Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Bármennyire is szeretjük még egymást, én mégis szakítottam vele, mert megcsalt. Jól döntöttem?
23 éves egyetemista nő vagyok és egészen a múlthét vasárnapig egy éven keresztül boldogan éltem a párommal (26F), amíg oda nem jött hozzám és be nem vallotta, hogy háromszor megcsalt egy nővel. Erre én teljesen lefagytam, és próbáltam nem elsírni magam, de mind hiába. Persze ő próbált vigasztalni és megmondta, hogy semmit nem rontottam el, hanem ő volt hülye. Hagyta, hogy az a 10/10-es nő elcsábítsa. Megmondta, hogy megbánta, amit tett és ez a félrelépés semmit se jelentett neki. Bocsánatot kért és kijelentett, hogy mindent helyre tesz, csak ne hagyjam el és bízzak benne. A mondanivalója hallatára, könnyes szemmel ránéztem, a párom megpróbált megölelni, de én ellöktem magamtól és megmondtam neki, hogy: "Nee, hagyjál békén!" , majd bementem a hálószobánkba és magamra csaptam az ajtót.
Egy pár óra múlva kisétáltam a szobából a nappaliba, ahol a párom, mihelyst meglátott, fölállt és megpróbált megszólalni, de én félbeszakítottam. Közöltem vele, hogy ezt elszúrta és jobb lesz, ha jövőhéttől már nem élünk együtt. Erre ő könyörgött, hogy ne tegyem, mert nagyon szeret és ígéri, hogy jobb lesz, de én ezt nem bírtam továbbhallgatni és leordítottam és elhordtam mindennek, majd magamra kaptam a kabátomat és elmentem sétálni.
Már egy hete annak, hogy visszaköltöztem a szüleimhez és azóta kapom 5 percenként az sms-eket, egy nap legalább 10 nem fogadott hívásom van. Messengeren nem tud írni, mert letiltottam.
Az igazat megvallva még mindig nagyon szeretem őt. Ő volt az első férfi az életemben, akit tiszta szívemből tudtam szeretni. Nincs olyan nap, mikor ne gondolnék rá vágyakozva, de sajnos megcsalt és ezzel elveszítette a bizalmamat iránta. Ráadásul ezzel bebizonyosodott, hogy egy jellemgyenge valaki és ezek után nem tudnék ugyanúgy tekinteni rá, ahogy azelőtt. Meg gyengének és befolyásolhatónak érezném magam, ha még ezek után vele maradnék. Tudom, hogy mindenkinek jár egy második esély, de mi a biztosíték arra, hogy nem csal meg újra? Háromszor képes volt rá, képes lehet rá még háromszor vagy többször is. Csak azért csalt meg, mert az a nő elcsábította, azaz nem bírt ellenállni a kísértésnek. Ha erre gondolok, mindig elural a harag és a düh. Majd arra gondolok, hogy ez a cselekedete bebizonyította, hogy nem szeretett eléggé és ilyenkor, pedig hihetetlenül lehangolt leszek. Tudom, hogy még mindig nagyon szeret és én is őt, de szerintem jobb mihamarabb továbbállni. Szerintetek?
20: de megdughatta volna 33-or is lehet még évekig is. Ha nem a lány dobta ki.
Nem tudjuk, hogy megteszi e újra. Azt tudjuk, hogy most befejezte és tiszta vizet öntött a pohárba. És azt tudjuk, hogy szeretik egymást.
Ha csak beleképzeled magad a szituba, hogy mégis újrakezded vele, te is tudod, hogy örökké bizalmatlan lennél. Hidd el, van pasi a Földön, akinél egy csepp bizonytalanságod sem lesz, én sem hittem, de van:)
Rettenetesen utálom egyébként az ilyen alakokat. Gondolom a három alkalom alatt egyszer se jutottál eszébe, amíg a másik nőt csókolta. Pff, én a helyedben le is kevertem volna neki akkorát, hogy a fal adja a másikat. Egyébként nem szeret, tévedsz. Aki szeret, annál ez fel se merülne, illetve kezdjük onnan, hogy jó esetben téged lát a legszebbnek és legjobbnak maga mellé, tehát szóba se jöhetne bármiféle 10/10-es csaj sem.
Mindenki másképp gondolkodik... Én azt gondolom, hogy enyhítő körülmény, hogy bevallotta. A másik dolog meg hogy a megcsalást mindenki halálos bűnnek tartja és ennek ellenére az emberek 90%-a csalja a másikat, vagy legalább egyszer megcsalta. Szerintem túl lehet ezen lépni és 1 esélyt még lehetne neki adni. Ha kiderül, hogy notorius csaló, akkor el kell küldeni a fenébe.
