Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elnézhető? Ti elnéznétek?
4 éve van barátnőm. Hűséges vagyok hozzá. Viszont van egy lány, kb. 2 éve ismerem a suli által. Összebarátkoztunk. Mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy bejövünk egymásnak és ha szinlglik lennénk szinte azonnal egymás karjaiban kötnénk ki. Erről már nagyon sokszor beszélgettem vele. Tudja, hogy szexuálisan és értelmileg is vonz. Flörtök vannak, de ennél semmi több. Nehéz megállni, hogy nem flörtöljek, illetve abban még semmi sincs.
Na de! A minap taliztunk. Kettesben. Beszélgettünk. Volt valami nagyon erős a levegőben. Hozzáértem. Ő is megérintett. Az ingemet kezdte el simogatni, hogy milyen jó a tapintása. Végig simogatta fentről a hasamig. Megfogtam a derekát. Néztünk egymásra. Aztán magához ölelt. Én is őt. Jól esett. Csak simogatott. A hátamat, nyakamat és a hajamat babrálta. Én is megsimogattam a derekát, hátát. Igazából ennyi történt. Mert aztán elengedettt és mondta, hogy most mennie kell.
Van egy kis lelkiismeret furdalásom, de amúgy meg jól esett, nagyon jól. Azóta is eszembe jut, megborzadok, persze jó értelemben.
Ez elnézhető, hisz nem történt semmi, ugye? Egy ölelés semmi.
22F
Ha nem akarnád megcsalni, akkor szándékosan távol tartanád ezt a lányt magadtól, hogy még véletlenül se essél kísértésbe.
De te ehelyett folyton a tűzzel játszol és még élvezed is, hogy tiltott gyümölcs és közben a barátnődet leminősíted egy eszközzé, ami miatt "sajnos" nem lehet és így tovább húzhatod az izgalmas flörtöket.
Szerintem ebben az esetben 2 normális lehetőséged van:
1. soha többé nem is találkozol azzal a lánnyal, pláne nem beszélgetsz, nem tapizod, meg szagolgatod meg szemezel vele...
2. szépen szakítasz a barátnőddel és ráveted magad erre a ribire, aztán lesz ami lesz
Jól írták, a megcsalás nehogy azt hidd, hogy a dugással kezdődik.
Ha a te csajod simulna rá egy másik pasira, és olvadozna rajta, te mit szólnál?
Ezek szerint már jobban vonzódsz ahhoz a nőstényhez, mint a barátnődhöz. Eléggé halottnak tűnik már ez a kapcsolat, nem gondolod?
Szerintem hagyd ott a barátnődet, és legyél vele.
Amúgy ha az én barátom tenne ilyet, nos.. inkább hagyjuk.. örülhetne, ha csak simán kidobnám, de szerintem fel is pofoznám előtte jó alaposan. Soha az életben nem nézném el, mert én veled ellentétben 110%osan hűséges vagyok, és mélységesen felháborítana, ha a barátom mindezek ellenére is ilyet tenne.
Igazad van, végül is nem ribi, tudja, hogy van barátnőd, de azért hozzád dörgölőzik, mert viszket a pi-csája, és ott helyben megdugatná magát veled.
Te meg egy kétszínű görény vagy! 23L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!