Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Megcsaltam a barátnőmet amíg...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megcsaltam a barátnőmet amíg kórházba volt. Hogy nézzek ezek után a szemébe?

Figyelt kérdés

A barátnőmmel 1 éve vagyunk már együtt, nekem ez az első komoly kapcsolatom. Az előző próbálkozásaim mind a megcsalás miatt értek véget. Sokan mondják, hogy csak akarat kérdése kibírni ezt de én ezt egyszerűen nem értem. Nekem egyszerűen kattant valami az agyamban és képtelen voltam gondolkodni.

Vele minden jó volt főleg az elején, gyönyörű lány és eszem ágában sem volt soha félre lépni, úgysem találnék szebbet. Ezenkívül sose volt veszekedésünk, tökéletesen kiegészítettük egymást boldogok voltunk. Még fiatalok vagyunk mindketten, egyetemre járnunk ő most kezdte én idén végzek.


Már pár hónapja húzódik ez az egészségügyi probléma a páromnál először azthittük csak felfázás de aztán mint kiderült más a probléma. Nem írom le részletesen mert lényegtelen, csak annyi ,hogy már kábé 1,5 hónapja nem szexeltünk emiatt. Ő nemrég még kórházban feküdt természetesen minden nap bent voltam nála majdnem, támogattam felvidítottam szeretgettem hogy jobb legyen neki, úgy sajnáltam őt. Viszont amikor egyik hétvégén én hazautaztam a szüleimhez és találkoztam a régi barátokkal stb kicsit buliztunk és elengedtem magamat pedig annyira nem szoktam inni. Lényeg a lényeg összetalálkoztam egy régi ismerőssel egy lánnyal. Megtörtént a dolog, a kocsimban csináltuk.


Persze nem vallottam be mi történt egy ideig még maganak se egyszerűen nem vettem róla tudomást. Azonban már szerencsére hazajött a barátnőm és most újra együtt vagyunk. Mindig mikor ránézek eszembe jut amit tettem és félek sőt rettegek, hogy lebukok valahogy és elveszítem őt. Nagyon szeretem és mindennél fontosabb nekem. A lány akivel megcsaltam sokkal rondább mint ő sokkal igénytelenebb és egyszerűen nem értem mi történt velem. Egy ideig minden rendben volt láttam, hogy bejövök neki de az ilyet megtanultam kezelni és semmi gond nem volt. De hirtelen valami kattant az agyamba éreztem hogy feláll a farkam és azután már egyszerűen nem gondolkodtam.


De amikor azt írom, hogy szeretem őt akkor azt így is gondolom. Szeretem teljes szívemből és nem akarom, hogy elhagyjon. Ez csak egy ballépés volt amit csak el kellene felejteni és kész. A legrosszabb az egészbe, hogy közbe írt is nekem messengeren, hogy beszélgetni akar velem mert nem tud aludni és nagyon rossz kedve van és fél a műtéttől. Én persze nem írtam neki, csak másnap reggel, hogy bocsi de nem vettem észre hogy írt stb. Megbízik bennem... El fog múlni valaha ez a szörnyű érzés? Volt már valaki hasonló helyzetbe aki megcsalta a párját de nem derült ki és később sem?

Azóta mindent megteszek érte amit csak tudok azt akarom ,hogy boldog legyen és elmúljon ez a szőrnyű bűntudatom. Nem akarom elveszíteni annyira szeretem :(


2017. jan. 20. 18:44
1 2 3 4 5 6
 21/59 anonim ***** válasza:
100%
És még annyit, hogy amit 2 ember tud, az már nem titok. Bármikor kiderülhet. Szóval a barátnőd bármikor, akár a véletlen folytán is megtudhatja ettől a lánytól akit felpróbáltál, hogy megcsalás történt.Biztos meg akarod várni, hogy tőle tudja meg, és nem tőled?
2017. jan. 20. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/59 anonim ***** válasza:
100%

Még akár meg is bocsáthat, de ha van egy kis esze, akkor ettől függetlenül szakít veled.


Tudod, aki el akarja kerülni azt, hogy a párja orrba szájba megcsalja, (mert egy alkalomból lesz több is, annál aki erre hajlamos), az az első megcsalás után szakít/elválik.

2017. jan. 20. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/59 anonim ***** válasza:
100%

Undorító dolog amit tettél. TE NEM ÉRDEMLED MEG EZT A NŐT.

Remélem talán nálad 100000x jobbat mert, hogy te NEM vagy jó neki az biztos. Hiába nyugtatod magad, hogy ilyen meg olyan jó a kapcsolatod, max te látod így.

Őszintén remélem, hogy talál magának a lány olyat aki megbecsüli őt és szeretni fogja, nem úgy mint te mocskos féreg.

2017. jan. 20. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/59 anonim ***** válasza:
8%
Ha tényleg szereted, akkor ezt képzeld magadban egyedül, mert ha elmondod, akkor ez a rusnya dolog őt fogja bántani, bántani téged, ennek a súlyát cipeld te és ne is beszéld meg senkivel. És ha kitartóan egymás mellett és hosszú évekig hűséges voltál, akkor esetleg mond el neki idősen a titkodat.
2017. jan. 20. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/59 anonim ***** válasza:
90%

Ket dolog miatt nem tudnek megbocsatani, ha a baratom ilyet tenne velem:

1 ev utan leptel felre: egy tobb eves, evtizedes parkapcsolatban/hazassagban, ha egyszeri alkalommal elofordul, azt talan megtudnam bocsatani, ha a parom ezerrel teper persze, viszonyt meg akkor sem. De egy ev utan konyorgom? Az meg kis tulzassal a rozsaszinkodos/szerelmes idoszak.

