Gyermekkorában bántalmazott társsal együtt a párkapcsolatban?!

Az anyukám nevében írnék, mert apám ilyen volt.

Agresszív volt, ingerlékeny, mindig neki kellett hogy igaza legyen, rögeszmésen ragaszkodott az elképzeléseihez, a sárgaföldig lehordott és akár meg is ütött ha ellentmondtál neki, de "furcsa" módon csak ha nő vagy gyerek voltál... Alapvetően ellenségként tekintett a nőkre, akiket be kell törni. Anyámat teljesen elszeparálta a családjától, barátai sem lehettek, nem járhatott el sehova, verte őket is és minket is, állatokat kínzott. Kívülre persze adta a jóembert, akivel hálatlan a családja...

Tehát az ilyen emberek azt hiszik felnöttként is meg kell védeniük magukat mert mindenki ellenség. Nem képesek a szeretre,nincs bennük empátia.Nem családot akarnak,csak egy felségterületet ahol uralkodhatnak. És ez férfikra gyakorlatilag 99,99%-ban igaz, a bátyám is így viselkedik a feleségével,pedig ő alapvetően nem olyan velejéig romlott mint az apám.

Ha bántalmazott nőről lenne szó azt mondanám hogy egy próbát megér, de férfitól menekülj!

A birtoklási vágy, a folytonos féltékenykedés, a màrtírkodás, aggresszió a legkisebb dolgok miatt is, bizalmatlanság az èn családommal szemben is, megpróbàl elszeparàlni mindentől...

Nekem ezek a tapasztalataim voltak egy hónapos kapcsolatban. A srác csak akkor hozakodott elő azzal, hogy őt bàntottàk, mikor szakítottam vele. Utána egy hètig azzal zaklatott, hogy öngyilkos lesz nèlkülem.

Szerintem fontos, hogy már az elején kommunikálj róla, hogy neked ilyen problémád van, de ami még fontosabb, hogy keress fel egy szakembert is, hogy fel tudd dolgozni.

Érzéseit teljesen visszafojtja, legalábbis nehezen mutatja ki, akkor se tűnik teljesen őszintének, hiszen nem tudja hogyan mutassa ki(függetlenül attól, hogy azok), lobbanékony (agresszióra hajlamos), az őt ért elnyomás miatt, viselkedését kivetíti mostani életére, gyerekeit mindennél jobban szereti, de nevelése sokszor indokolatlanul szigorú, máskor érthetetlenül engedékeny, sokszor következetlen, nehezen dicsér, nem igazán tűnik őszintének, testiség nincs a szeretetében, nem ölelget, nem puszilgat, nem bújik össze csak ha arra megy ki a dolog. Nárcisztikus személyiségjegyek megfigyelhetők rajta. Ha véleményébe belekötnek ideges lesz, egyáltalán nem kompromisszum kész. Hangulata csapongó, nehezen lehet eldönteni éppen melyikben van, mire hogyan fog reagálni.

Nem férj/ társ, viszont apukám.

Természetes feltétel nélkül szeretem. Elítélem azért, amit tett anyával, de nem tudom utálni, hiszen rengeteg mindent köszönhetek neki. Meg amúgy nem tűnik ki a viselkedésében ez. Csak olyankor jön elő, amikor konfliktus helyzet adódik, amikor vélemények ütköznek stb. Engem sosem bántott, az öcsémet ellenben keményen büntette (gondolom, mivel ő fiú ). Engem a nagyapám (apukám apukája molesztált) majdnem megerőszakolt 12 évesen, ez másféle bántalmazás , de nem elhanyagolható, ezért bennem is vannak hegek, amiket bizonyos élethelyzetek előhoznak és emiatt másképp reagálom le, mint ahogy azt egy egészséges ember tenné. Én például nem tudok normálisan kezelni párkapcsolati helyzeteket vagy egyáltalán egy párkapcsolatot, hiszen én is elzárkózok érzelmileg, nem tűröm ha irányítani akarnak, ha valaki elvárásokat támaszt elém , nem tudom kezelni a romantikus közeledést, kiakaszt és azonnal kiábrándulok. És éppen ezért tudom megérteni az apát, mert ugyanolyanok vagyunk és ugyanaz az ember tett minket azzá, akik vagyunk. Emiatt kicsit türelmesebb vagyok vele, de úgy gondolom, hogy a bántalmazás okozta sebeket egészen addig tolerálni lehet, sőt esetenként kell is, hiszen az illető nem tehet róla, amég ő maga nem csúszik le ugyanerre a szintre (tehát nem kezd elégételt venni a családján a bántalmazó személy miatt, mert ez gusztustalan és megbocsáthatatlan).

Kérdező, te mit érzel magadon? Hogyan befolyásolja a kapcsolataidat ez? Szívesen meghallgatnálak téged is. :)

6. vagyok

Amég nem voltál érdemi párkapcsolatban, addig nem is tudhatod, hogy az ehhez tartozó helyzeteket, hogyan reagálnád le. Nyilván mindenki valamilyen, amég egyedül éli az életét, aztán jön valaki és így belelépked, meg átlépked rajta és kompromisszumra késztet és véleménye van és önálló gondolata, amihez neked adaptálódnod kell. Szval mindenképpen figyelj erre.

