A Hűtlenek hogy élik meg a megcsalást?

Én nagyon őszinte leszek hozzatok...

Az a férfi, aki mára a "szeretőmmé" vált, egy nagyon jó barátom volt...

Egy amolyan lelkitársféle...fizikálisan nem vonzódtam hozzá sosem, tehát tényleg csak barátzónában volt...aztán férjhez mentem ahhoz a férfihoz, akire az első perctől kezdve a nagy Ő-ként gondoltam...

A kapcsolatunk kiegyensúlyozott volt, harmonikus, boldog...aztán az esküvő után ez már kevésbé volt elmondható, mert rengeteg probléma, konfliktus előjött...

Többek között felbukkant egy olyan hölgyemény, akit a legénybúcsúján ismert meg a férjem, és akivel a kis flörtölésen kívül állítólag más nem történt...a férjem azt mondta, hogy azért titkolta előttem, azt, hogy ők beszélnek egymással, hogy ne féltékenykedjek...hmmm...a kérdésem nekem az volt erre, hogy kezdjük azzal, hogy miért van arra igénye, hogy egy úgymond ismeretlen nővel kapcsolatot ápoljon?!

Na mindegy...sosem csalt meg esküdözik, és tudjátok a lelkem mélyén még el is hiszem, de egyszerűen lerombolta a bizalmamat...sajnos nem az volt az első eset, mikor utólag ismert be valamit, vagy derült ki, hogy hazudott...

A barátom persze mindig mellettem állt, 'eghallgatta a kifakadásaimat, támogatott, én pedig szépen lassan beleszerettem...

Olyan magasfokú szexuális vágy alakult ki bennem felé, hogy azt legyűrni magamban, szinte majdnem lehetetlen volt...

Kétségbeesetten próbáltam felnyitni a férjem szemét, hogy oldjuk meg a problémáinkat, ne csak én, ő is foglalkozzon vele, vegye ki a részét a dolgokból, ne hagyja rám az egészet, mert éreztem, hogy baj lesz...

És ő továbbra is letojt mindent...ledolgozta a munkaidejét és részéről ennyi volt...én többet dolgozom, mint ő, mellette intéztem a teljes háztartást, bevásárlást, főzést, neki meg még a társaságomra sem volt igénye...

És igen, bekövetkezett a megcsalás...egyik nap felébredtem és előre tudtam, hogy engem most semmi és senki nem fog aznap érdekelni, megfogom csókolni a másikat...és ez így is történt...

Hogy éreztem magam utána? Szarul! Pedig "csak" csókolóztunk...mégis egy világ omlott össze bennem, hogy mit tettem...és amiatt is, mert tudtam, hogy ennyinél nem fogok tudni megállni legközelebb...bár nem akartam legközelebbet! Harcoltam ellene hetekig...aztán nem bírtam tovább...újra és újra találkoztunk és minden alkalommal úgy mentem oda hozzá, hogy ez lesz az utolsó...de képtelen vagyok lezárni! Tudom ez gyengeség!

Amikor engedtem a csábításnak, én megtörtem...összeomlott egy világkép bennem a tökéletes házasságról, az emberbe vetett hitem szertefoszlott, az önbecsülésem lenullázódott, szembe tudtam volna köpni magam, de hazudnék, hogy ha azt mondanám, hogy a férjemet nem! Mert ott voltam! Hűséges voltam! Mindent megtettem! Ki nyaltam a popóját mindenben! Támogattam a családját, meg őt magát is! Jeleztem, hogy baj van! Integettem, kapálóztam! Nem hallotta meg...csak azután miután már benne voltam az örvényben...most meg már azt érzem, hogy lehet késő...csalódtam...magamban, benne, a kapcsolatunkban...

A 3. fél is szeret, nem csak én őt...és itt jön a kérdés, hogy akkor miért nem vàlok el, ha megcsaltam a férjem és "tárt karokkal vár a másik?"

Nagyon nehéz kérdés...a férjem szegény családból származik, én nem...nek nehéz gyerekkora volt, az enyém boldog, az ő családja lehúzós az enyém adakozó...életében nem látott még testközelből normális családot, normális életet...

Mellettem tanulni kezdett, sikerült jó munkahelyen elhelyezkedni, célokat kitűzni és haladni előrefelé...azt érzem, hogy ha kilépnék az életéből összeomlana, és egyszerűen képtelen vagyok ekkora fájdalom okozására...bele döglenék ha újra egy esetlenke lenne, mint mielőtt megismert volna...nem lehetek ugyanaz az ember, aki "kiemeli" a mocsokból és utána még mélyebbre dobja...

Szeretem őt, és felelősségtudatom is van, bár én nem az anyja vagyok, de sokszor anyja helyett anyja voltam...

Nem tudom mit hoz a jövő...félek kilépni, félek, hogy vele mi lesz...magamat nem féltem az egészségesnél jobban, mert tudom, hogy én feltalálom magam...

De, hogy a kérdésre is válaszoljak:

Mikor a szeretőmmel vagyok, abban a pár órában csak vele vagyok testben és lélekben is...akkor végre igazán a saját nboldogságomra koncentrálhatok, és undorítóan hangzik, de jó érzés...

Mikor hazamegyek és "szexelni" kell, akkor hárítok...

Ha a szeretőmmnél voltam otthon napokig elsumákolom a szexet...vagy Ha mégis belemegyek, az többnyire nem jó érzés...mert a szeretőm ott van a fejemben...vagy ha épp nincs, akkor az taglóz le, hogy mennyire nem úgy élvezem a szexet, mint eddig vagy, mint régen...

Hogy erre születni kell -e? Nem tudom...lehetséges, bár inkább gondolom azt, hogy a helyzet/kapcsolat és az emberi gyengeség okozza...

Én az élet nagyrészében egy erős nő vagyok, mégis a legalapvetőbb emberi tulajdonságban az egyik leggyengébb...

De tudom, hogy képes leszek dolgozni magamon, ha most mást még nem is ígérhetek, de annyit igen, hogy küzdeni fogok azért, hogy újra tükörbe tudjak nézni tiszta lelkiismerettel...