Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » A menyasszonyom nem utasítja...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A menyasszonyom nem utasítja el egy kollégájának a közeledését?

Figyelt kérdés
Ez a 7. év, hogy együtt vagyunk. Egy éve volt az eljegyzésünk és most augusztusban lesz az esküvőnk. Korábban is volt már, hogy bepróbálkoztak a páromnál más férfiak, de mindig mindenkit azonnal leállított, sosem volt ilyen jellegű problémánk. Most azonban van egy kollégája, aki kezd bosszantani. A munkahelyen sok közös ügyük van, és sokat dolgoznak együtt. Eleinte nem is érdekelt, de egy ideje feltűnt, hogy valami nekem itt nem tetszik. Az kezdett feltűnni, hogy a céges rendezvényeken ez a srác folyamatosan a párom körül forgolódik. Egyszer, amikor egy ilyen buliba én mentem a páromért, láttam az autóból, hogy nagy ölelkezéssel és amolyan "baráti puszival" búcsúztak egymástól. Azóta kezdek felfigyelni arra is, hogy rengeteget beszélgetnek messengeren is. Filmekről, hétköznapjaikról meg a világ dolgairól. Gyakran menüznek együtt ketten a munkahelyük körüli étterembe. És a srác erősen bókol a páromnak. A messenger beszélgetések pedig tele vannak kacsintós és nyelv-kiöltös smile-ikkal mindkettejük részéről. Amikor jeleztem, hogy ez engem zavar, a párom tagadott. Mondván, hogy csak nagyon jó barátok, különben is olyan mintha az öccse lenne, fiatalabb, alacsonyabb... stb. Amikor látta a menyasszonyom, hogy ez engem mennyire zavar, akkor másnap azt mondta, hogy igazam volt: a srác tényleg többet akar, mert volt egy olyan elszólása aznap, hogy milyen jó páros lennének ők ketten, és erre a párom leállította, hogy tartsa meg a határokat! Ez szerintem azonban nem történt meg, mert a srác még aznap este újra írt neki, hogy legközelebb ne ebédelni menjenek, hanem munka után üljenek be valahová meginni valamit. Szóval szerintem, ha leállította volna, akkor a srác nem hívja el még aznap meginni valamit. És ezt a meghívást a párom nem azzal utasította el, hogy ezt felejtse el, hanem, hogy "maradjanak az ebédnél inkább, mert itthon ezt nem tolerálnák". Tehát úgy hangzik, mintha ő menne vele szívesen, csak miattam nem megy, mert én akkor kiakadnék. Szóval zavar engem ez a szituáció. Volna pár jó szavatok vagy tanácsotok, hogy mi lehetne a megoldás? Előre is köszönöm!

2018. jún. 25. 11:31
1 2 3 4
 1/31 anonim ***** válasza:
56%
Nem akarok nagyon belemenni, de a nők egy szállal nem különbek a férfiaktól, ha félrelépésről van szó.
2018. jún. 25. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/31 anonim ***** válasza:
84%
Túlreagálod. Ha akar úgyis megcsal/lelép vele, ha meg nem akkor elmarod magad mellől a féltékenykedéseddel. Jelezted, hogy Téged ez zavar. Ő pedig jelezte a srácnak, hogy nem megy vele meginni valamit mert Téged zavar. Ennyi a történet és nem több.
2018. jún. 25. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/31 anonim ***** válasza:
8%
Végülis a jegybenjárás nem házasság. Addig, míg ilyeneket csinál, szerintem maradjatok ennél.
2018. jún. 25. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/31 anonim ***** válasza:
86%
Egy alapos beszélgetés, h miért is akarja ennyire a férfi társaságát: önbizalomhiány? Nem figyelsz esetleg eléggé rá és ezért igényli másnak a társaságát? BESZÉLJ VELE! Ez eddig nem történt meg, csak kérdőre vontad. Ezt nem bírom megérteni. A FELESÉGED LESZ és nem tudjátok mi az a kommunikáció. Biztosan jó ötlet az az esküvő? A pasas meg egyértelműen akar a párodtól valamit és a párod elég gyanús impulzusokat adhat neki, ha még mindig teper... Kettőn áll a vásár. Szerintem a menyasszonyodat sem kell félteni...
2018. jún. 25. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/31 anonim ***** válasza:
78%

Nekem nem férne bele ha a barátnőm a férfi kollégájával ölelkezve, puszilkodva búcsúzkodna, sem a többször előforduló kettesben való ebédelés, sem a rendszeres messenger beszélgetés. Majd biztos jönnek azok, akik szerint ez oké, mármint hogy ellenkező nemű egyeddel ilyen jóban lenni, de ez az én életemben nem normális. Főleg nem esküvő előtt.


Szerintem beszélgess el vele, mond el hogy mennyire zavar, és hogy hagyja ezt abba. Ha nem hagyja, akkor pedig esküvőt lefújni és sok boldogságot kívánni nekik.