Én lány vagyok és sose tettem azért, hogy kapcsolatom legyen, ha valaki nagyon maradni akart, maradhatott, de nem küzdöttem érte.

Szerintem az itt olvasott példák mind olyan bántalmazott felnőttekről szólnak, akik maguk is bántalmazóvá váltak. Ez azonban nem egy "kötelező" forgatókönyv, nem szükségszerűen lesz bántalmazó (vagy épp ismét áldozat) a gyerekkori bántalmazás áldozata. Különösen akkor nem, ha már éveket dolgozott önmagán önismeret terén. Ugyan ezt szerintem teljesen nem lehet feldolgozni záros határidőn belül, de nagyon sokat számít például az érzelemkezelés terén.

A párom bántalmazott volt, meg még kicsi gyermekkorában pár évre le is passzolták a szülei, ami brutális hatású az első három évben, megrendül az ősbizalom, a bizalmatlanság lesz az alapbeállítás és a biztonságérzetnek esélye sincs kialakulni, ez pedig egy permanens stresszt jelent. Ennek megfelelően aztán tinédzserként már komoly kényszermozgásai voltak, amit az apja nagyon empatikusan és magas fokú pedagógiai érzékenységgel megáldva gúnyolással és veréssel próbált "gyógyítani".

A lényeg, hogy ő már jócskán felnőttként ugyan, de elkezdett pszichoterápiára járni és ettől (állítólag) teljesen megváltozott, én már utána ismertem meg (pontosabban még most is jár, de már nem az eredeti gondjai miatt, hanem mert az ember rájön, hogy a pszichoterápia egyszerűen JÓ). :) Ami nekem mégis nehéz vele, az a hangulatának a változékonysága, hogy olyan, mintha egy teljesen más világban élne, amire én nem látok rá, így nekem ő nagyon kiszámíthatatlan. Kissé mintha valami homály lengené körül, egy csomó mindent elfelejt, ami miatt szoktak is problémáink adódni, meg máshogy emlékszik dolgokra, az is jellemző, hogy utólag negatívan magyaráz valamit, vagy negatívan emlékszik vissza olyasmire, amit akkor pozitívként élt meg. Képes teljesen új sztorikat kitalálni és előadni megtörténtként. Az alap negativitása fárasztó nekem. Sokszor ezekkel a negatív feltételezéseivel kifejezetten blokkolja magát, nem tesz meg dolgokat, mert biztos valami negatív fog történni, mert a másik rosszat akar vagy nem törődik vele, meg ilyenek. Amikor már a közös életünket is megnehezíti azzal, hogy valamit sokkal bonyolultabban intéz el vagy egyszerűen nem intéz el, mert a várt rossz végkifejlet miatt előre feladja, az azért nehéz. Aztán sokszor meg nem képes kontrollálni önmagát. Egyik pillanatról a másikra úrrá lesz rajta valami rossz hangulat és onnantól nem lehet hozzá szólni. Ő mondjuk mindig hangsúlyozza, hogy ha valami baja van, az róla szól és nem az én problémám, de valószínűleg azért (is) találtunk egymásra, mert nekem sem volt egyszerű a gyerekkor és sikerült úgy bedrótozódnom, hogy érzékenyen érint a környezetem hangulata és jobban szeretném, ha kiszámíthatóbb lenne és nem lenne olyan szeszélyes, mint az áprilisi időjárás. Komolyan dolgoznom kell(ett) magamon ahhoz, hogy függetlenítsem magam a hangulatváltozásaitól, hogy egyszer csak nem szól hozzám vagy undok, meg én is megpróbálom mindig szem előtt tartani, hogy neki a korai biztonság- és bizalomvesztés élmény miatt extrém fontos a kiszámíthatóság, ezért mindig mindent igyekszem sokszor elismételni neki, hogy rögzüljön, hogy ide vagy oda megyünk meg hogy mit terveznék előre, mit kellene elvégezni, mert ha valami váratlanul történik, az rosszul érinti. Plusz néha (szerencsére ritkán) úgy érzem, hogy számára a párkapcsolat csatamező, ahol "győzni kell", amikor én ezt nagyon nem vártam volna egy párkapcsolattól.

Ami azt a teoretikus kérdést illeti, hogy milyen a kapcsolat egy bántalmazás áldozatával, az egy pszichológiai megfigyelés, hogy a párválasztás tudat alatt igen gyakran történik úgy, hogy azok találják egymást szimpatikusnak, akik hasonló nehézségeket éltek át gyerekként. Egyébként két könyvet is tudok ajánlani, az egyik a Mérgező szülők, a másik pedig a Láthatatlan pokol, mindkettőben több olyan példát is írnak, ahol a bántalmazás pszichoterápián való feldolgozása után az emberek ugyanúgy bántalmazott emberekkel találtak egymásra és jól funkcionáló párkapcsolataik alakultak velük. Erre ott (is) lehet a magyarázat, hogy a bántalmazottságnak nem csak negatív, de pozitív eredményei is vannak, hiszen érzékenyebbé, empatikusabbá, türelmesebbé, igazságkeresőbbé válhatsz, tisztességesebb akarsz lenni, ami egy párkapcsolat minőségén sokat dob.