Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » 20 évvel fiatalabb lány miatt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

20 évvel fiatalabb lány miatt fog elhagyni a férjem. Hogyan tovább?

Figyelt kérdés

39 éves a férjem. 17 éve vagyunk együtt, 12 éve házasok. Két lányunk van, 16 és 7 évesek. Nem aggódtam, természetesnek éreztem, hogy 17 év utánmár nem minden olyan, mint rég, de azért ennek nem éreztem az előjeleit. Arra mentem haza egyik nap, körübelül két hete, hogy más fekszik a helyemen az ágyban, később kiderült hogy egy 18! éves lány. Nem vagyok egy forrófejű ember, próbáltam higgadt maradni, már amennyire lehet egy ilyen helyzetben, leültettem a férjem, beszélni. És minden mindegy alapon elmondott mindent, hogy ő lassan 2 éve érzi, hogy már nem működik köztünk semmi, ezzel a lánnyal hónapokkal ezelőtt ismerkedett meg, és csak a gyerekek miatt nem mondta el. De hogy most kiderült, el is válhatunk, ha szeretnék.

Úgy éreztem, hogy ez nem ő, ilyet ő nem mondhat, elmentem a végsőkig, megaláztattam magam azzal hogy megkerestem azt a lányt, és próbáltam vele beszélni, meg akartam érteni hogy miért jó neki tönkretenni egy családot. Erre visszakaptam(kb. szó szerint) hogy "inkább gondolkozzak el azon hogy miért is csaltak meg, és egyébként is, a férjem átlagon felüli, igazi férfi, hozzá nem egy lestresszelt anyuka való" azt hiszem ez volt az utolsó csepp a pohárban..

A férjem konkrétan kirakott, nála maradtak a lányok, és azt is akarja hogy övé legyen a felügyeleti jog, meg is mondta kerek-perec.

Teljesen tönkrement az életem, már nem tudom, kihez vagy hova forduljak, nem látom a kiutat... Nem tudok 17 év kapcsolatot egyik percről aásikra lenyelni, és nem tudom megérteni, mi történt Vele...

Mit tegyek?

35N


2016. márc. 5. 00:21
1 2 3 4 5
 31/43 anonim ***** válasza:
Ráadásul ne tegyünk úgy mintha a férjének nem lenne köze ahhoz h összehozták a két gyereket..aki szexel az tudja h gyerek is összejöhet, bármikor..felelősség!! sajnos ez hiányzik a mai emberekből, igen még az idősebbekből is..a nagyszüleink(a negyvenes éveken született emberek) még nem voltak ennyire önzőek..
2016. márc. 5. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/43 anonim ***** válasza:

69%-os ezért is írtam, hogy "Hát te is megérded a pénzed, meg a férjed, hogy ő nem védekezett és ez az új kiscsaj...hát szépen összejöttetek ti 3-an!" ők hárman mind hibáztak. Mind felelőtlenek.

Amúgy a pasik mindig is könnyedén leléptek, őket nem érdekli a gyerek az a nő nyakán marad. Ez a történelem során sokszor volt így, csak most már van gyerektartás a jogban.

De arra nem lehet adni, hogy a pasi szépeket mond, meg könnyelmű kijelentéseket tesz, hogy gyereket akar...

Igen amúgy a pasi is ott volt mikor megcsinálta a gyereket, de a nőnek nem muszály hagyni, hogy védekezés nélkül dugja be, főleg nem 3 hónap után, mikor még szinte alig tud róla valamit.

Szóval szerintem itt mind a ketten ugyanolyan hibásak, nem kell a dráma, hogy csak a pasi, meg fúj, milyen már és hogy fognak felnőni a lányaik,...stb.

(Amúgy nő vagyok.)

2016. márc. 5. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/43 anonim ***** válasza:

Szerintem mind a ketten hibásak vagytok. Ugy házasodtatok, hogy alig ismertétek egymást, túl korán érkezett a gyerek. Várható volt, hogy előbb utobb robban a bomba, a férjed eddig bírta. Érzéseket nem lehet írányítani, de azért nem ilyen módon kellett volna intézze, le kellet volna ülnie és elmondani.

Azonban téged sem értelek! "Arra mentem haza egyik nap, körübelül két hete, hogy más fekszik a helyemen az ágyban, később kiderült hogy egy 18! éves lány."Később kiderült? Nem azonnal rángattad ki az ágyból, esetleg azt is megvártad amíg befejezik? Igen, vannak helyzetek amikor higgadtnak kell maradni, de ez nem az a helyzet!

