Normális, hogy egy 22 éves lányt az anyja irányít?

Nem, nem az. Túl van a pubertás koron, amikor ki kellett volna alakulnia annak a viszonynak, ami már felnőtt-felnőtt kapcsolat, ahol tud és mer nemet mondani, már nem feltétel nélkül fogadja el a szülők szavát.

Sajnos nagyon sok szülő, a “csak jót akarok neked” szellemében totális kontrollt gyakorol a gyereken. Ezt tetézi, hogy későbbre tolódott az első munkahely, és a külön költözés a szülői házból, így egyre több az olyan, akar 30-as ember, akinek api/anyu szava szent, akar munka (mikor anyuci elkíséri a huszon éves gyermekét az interjúra, esetleg betelefonál a gyerek nevében) akár párválasztás terén.

A barátnőd alapjában véve meg nincs őrülten elkésve, mert ez valamikor a tízes évek vége-húszas évek elején játszódik le, és hosszabb folyamat, de lattam már embert (történetesen lányt, de fiúból is van ilyen), aki 30 évesen még anyuci csettintésére szakított. Most közel a 40-hez, még mindig egyedül van, anyuci még egyszer nem hibázott, és engedett férfit a közelébe.

Ez már tényleg az a korosztály, ahol a barátnődnek kell a sarkára állnia és megmondani hogy mikor hova megy, vagy még azt sem, mivel mobilon elérhető.

Hogy a helyzet változik e, az csakis a barátnődön múlik. Ha ez a családi beltenyészet tetszik neki, (bocsánat a kifejezésért) akkor sajnos nincs mit tenni, ha viszont szenved benne, akkor segíteni kell neki hogy talpraálljon.

Nekem a tesóm volt ilyen, folyamatosan anyám nyakán lógott, ha néha néha talizott a barátjával, akkor utána napokig csak anyuval volt, hogy anyu ne unatkozzon. Minden párkapcsolatát úgy alakította, hogy legyen is, ne is. Ezt hamar megunták a pasik.

Az a baj, hogy nem tudod nekik ezt megmagyarázni hogy nem normális a helyzet, mert szerintük az.

Ó bakker ez nagyon nem normális. Teljesen gyerekként van kezelve a 22 éves lány. Esetleg adhatnál úgymond ultimátumot, hogy ha ez nem változik akkor szakítasz.

Mi az, hogy egy családi összejövetelre nem hívnak téged? Nemáááár