A masik: Akkor leptel felre, mikor betegen korhazban fekudt. Na ez az amit en soha de soha a budos eletbe nem bocsatanek meg. Ha harpiaskodnek, semmi bajom nincs, de nem foglalkozom veled szexualisan, akkor talan, ha tepersz! De ha komolyan betegeskedem es meg korhazban is vagyok??Jesszus. Ehhez azert kemeny gerinctelenseg kell.

2017. jan. 20. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/59 anonim ***** válasza:
100%
" mellettem nagyon boldog" akkor mond el neki és már nem lesz az ,szánalmas féreg!!! És még nagyra is van magával
2017. jan. 20. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/59 anonim ***** válasza:
8%
Ne mondd el neki. Ki fog dobni. Ne hallgass erre a sok papagájra itt. Egyszeri ballépés volt, kész. Felejtsd el, lépj túl rajta. Az idő majd segít. Remélhetőleg a csaj akivel megcsaltad sem rosszindulatú és nem márt be. Még jobb ha a közelben sincs és azt se tudta h van valakid. Remélem.. Sok szerencsét! 30/N
2017. jan. 20. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/59 anonim ***** válasza:
100%

én már csak azért is szakítanék veled, mert ilyet mondasz hogy egy nőnél más a megcsalás. :D de kíváncsian várom mivel racionalizálod meg. egy barbár vallású nép szokásai, és hogy hozzáteszed hogy nem véletlenül nem érv. :D

az nem megoldás, hogy majd nem találkozol lányokkal, és akkor nem szexelsz velük. ha most se tudtad megállni, mert elveszted az eszed egyből, akkor azt se tudod garantálni hogy nem lesz még ilyen.

az hogy nem mondod el neki szerintem kockázatos. ha valahogy mégis kiderül, de nem te mondod el neki, akkor sokkal kevesebb az esélye hogy megbocsát. ennél jobb ha elé állsz bűnbánó arccal és elsírod hogy mennyire szereted blablabla.

én nem adnék második esélyt, mert egyszerűen teljesen értelmetlen volt. semmi okod nem volt rá. ha elhanyagolt volna a barátnőd, nem foglalkozott volna veled hosszú ideje, és mégha szólták is neki az se érdekelte, akkor oké, megcsaltad, mindketten hibásak vagytok. de itt egyedül te voltál a hibás. szóval ilyen értelmetlen megcsalást én nem bocsátanék meg. ahogy mások is mondják, mi van ha még lesz is valami probléma vagy nehézség? jó most azt mondod hogy jaaaj én többet nem teszek ilyet. majd elhalványul a mostani megcsalásod emléke és megteszed újra. aztán ugyanezt elsírod.

én elhiszem hogy szereted. nem mindenkinél függ össze a szex és a szerelem. pornót nézel, oké. nézed a csajokat az utcán, oké. maszturbálsz, oké. ez mind normális, csak szexuális vágy. de nem tartom sokra azt, aki nem tudja megállni a megcsalást, amikor semmi oka nincs rá.

biztosan tudod, hogy ő hogy áll a megcsaláshoz. gondolom beszélgettetek már ilyenről, hogy mi lenne ha ez vagy az történne. ha hasonló mint te, hogy az más ha egy férfi csalja meg a párját mint egy nő, akkor szerencséd van. :D

ha tudod hogy esélytelen hogy ezután veled maradjon, akkor nem túl etikus eltitkolni. ha nagy szerencséd van akkor nem derül ki. de suttyóság lenne elhallgatni.

2017. jan. 20. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/59 anonim ***** válasza:
100%

Ez a csador duma... egy büntetés vagy ennek a nőnek. Bármelyik nőnek. Ő is tudja, hogy alacsonyabb rendűnek tartod magadnál?


Innen látszik, hogy nem szereted, csak birtoklod.


Azért boldog veled, mert nem ismeri az igazi énedet. Az élete egy hazugság.

2017. jan. 20. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/59 anonim ***** válasza:
100%

Egyrészt: A párkapcsolatban mindkét fél egyenlő. Rohadtul nem más, ha a nő csalja meg a pasit. Ugyanolyan undorító, gerinctelen, féreg tett bármelyik féltől, szóval rögtön felejtsd el azt a marhaságot, amit leírtál. Eszem megáll.


Másrészt: Személy szerint nagyon esetleg meg tudnék bocsájtani egy félrelépést, de nem 1 éves párkapcsolat után és nem úgy, hogy én közbe kórházba voltam és a párom támogatására vágytam.


Meg aztán szép és jó, hogy leírod, hogy mennyire szereted meg mittudomén, de mi lesz ha máskor is megtörténik? Máskor is csakúgy kikapcsol az agyad... ezt nem tudhatod biztosra, hiába mondod most.

Ha igazán szereted, akkor ne hazugságra akard építeni a kapcsolatotokat, hanem szedj elő egy kis bátorságot és állj elé, mondd meg neki mit tettél, aztán imádkozz, hogy ne dobjon ki a francba.

Ha meg még erre se vagy képes, akkor gyötörjön egész életedbe a bűntudat. Sajnálom szegény lányt.

2017. jan. 20. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!