Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A közelmúltban megcsalt a párom. Érdemes még megbíznom benne?
A párommal lassan 3 éve vagyunk együtt. Minden szépen működött és jól, ezért is állok értetlenül a történtek előtt. Barátnőm 24, én 31 vagyok. Most vasárnap előállt azzal, hogy valami 1 hónappal ezelőtt céges buli alatt/után lefeküdt egy volt kollégájával, akit én látásból ismerek. Az emberről annyit kell tudni, hogy amennyire jó a nőknél, pont annyira gerinctelen, állítólag többeket megkárosított, lehúzott már pénzzel, sok az ellensége, a cégtől is azért küldték el anno, mert megbízhatatlan volt. Viszont jóképű, jó fellépésű, és tudom, hogy abban az időben már próbálkozott a páromnál, de ő akkor elhajtotta, nem volt csak sima flört (elmondása szerint).
Már túl vagyok azon, hogy a srácon álljak bosszút, mert egy megcsalás projekthez két ember kell sajnos. A párommal egy ideje már babát is terveztünk, de ezek után nem tudom, mi legyen - bocsánatot kért már százszor, szó szerint térden állva könyörgött és sírva csimpaszkodott belém, hogy ne hagyjam el. Nekem viszont nem is a megbocsátással van gondom, hanem azzal, hogy a szemeben "tisztátalanná" vált ezzel. Kétlem, hogy szexuálisan ugyanúgy tudnám kívánni, mint eddig, mert túl azon, hogy megalázott, úgy érezném, ezt a testet bármilyen érdemtelen senkiházi megkaphatja.
Mit tegyek? A páromnak előttem nem volt még senkije, de nehéz lenne letudnom ezt annyival, hogy kíváncsiság stb. A saját teljesítményem felől nincsenek kétségeim, úgy értem tényleg kihozom és kihoztam eddig is magamból a legtöbbet, ami a kapcsolatunkat illeti. Ha tehát én nem tudok min változtatni, akkor ez egyben azt is jelentheti, hogy bármikor, ha ezek után fellobban benne a "kíváncsiság", akkor elmegy kupakolni egy random valakivel, aki éppen teszi neki a szépet. Engem még sohasem csalt meg ezelőtt olyan, akit őszintén szerettem és közös jövőt is terveztem vele. Ilyen helyzetben van még visszaút?
Nem lehet ilyet elfelejteni, mérgezni fogja a kapcsolatot a megcsalás ténye sajnos.
Nincs értelme folytatni így. Örülj, hogy még nincs közös gyerek, így a gyereknek nem kell átélnie egy válást. A jövőben viszont jobban válogasd meg, hogy kivel lépsz kapcsolatba.
"...de ő akkor elhajtotta, nem volt csak sima flört..." - en mar itt elhajtottam volna. Azzal a novel lehet flortolni, aki hagyja magat... a kerdes mar itt is felmerul, hogy egyaltalan miert hagyja magat (mindenki magabol indul ki, persze, de pl. en minden dicsekvestol mentesen egy jo kulseju, fiatal lany vagyok, es erdekes mod megsem flortol velem senki. Es nem azert mert nem akarnak, hanem mert egyszeruen a lehetoseget sem kapjak meg, hogy ilyen kozelsegbe keruljenek hozzam meg csak szavak szintjen is, mert parom van, es pont. Tehat nekem a sajat gondolat menetembol kiindulva mar ez is kerdeseket vetne fel, hogy minek neki egy idegen faszi nyalcsorgatasa es minek adja ala a lovat valaszokkal).
Ezek utan pedig abszolut kivagnam. Nincs helye magyarazkodasnak, ha tetszett az uj bikajanak a farka, akkor eredjen azt csodalni 0-24-ben.
Magamból kiindulva bármennyire is szeretem, nem tudnám ezt tolerálni, persze lehet megpróbálkoznék vele, meg lehet bocsájtani, de elfelejteni nem tudnám. Mindig eszembe jutna, hogy képes volt megalázni és nem is tisztel, nem tudnák utána már olyan szemmel nézni rá, ahogy korábban, onnantól már semmi nem lenne a régi, oda lenne a bizalom, akkor meg értelme sincs az egésznek.
29F
Ez kifogás, ha legközelebb is veszekedni fogtok, mert valaki nem vett tejet, a Tescoba menet felmegy megint valaki lakására?
Hagyjuk már!
Lépj tovább! Csak az idődet vesztegeted.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!