Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Ha így reagált erre akkor...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ha így reagált erre akkor mire számítsak a folytatásban?

Figyelt kérdés

Közös munkahelyen dolgozunk, vagyis hétfőnként egy helyen vagyunk.

Együtt végeztünk, napközben kicsit kóstolgatjuk egymást, beszólogatunk egymásának, mondhatni cicázunk, szemezünk, de semmi komoly.

Viszont van pasija 6 éves kapcsolat, amiről nem beszéltünk egyébként soha, én nem faggatom ő nem mesél róla, úgyhogy nem tudom minden rendben van-e a kapcsolatában.


Egyértelműen bejövünk egymásnak..


Múlthéten elkísértem haza és közben beszélgettünk, mondhatni jól megnevettettem.. de semmi sem történt.

Tegnap azzal kezdte a napot, hogy ne tudjam meg a pasija mennyire kiakadt mikor együtt látott mindkét hazafelé sétálni kész hisztit vágott le..

Kérdeztem tőle, hogy gyakran féltékeny?

Mondta, hogy nem olyan vészes, de vannak pasik akiket kipécéz magának és akkor azokkal folyton "cseszteti" őt mondtam hogy kiborító lehet.. sosem értetem a féltékeny pasikat. Erre mondta, hogy igen ne tudjam meg mennyire zavarja őt is.. nem tudja hogyan kezelje ezt, és erre mondtam neki, hogy ha gondolod szívesen megmondom neki, hogy eddig az ő csaja voltál most már az én csajom leszel:)

Megfagyott a levegő köztünk, aztán mondta, hogy elég öntelt vagyok.. és ott hagyott.

Pár perc múlva visszajött és bocsánatot kért tőlem, hogy ezt mondta.. Mondtam neki, hogy na és mit gondolsz beszélnem kellene vele?:)

Erre azt felelte, hogy hagyjam már ezzel amire mondtam neki, hogy ne csináljon úgy mintha ne vonzódna hozzám, teljesen belepirult nem is szólt egy szót sem csak otthagyott.

Utána láthatóan került engem.. aztán délután odamentem hozzá és végigsimítottam a vállát és a karját majd megkérdeztem, hogy van? Igyon meg velem egy kávét és beszélgessünk, nem is nézett rám, csak leszegett fejjel mondta, hogy legyek szíves ne kisértsem, jobb lenne ha nem beszélnénk egymással.


Ma írtam neki egy üzenetet de még nem válaszolt, igazából látni szeretném és azt akarom, hogy adjon nekem egy esélyt tudom, hogy működne köztünk a dolog.. És tudom, hogy ő is tudja!

Ha nem válaszol holnap fel fogom hívni.. mindenképpen beszélni akarok vele. A leírtak alapján ha nem akarna semmit tőlem akkor nem így viselkedne igaz?



2018. júl. 24. 21:23
1 2
 11/16 A kérdező kommentje:
Persze sértegess csak. :)
2018. júl. 24. 22:21
 12/16 anonim ***** válasza:
100%

Néztél már tükörbe? Egy másik férfi barátnőjét akarod lenyúlni. Én tudod mikor próbálkoznék max be valakinél, 1-2 hetes járásnál, amikor még alig komoly.

De 6 év után? Azért nem vagy te normális. Sok idő az ám.

Lehet hülye a pasija, féltékeny is valamennyire; de gondolom megad mindent a lánynak.. ha nem szeretné, biztos nem lenne olyan hülye, hogy vele legyen.

Te meg tönkre akarod tenni ezt az egészet!

Szóval van okom sértegetni tégedet, jogosan.

Amúgy meg látom, fáj az igazság. Ha nem ilyen lennél, akkor lenne normális barátnőd és nem azon játszadoznál, hogyan tegyél tönkre kapcsolatokat.

Remélem a csaj feljelent munkahelyi szexuális zaklatásért. Vagy elküld a fenébe.

2018. júl. 24. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
100%

Tudod kérdező a felfogásoddal az a baj, hogy felületes vagy.