25/N
A párja önként adott magának egy második esélyt,amit szintén eljátszott, a harmadikat és gyakorlatilag most a negyedik esélyt kéri. Ja az első után elmondta volna, akkor kért volna második esélyt. De ő helyette inkább még kétszer lefeküdt a nővel. Amikor túl volt az elsőn, gondolom felfogta, hogy mit tett. Hogy ennek milyen következményei lehetnek. De mérlegelte a helyzetet és Isten tudja miért újra megtette. Majd megint volt esélye átgondolni, hogy mit tett és megtette megint. El tudja képzelni valaki is,hogy ez a pár akkor hogyan élt egymás mellett. A női tag, a kérdező elmomdása szerint nem vette észre, bízott benne hogy minden rendben. A párja meg ezidő alatt a kettőséggel küzdött, hogy milyen jó az a 10/10-es csaj, mennyire jó volt vele, szimpatikus volt neki, de ugye neki párja van, nem volt helyes, inkább elmondta a 3. után! Gondolta, hogy rosszabb lesz, ha később derül ki, amiben igaza is volt. Ez az egy jó dolog volt ebben a sztoriban, semmi más!
Amúgy én azért beszélek ennyire "magabiztosan", mert én is voltam az a "10/10-Es" csaj. Egy nős, családos emberrel volt viszonyom. Hidd el, az ember az első alkalom után érzi, hogy lesz -e folytatás. A párod még próbálja menteni a menthetőt, kár megalázni magad ezzel. A döntés a te kezedben van, és innentől kezdve felelősséget is rakott rád, mert tudod mi van, tudod hogy megcsalt 3x 1 nővel, ha ennek ellenére még bizalmat szavazol neki, az a te felelősséged. Persze, hogy szeret. Azért tette meg 3x is egy nővel. A hangsúly továbbra is a számokon van!
Azt próbáld megérteni, hogy ebben az esetben mindegy hogy 3x vagy 333x történt meg! Jobban érzi/érezte magát azzal a nővel, mint veled! Ez sajnos a tény! Először zsákbamacska volt, de még utána 2x megtörtént. Lehet hogy ő sem ezt akarja. Biztosan téged nem akar bántani, magát is próbálja most meggyőzni lefogadom. De megéri ezt még tovább nyújtani arra hagyatkozva hogy szeret? A szavak elég üresnek tűnnek, ez a hívogatás is elég gáz. Ha tudná hogy mit akar és nem ilyen görcsösen erőlködne, akkor várna és türelemmel lenne. De nem, neki azonnali visszaigazolás kell, hogy megnyugodhasson, hogy megúszta. Ha az érzéseid érdekelné, akkor várna mert ha magán kívül rád is gondolna akkor tudná, hogy ez neked fáj és időbe telik ezt feldolgozni. De nem ezt teszi!
Köszönöm a válaszokat. Végül is úgy döntöttem, hogy nem fogadom vissza. Igaz, ő még mindig próbálkozik és ezzel csak megnehezíti a helyzetet, de próbálok nem rá gondolni.
Ezzel a tettével végleg elásta magát. Ráadásul a hisztije miatt még inkább undorodom tőle. Csak az a gond, hogy az iránta érzett szerelmem nem halványul. Remélem az idő segít.
Nekem az jutott eszembe, ha szeret, nem téged kéne 10/10es csajnak látnia? Ezek szerint vagy te, akit szeret és vannak a 10/10-es nők?
A bűntudata hajtja, a megszokás meg amit elveszítünk az mindig sokkal vonzóbb....illetve jó eséllyel annak a 10/10es nőnek nem kellett. Ne érd be egy ilyennel, te nem őt szereted hanem azt, akinek őt hitted. Leszel te még valaki másnak 10-es nő.
És minden egyes szenvedését, megalázkodását meg 'látni rajta hogy kivan'...tökéletesen megérdemli.
Lehet, hogy csak a 15 évnyi házasság mondatja ezt velem, de én adnék még egy esélyt.
Hidd el, nagyon hamar kiderülne, ha notórius csaló.
Még nagyon fiatalok vagytok, vajmi keveset tudtok az életről, de az igaz szerelem ritka vendég az emberek életében, egyre ritkább.
Túl nagy feneket kerítenek ennek a megcsalás dolognak az emberek, mintha valami halálos bűn lenne. Hozzá nem hasonlítható a családon belüli erőszakhoz például. Pedig az az igazán válóok.
De te tudod, és különben kiváló ötlet, hogy utazz el pár napra, majd ha teljesen lehiggadtál, akkor tudsz felelősségteljes döntést hozni. Az a lényeg, hogy soha ne bánd meg a döntést! Sok szerencsét!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!