meghalt, apám elköltözött, kitört belőle a vadállat. Földhöz vágta a mobilomat, később megrázott, bevert egy ablakot, majdnem a képemben landolt az üveg, vezetés közben leverte a visszapillantót és üvöltözve száguldozni kezdett, mert idegbeteg volt amiatt, hogy eltévedt és annyi megjegyzést mertem tenni, hogy na ez is az én hibám lesz...Munkahelyi konfliktus miatt (állandóan konfliktusai voltak a munkahelyen) január elején felmondott és ott álltam a közalkalmazotti fizetésemmel, hogy most akkor miből fizetem ki a villanyszámlát. Állandó rettegésben és félelemben éltem mellette. Az első 2 évben nem látszott semmi, vagy én voltam tapasztalatlan, hogy nem láttam előre, csak akkor mutatta meg az igazi arcát, amikor kiszolgáltatott lettem valamennyire (kettesben a házamban). Abba bele se merek gondolni, milyen életem lett volna teljesen kiszolgáltatva mellette, pl. az ő házában vagy gyerekkel. 4 évig bírtam.

Soha nem ivott amúgy egy csepp alkoholt se, mégis a szülei sorsát vitte tovább. 10 év telt el azóta, és azóta sincs barátnője, gondolom abba a házba továbbra sem mer senkit elvinni. Felépíthetett volna egy jobb életet albérletbe költözve, de úgy tűnik, képtelen kézbe venni a saját sorsát. Bipoláris depressziós tünetei vannak, hosszútávú feldobott időszakok mély zuhanással. Hogy ebben mennyi a genetika és mennyi a szülői háttér...Én inkább a szülőkre szavazok. Ezt a programot írták belé kisgyermek kora óta. Sajnálom szegényt, de már nem akarom megváltani a világot. Életem legjobb döntése volt, hogy elhagytam.

Hú, utolsó ezen én is átmentem. Az első párom is ilyen volt. Mi befogaftuk ot, nalunk lakott. Fel ev telt el, amikor jottek a jelek, de nem vettem eszre. Eloszor is elkezdett velem kiabalni, mert az indexem massal vitettem beva TO - ra. Elszedte a diakmelobol megkeresett fizetesem, felbeszakadt a tanulmanyom miatta, utana persze bepotoltam, 2 diplomat is szereztem. Semmi sem erdekelte, mindig csakbaz o akarata ervenyesult. Elszedte az irataim. Az anyja sokat verte oket, o is megutott engem

A nyilt utcan, mindenki elott. Hala egnek, 1 evig tartott, de nagyon tonkretett lelkileg. 10 ev telt el azota, de szerintem a bantalmazast, lelki terrort soga sem fogom kiheverni.