1.megmondta, hogy hagyd őt. Igen, lehet, hogy neki is bejösz de ilyenek történnek az életben akkor is amikor valakinek kapcsolata van. Csak ő tudja, hol a határ. Nem engedett közelebb annál a pontnál ahol már veszélyes lenne a dolog. Jól elbeszélget, esetleg enyhe flört, ennyi.

2. ami meg azt illeti, hogy sosem érdekelt ha valaki a csajodra hajtott...hát erre büszke vagy? Te még nem tudod de a többéves kapcsolatokba lehet legkönnyebben bekavarni. Hogy miért? Mert bármennyire szeretik egymást a felek kicsit lehet megszürkült,jöttek a szürke hétköznapok, a munka, a problémák amikkel szembe kell nézni stb stb. És akkor jön egy Rómeó aki csak karcolgatja a való életet, kiragadja belőle (legalábbis egyenlőre) csak a szépet, a jót, az izgalmasat és ettől ha kémia is van nem nehéz csapdába esni. Persze ha összejönnétek akkor veled is elmúlna idővel a rózsaszín köd, előbb utóbb szembesülnétek az élet gondjaival és akkor rájönnétek, hogy nálatok sincs kolbászból a kerítés.

Ő ezeket már tudja, Te nem. Csak a szépet látod, ő meg előre néz. Vagyis okosabb is mint Te. Kisértés ide vagy oda, ő nem akarja feladni a biztosat a bizonytalanért..mert egy kapcsolatra sincs garancia, de az övé már ki van próbálva. Ettől jobb.

2018. júl. 24. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 A kérdező kommentje:

Nem az övé, én nem tárgyiasítok nőket! Most vele van, minden megváltozik egyszer:)


Persze ha midnent megkapna nem flörtölgetne, ennyit erről.


Zaklatás.. jesszusom :DD Te nagyon elfogult vagy, nem folytatom veled ezt a meddő vitát.


Nyilvánvaló, hogy hogyan működik egy kapcsolat, nem kell bemutatni pontosan tudom jól.

Büszke? Félreértesz. Csupán úgy állok hozzá ha van nálam jobb akkor vigye. Mindenki megérdemli a jobbat, ennyi az egész:)


Egyébként meg persze, szexre érdekel a csaj, nem kapcsolatnak. Azért ne gondoljátok túl.


Na mindegy, holnap felhívom randit kérni tőle.. aztán vagy összejön vagy nem:) Ha ellenáll akkor hagyom... jövő hétfőig :D

2018. júl. 24. 22:34
 15/16 anonim ***** válasza:

Te direkt provokálod a népet? Ez élvezed hogy mindenki egy gusztustalan féregnek tart?

Kért tőled valamit, azt hogy hagyd békén, te pedig ezt nem tartod meg. Ha ezek után feljelentene zaklatásért, ő lenne a szemét dög aki flörtölt veled és provokált, csak azt felejted el, hogy ő átgondolta és úgy döntött, hogy a nemi vágy nem ér annyit, mint a kapcsolata.

Te pedig direkt élvezed, hogy megpróbálod őket széttúrni. Lehet, hogy gondok vannak náluk, de azokat közösen kell megoldaniuk. Persze, jólesett egy kicsit flörtölni, nőnek lenni, de szemét módon egy csábító új, rózsaszín ködöt libegtetsz előtte egy elszürkült, régi kapcsolat ellenében ahol most problémák lehetnek....és neked csak szexre kell. Tehát ha miattad lesz vége a kapcsolatnak, de mosod kezeidet, igaz?

Annyira gáz amit csinálsz,annyira undorító vagy és tudom, hogy téged annyira de annyira nem érdekel, hogy mit mondunk itt....

2018. júl. 25. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
100%

Te takony, legalább közlöd vele, hogy csak szexelni akarsz, vagy csak ilyen hatalommániád van és kíváncsi vagy, h szetbarmolhatsz egy kapcsolatot?

Ja és nehogy azt hidd, hogy jobb vagy, mert leállt veled flörtölni, lehet olyan hullámvölgyben van a kapcsolata, hogy egy ilyen kis tetű figyelme is megteszi, annyira ne bízd el magad.

2018. júl. 26. 01:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!