Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek ezek intő jelek arra, hogy megcsal vagy csak paranoiás vagyok?
Nem élünk együtt párommal de a múltban voltak olyan dolgok amik miatt megingott a bizalmam felé, próbálom vissza építeni és ő is próbálja vissza építeni. Egy héten leginkább hétvégén találkozunk mert különbözőképp dolgozunk. De viszont ezeket ti “intő jelnek” vennétek arra, hogy megcsal, vagy sem?
- kb negyed órával később ért haza munkából többször is (haverjával járnak egy kocsival dolgozni)
- nem válaszol sokszor 10 percen belül az üzenetemre pedig elérhető
- mikor találokozunk nagyon sokszor együtt szoktunk fürödni, az utóbbi 5 alkalommal külön szeretett volna inkább
- nem minden egyes nap van szex mikor együtt vagyunk (általában az utolsó együtt töltött fél napon elmarad)
- sokat “elérhető” facebookon, viberen, instagramon
- magától küld egy héten párszor képet arról, hogy éppen mit csinál és előfordult, hogy félre érthető volt a kép alapján, hogy fekszik-e mellette valaki az ágyban
- találtam a szobája környékén egy kis pici csillógós díszt amit fehérneműkre és pl műkörmökre szoktak ragasztani
- fél hatkor ér haza minden nap munkából, de péntekenként soha nem akar velem találkozni (csak pár kivétel volt) mert állítása szerint fáradt
- van mikor lelép mindenhonnan egy órára és ha írok neki akkor sem válaszol
- van egy lány haverja akinek van kapcsolata de kb mindent megbeszél azzal a csajjal (amúgy nem néz ki jól a csaj)
- mikor jön üzenete van hogy nem válaszol azonnal előttem de legtöbbször megmutatja, hogy kivel beszél
- van mikor már jó ideje lement minden alkalmazásról és csak felhív telefonon inkább ha van valami nem leírja
Azért is gondoltam, hogy esetleg lehet megcsal mert a legjobb barátja is megcsalja a barátnőjét akivel már évek óta együtt van, csak a csaj nem hajlandó tudomást venni róla. Nem szeretnék így járni, hogy vanna jelei csak én hülye nem veszem észre...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Elkepzelheto.
Es ne aggodj, en is paranoias lennek ezek utan.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem kell feltétlen rosszra gondolni egyből. De azért nem árt ha figyeled kicsit,viszont ha valamiben nem vagy biztos akkor beszéld is meg vele úgy a legtisztább.
Ne emészd magad úgy hogy nem is biztos még semmi
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nekem ebből csak 2 pont aggasztó, a csillógó valami, meg az eltűnik egy órára. A többi az semmiség szerintem.
Annyira meg biztos nem hülye hogy úgy selfizzen hogy van ott valaki. Az ha előtted nem válaszol azonnal, az nekem pont hogy pozitív. Én a falat lekaparom mikor párom beszélgetés közben is azonnal visszaír ha ráírnak.
Csak azért meg ne gondold hogy megcsal mert a barátja is olyan. Bár kétségtelen hogy a barátok hasonlóak.
A csillógó díszt próbáld beazonosítani, lehet hogy teljesen ártalmatlan.
Na meg hova tűnik egy órákra... Engem az nagyon érdekelne, bár kétségtelen hogy mondani bármit lehet...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!