2018. jún. 25. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/31 anonim ***** válasza:
84%

Nagyon vigyázz, mert ebből nagyon könnyen megcsalás lesz. Talán még most lehet menteni a menthetőt ha a menyasszonyod nem szeretett bele titokban a kollégájába. Mindenképpen beszéljétek meg ezt a helyzetet, beszéljétek át a ti kapcsolatotokat, vannak-e benne hiányosságok, miért keresi a másik pasi társaságát, stb. Most még van lehetőség csírájában elfolyatni a kezdődő megcsalást, vagy ha erre nincs esély, akkor meg az esküvőt lefújni. Semmi esetre se dugd homokba a fejed, járj a dolgok végére. De csak óvatosan, nehogy túlzottan és esetleg ok nélkül legyél féltékeny. Mondd meg a menyasszonyodnak, hogy neked ez fáj, rosszul esik, hogy vele találkozgat, és nálad ez már-már a megcsalás határát súrolja. Ha tényleg veled tervezi a jövőt, akkor ezt meg kell értenie és le kell építenie ezt a kapcsolatot. Ha nem teszi meg, akkor talán nem is vagy igazán fontos neki. Ez a "maradjanak az ebédnél inkább, mert itthon ezt nem tolerálnák" duma tipikusan a két vasat tartunk a tűzbe játék. Pontosan úgy hangzik, ahogy értelmezed. Hogy nagyon szívesen találkozik vele, de ezt úgy csinálják, hogy te ne tudjad meg.


Az én feleségem is így kezdte egyik kollégájával. Nagyon jó "barátok" voltak, a munkából kifolyólag rengeteg időt töltöttek együtt. Aztán jött az állandó FB messengerezés (sajnos nem néztem bele az üzenetekbe akkor, még idejében ...), meg pár alkalommal baráti társasággal együtt elutaztak kirándulni hétvégékre. Gyanúsnak gyanús volt a dolog, kifejeztem nemtetszésem, de maximálisan bíztam feleségemben, hiszen azt hittem, hogy ő nem olyan. Aztán egy év bújkálás után kiborult a bili, kiderült, hogy azóta folyamatosan csalt. Még egy évig kínlódtunk, én próbáltam volna menteni a menthetőt, de már túl késő volt. Annyira összemelegedtek, hogy végül válás lett a vége, a szeretőjét választotta.

2018. jún. 25. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/31 anonim ***** válasza:
73%
Én rájuk hagynám, nem féltékenykednék túlságosan. Voltam hasonló szituban. A párodnak magának kell eldöntenie, mit akar. Ha nem téged, akkor jobb ha ez még a házasság előtt kiderül. Én nem tudnék úgy elvenni valakit, hogy ebben nem vagy 100%ig biztos. Adj időt, a saját javadra fog válni.
2018. jún. 25. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 anonim ***** válasza:
33%
Nem tudom az 5-ös kollégát miért kellett lepontozni, tökéletesen igaza van, az ilyen ölelkezés, együtt ebédelés, puszilkodás egyetlen jóérzésű embernek se fér bele.
2018. jún. 25. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/31 anonim ***** válasza:
48%
Mindenképpen beszélj a menyasszonyoddal erről, de ne úgy, hogy kérdőre vonod és lecseszed. Ha megint ígéretet tesz rá, hogy leállítja, és a srác ennek ellenére is tovább próbálkozik, neked kell lépned és leállítanod a srácot - akkor is, ha ezen esetleg a párod is kiakad.
2018. jún. 25. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/31 anonim ***** válasza:
75%

Szerintem teljesen jól látod a helyzetet, Kérdező. Én azt sem mondanám, hogy alaptalanul féltékeny vagy, mert amíg nem burjánzott el ennyire a dolog, addig teljesen higgadtan viselted a szituációt.

Én párkapcsolatban élő fiatal nő vagyok és csak férfiakkal dolgozom. Nekem is van a cégben 1-2 kolléga, akivel nagyon jóba vagyok, együtt eszünk stb, még azt is tudom, hogy tetszem nekik, de tudják, hogy van párom, ismerik a páromat, tiszteletben tartják, sosem közeledtek felém, mindenki megy szépen a dolgára munka után és ha néha küldenek is egy-egy vicces posztot, (ha olyan vicces még meg is mutatom páromnak, és együtt röhögünk), de nincs chat éjjel-nappal.

Vannak határok és egyrészt ők is érzik, másrészt én sem hoznám ilyen helyzetbe a páromat, mert nem tisztességes a párodra hivatkozni, ha visszautasítasz egy randit (mert az kb. randimeghívás volt), illetve nekem sem esne jól fordított helyzetben, ha a párom össze lenne tapadva valamelyik kollégájával.


És egyébként a párom is jóba van egy csajjal a munkahelyén, de a lány tök korrekt, vett lakást nemrég és engem is hívott a lakásavatóra, ők sem chatelnek állandóan, teljesen rendben van a viszony.


Sajnállak, Kérdező, mert nálatok pont esedékes az esküvő. Én így nem mennék bele, mondjuk. Nem normális, hogy másik pasi miatt kell, hogy gyomorideged legyen esküvő előtt 2 hónappal, rosszul kezdődik az egész.

2018. jún. 25. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!