Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Bűntudat gyötör, amiért kiszerettem a páromból/gyerekem apjabol?
Látom hogy szeret, kedveskedik és gondoskodó. Sokat dolgozik értünk, kevés hibája van. Talán az h hirtelen haragú és kissé pórázon tart. Emiatt is szerettem ki belőle azt hiszem. Betegesen féltékeny.
Lelkiismeret furdalasom lenne, ha szakítanek vele.
Kommunikáció nem segít, nulla, nem sokáig tart a dolog utána.. Hiába mi de. Erőfeszítés.
Úgy gondolom nem kéne a maradék szép éveim rá vesztegetnem.
De mégis előre sajnálom..
Ti ezt higy kezelték szakítás esetén!??
Nem tudom h birnám látni, hogy fájdalmat okozok neki. Főleg, hogy végre kész az álom otthon, a miért rengeteget dolgozott ő is, sőt ő többet.. Tudom, h ő nem rakna ki onnan gyerekkel, meg az én nevemen van.
De nem tudom érne e valamit neki lelkileg, ha én őt kivasarolom a házból.
Nagyon szenet dolognak érezném, ha szakítanek vele.
Elég kevés időm van, de már párszor elmondtam neki, hogy érzek. Csak nem veszi komolyan.
Ki ne szeretne ki abból, ami folyton betegesen kalitkába zárja? Hiába jó ember ezen kívül, mégis kiölt belőlem mindent. Nem lehet önmagam.
Igen én is hibáztam, ez így van. Ez van..
A hibáit eddig is láttam, de nagyon szerettem így elfogadtam. Mondták hogy ahogy idősebb lesz, megnyugszik és könnyebb lesz. Hát ez nálunk fordítva sült el. Takaritsak, neveljem a gyereket és kussoljak.
Olyan nincs h esetleg heti 1-2 megigyak valamit egy barátnőmmel. Kávé, vagy ilyesmi. Nem vagyok boldog. Ezért nyugodtan lehet hibáztatni, két ember bszta el.
De nagyon nem lenne szívem, ahhoz hogy szakitska vele, de azt sem szeretném, hogy aztán 10-20-30 év múlva megbanjam, hogy elszaladtak az évek.
Arra gondoltam ideiglenesen is megpróbálhatnánk külön, de nem megy bele..
Nem tudom mivel kéne még próbálkozni.
:(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!