A legnagyobb hibát akkor követted el, amikor a gyerekek nélkül elköltöztél!!!Nem is tudom, hogy voltál erre képes?

De ha már elköltöztél...a nagylányod bármikor hozzád költözhet, 14 év felett eldöntheti saját maga. A kicsiért meg harcolnák, bár a bíroság nem fogja jó szemmel nézni, hogy otthagytál egy 7 évest.

De én a helyedben visszacuccolnék, majd ha vége a válásnak és minden elrendeződött, akkor mennék el. Addig még a felesége vagy és ott lakhatsz.

Egyébként én azt sem hiszem hogy eddig olyan nagy mintaházasságban éltetek, ha az lett volna akkor a férjed nem tesz csak úgy ki az utcára, legalább az elmúlt 17 évet és a gyerekei anyját tisztelné benned.

2016. márc. 6. 07:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/43 anonim ***** válasza:

szép sztori.

jót csámcsogtam rajta én is mint mások, bár észt azt nem akarok osztani neked, megtették már elegen

2016. márc. 6. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/43 anonim ***** válasza:
Sajnálom kérdező! Egy pozitív van a dologban,ha lehet annak nevezni,megtanultad,hogy senkiben sem bízhatsz magadon kívül az életben! Én ezt 20 évesen tanultam meg egy 4 éves kapcsolatban, velem is durván elbántak,és én sem értettem,hogy lehet eldobni csak így ezt az időt,mintha nem is ismertük volna egymást soha.. Én nem tanácsolom azt,hogy keress másikat,meg lesz jobb is,te tudod,hogy megéri -e még egyszer egy másik embernek bizalmat adni,hogy aztán másfajta módszerekkel bántsanak..
2016. márc. 8. 08:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/43 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat! Sikerült nagyjából összeszednem magam, fogadtam ügyvédet is. A nagylányommal folyamatos kapcsolatban vagyok, nagyon szeretne velem maradni. Behívtak az iskolájába, mert az elmúlt hetek eseményei miatt sokat rontott, rosszak a jegyei. Ezt mondtam a férjemnek is, illetve hogy figyeljen rá jobban, ha már vele van


Erre előállt azzal, hogy az lenne a legjobb, ha keresnénk neki egy másik iskolát. Ő már nézelődött is, és ajánlottak neki egy remek iskolát Sopronban. Van kollégiuma is, azzal se lenne gond.

Valahogy meg van az elképzelésem róla, hogy honnan szedte ezt a Sopron meg kollégium dolgot...de ezt azért nem fogom hagyni.

2016. márc. 8. 23:12
 37/43 anonim ***** válasza:
Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de tévedsz...hagyni fogod! Hagyni fogod, mert gyenge vagy...most is csak mondod, hogy a nagylánnyal beszéltél, szeretne veled maradni...akkor miért nincs veled? Egy szavadba kerülne, és veled lehetne, 16 évesen eldöntheti. De gyenge vagy, sodrodsz az eseménnyel, tudod mikor hagytam volna ott a gyerekeket! Amikor eljöttél miért nem hoztad őket is magaddal? Ahol te vagy ott ők is elférhetnek,nem?
2016. márc. 9. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/43 anonim ***** válasza:
100%
Ne haragudj, de ezt én se értem. Miért nem vitted el már a gyerekeket? Kit érdekel, hogy a férjed mit akar? Az elhelyezésnél az anya élvez elsőbbséget, és a 16 évesnek már amúgy is figyelembe veszi a bíróság az akaratát, ha azt mondja veled akar élni, akkor nem fogják az apánál elhelyezni. Szedd össze magad, és vidd a gyerekeket!
2016. márc. 10. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/43 A kérdező kommentje:
Nálam vannak a lányok. a nagylányom tegnap iskola után összecsomagolta a kicsit is, és eljöttek. A férjem őrjöng hogy feljelent (?)
2016. márc. 12. 01:08
 40/43 anonim ***** válasza:
Na végre! :) Csak így tovább, ne hagyd magad! Apukával meg próbálj azért megegyezni normális módon, ha hajlandó rá. De gyerekek legyenek nálad mindenképp, és sok sikert kívánok a további "harchoz"! Azért majd írj később, ha van fejlemény!
2016. márc. 12. 01:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!