Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megcsalt a feleségem. Válni szeretett volna. Utána meg
vissza akar jönni hozzám. Mondtam, hogy ha félrelépett
akkor valszeg a házzasságunkból hiányzik valami. Ha nem
jó velem a szex, vagy nem figyeltem rá akkor miért nem
beszélte meg velem. Nem igaz?
Szerintem teljesen igazad van. Utálatosak számomra azok az emberek, akik megcsalják a másikat és még a másikra akarják hárítani a felelősséget. Ha bajuk van beszéljék meg a másikkal, ha boldogtalanok szóljanak. Próbálják megmenteni a házasságot azzal, hogy jobban odafigyelnek egymásra. Ha nem megy, akkor pedig lépjenek ki a kapcsolatból és úgy kezdjenek újba.
2016. ápr. 2. 20:24
Hasznos számodra ez a válasz?
Érzelmileg nem kapott meg valamit tőled, a másiktól megkapta, ott meg más gond volt, most meg egyedül nem akar maradni, meg az anyagiak miatt se mindegy neki. Igen jól látod, valaki mást szeret, Te lennél a szamár,de most mit kezdjen egyedül? Majd össze szedi magát. Ugyanúgy vissza megy majd a másik pasihoz, ha ott rendeződnek a dolgok. Te csak a kényelmet jelented, addig is nincs egyedül, meg a szexbábúja vagy semmi több, másba szerelmes.N
2016. ápr. 2. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
Ha egy nőnek már megfordul a fejében, hogy válni szeretne, ott már nagy a baj, azt a másik fickót szereti. Előbb vagy utóbb el akar majd válni megint. Az időt húzza, anyagilag nem gondolta át, ez a baja, színleli a depressziót igen, vagy ha depressziós a másik miatt nem miattad.
2016. ápr. 2. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
Ez a nő mehet a kukába. Félreba**ik, és még egy öngyilkosságot se tud rendesen megcsinálni?
Válj el, koma, ezt a nőt meg sose lásd többé.
2016. ápr. 2. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
Undorító ez a viselkedés, megcsal, aztán eljátssza a hattyúk halálát.
Sokkal könnyebb nyitnia a lábait mint a száját, ha van valami gond?
Szerintem hagyd el, mert később is visszajöhet ez a probléma, nem érdemel meg téged.
2016. ápr. 2. 21:02
Hasznos számodra ez a válasz?
Detto ugyanez volt a feleségem is. Az okok lényegtelenek szerintem hogy sex vagy érzelmek hiányoztak neki. Bár nálunk elég nagy gondok voltak előtte is, sajnos semmilyen kompromisszumra nem volt képes... Szóval szerintem ha ilyen megtörténhetett és nem tudod magad túltenni ezen, jobb ha ti is elváltok.
2016. ápr. 2. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
Én elválnék. Megmondom miért, mert ő az aki válni akart, valami oka van rá, ami nem változott. Most már te is válni akarsz. Öngyilkos, persze...nem akar veled lenni, nem tudja a változást feldolgozni, ettől függetlenül válni akart már, tehát válna csak nem tudja mi lesz a jövőben. Bármi is lesz, azt nem veled tervezi.
2016. ápr. 3. 02:22
Hasznos számodra ez a válasz?
Teljesen megértelek. Intelligensen kezelted a helyzetet. A fele házat azért viszed? Ne finanszírozz neki semmit, arra ott az új f_szi.
26/F
2016. ápr. 3. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
Igazad van.
Valójában összeszűrte a levet egy olyan férfival, aki valamiben jobb, mint Te vagy. Nagy eséllyel ez az anyagiakban nyilvánul meg, de lehet a szex is (bár azt megbeszéléssel lehet javítani, az anyagiakat nem, szerintem ezért nem ült le elmondani előtte, hogy valami nincs rendben).
A pénzesebb pasi kefélgette egy ideig, ő ebből próbált párkapcsolatot-házasságot csinálni, de nem sikerült neki, ezért most visszatérni szeretne Hozzád, vagyis a pénztárcádhoz.
Ne fogadd el az ajánlatot, ne sértődöttségből, hanem azért, mert meg fog ez ismétlődni, amíg nem sikerül neki a dolog.
2016. ápr. 3. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
10/38 A kérdező kommentje:
1-es. Igazad van. A problémákat meg kell beszélni, ha nincs megoldás korrekt módon el lehet válni. A másik faszi rögtön kikerült a képből, ahogy a feleségem kimondta a válást. Anyagiakban a palija nem volt eleresztve, ezért gondolta a feleségem, hogy itt maradunk mint egy család, közös háztartásban.(mármint nem úgy, hogy a palija udeköltözik). Ha a szexben lett volna gond azt meg lehet beszélni, változtatni rajta. Agond amit elmondott annyi volt, hogy nem voltam az a nyálas , bújós folyamatosan kedveskedő pasi. A másik ilyen volt. Kapcsolatunk elején külön kihangsúlyozta, hogy utálja az ilyen kapcsolatot. Na mindegy. Most megtudja hogy milyen lehetett volna , fél évig. Aztán pápá.
Kapcsolódó kérdések: