Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » 20 évvel fiatalabb lány miatt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

20 évvel fiatalabb lány miatt fog elhagyni a férjem. Hogyan tovább?

Figyelt kérdés

39 éves a férjem. 17 éve vagyunk együtt, 12 éve házasok. Két lányunk van, 16 és 7 évesek. Nem aggódtam, természetesnek éreztem, hogy 17 év utánmár nem minden olyan, mint rég, de azért ennek nem éreztem az előjeleit. Arra mentem haza egyik nap, körübelül két hete, hogy más fekszik a helyemen az ágyban, később kiderült hogy egy 18! éves lány. Nem vagyok egy forrófejű ember, próbáltam higgadt maradni, már amennyire lehet egy ilyen helyzetben, leültettem a férjem, beszélni. És minden mindegy alapon elmondott mindent, hogy ő lassan 2 éve érzi, hogy már nem működik köztünk semmi, ezzel a lánnyal hónapokkal ezelőtt ismerkedett meg, és csak a gyerekek miatt nem mondta el. De hogy most kiderült, el is válhatunk, ha szeretnék.

Úgy éreztem, hogy ez nem ő, ilyet ő nem mondhat, elmentem a végsőkig, megaláztattam magam azzal hogy megkerestem azt a lányt, és próbáltam vele beszélni, meg akartam érteni hogy miért jó neki tönkretenni egy családot. Erre visszakaptam(kb. szó szerint) hogy "inkább gondolkozzak el azon hogy miért is csaltak meg, és egyébként is, a férjem átlagon felüli, igazi férfi, hozzá nem egy lestresszelt anyuka való" azt hiszem ez volt az utolsó csepp a pohárban..

A férjem konkrétan kirakott, nála maradtak a lányok, és azt is akarja hogy övé legyen a felügyeleti jog, meg is mondta kerek-perec.

Teljesen tönkrement az életem, már nem tudom, kihez vagy hova forduljak, nem látom a kiutat... Nem tudok 17 év kapcsolatot egyik percről aásikra lenyelni, és nem tudom megérteni, mi történt Vele...

Mit tegyek?

35N


2016. márc. 5. 00:21
1 2 3 4 5
 21/43 anonim ***** válasza:
60%

19es pont az ilyen felfogasu ribik miatt mint te, megy el a normalis ferfiaknak a kedve barminemu komolyabb kapcsolattol. Elolvastad egyaltalan azt amit ide osszehordtal?

Ugysem fogod felfogni, de azert leirom, hatha...

Nehogy mar az legyen a hibas akit atvagtak, megalaztak,elarultak, megcsaltak. Milyen jelzokkel illeted aki csaladjat, feleseget, gyerekeit elarulja, becsapja, hazugsagban tartja?

A gyerek nem magatol pottyan ki (ha te ugy is gondolod) igen aktiv reszese annak a ferfi is, konnyen tehet ellene, sot. Tehat mivel nem tett ellene akarta, felelosseggel tartozik ertuk, sot a az edesannyuk ert is.

Kihulhet egy kapcsolat ez nem vitas, de le lehet normalisan is zarni, nem sunyi, alattomos modon felremenni.

Azert kivancsi lenek, hogy sok ilyen csaladokba belerondito 20ev koruli ribik mit szolnanak akkor, ha mennenek a gyerekek is a szuper 40-es pasival? Akik kamaszok, engedetlenek, sok-sok penzbe kerulnek, esetleg ki nem allhatjak a mostohat? Lenne meg kb 10evig hitel, esetleg par ev mulva a szuper pasi ugy 50 fele el kezd beteges is lenni stb?

2016. márc. 5. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/43 anonim ***** válasza:
Azonnal ugzvedhez menj es ne hagydd ott a gyerekeket, mert a biro szemeben ez olyan, mintha nem harcoltal volna ertuk. Veled akarnak lenni, nem a hazban. Alberletben is jo, de vidd a gyerekeket!! Es azonnal beadni a keresetet!!
2016. márc. 5. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/43 Bence_ ***** válasza:
29%

Aki a karmával jön az gondolja már vegig, hogy ez a nő ezt miért éli meg? Sőt az egész család.

Párkapcsolatban ketten vagytok. Ketten tehettek arról, hogy ide jutottatok.

Egy férfi mindig a puncihoz vonzódik. Várható, hogy jó darabig a punci partján fog állni. Puncit tök felesleges hibáztatni ezt a családot nem ő szedi szét. Annak, hogy szétvaltok,ti vagytok az okai. Ő csak tünet. A rossz kapcsolat tünete.

Ha magadba nézel erezdted, hogy lapos, uncsi a kapcsolatotok?

2016. márc. 5. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/43 anonim ***** válasza:
100%
Na, az lenne ám csak a poén, ha fognád magad és visszaköltöznél abba a házba, ahol már ott van az újdonsült élettárs!!Istenem! Csak gondold végig, képzeld el az arcát:) mondanád, hogy rendben anyukám, de én is itt lakom, mert 17 év után mindennek a fele az enyém...a gyerekeimet nem hagyom magukra!...aztán ha el akarnának küldeni, mondd, hogy hívjanak rendőrt nyugodtan, mert magadtól nem mész.Papíron is minden jogod megvan hozzá, hogy ott lęgy,úgyhogy fogná magát és vörös fejjel dúlva-fúlva elhúzna a p.i.c.s.ába. Akkor a férjed majd elgondolkozik azon, hogy hogyan is kéne normálisan bánni azzal a nővel, aki két gyereket szült neki. Mindenesetre megoldaná, hogy ne neked kelljen bekuncsorogni magad valakuhez. Lehet, hogy neki sem tetszene, ha 18 éveske Justin Bieberes poszterekkel teleaggatott rózsaszín szobájában kéne húzkodnia a luvnyát...ki tudja, még konfliktus is lenne köztük, amiből megismerheti a férjed, hogy fog kinézni a jövője. Majd eheti az örömanya főztjét, megkérheti anyóspajtást, hogy mossa ki a matricás gatyáját....bunkó paraszt! Az a lányka tavaly még kiskorú volt!
2016. márc. 5. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/43 anonim ***** válasza:

Először is,sajnálom,tudom, mit érzel,átéltem,engem a 43 éves férjem csalt meg egy nála 17 évvel fiatalabb 26 évessel,de neki már volt 2 gyereke...

Engem nem hagyott ott érte, sőt.A kis hölgyike lett dobva,és mi azóta is jól élünk, és helyrehoztuk a házasságunkat.Ritka, de van ilyen is!


Nem hiszek a nagy korkülönbségben,15-20 év már sok idő,egy más generáció.Nekünk hasonlóak az emlékeink az érdeklődési körünk,stb.

Kérdező a férjed megbolondult,elkábította a feszes,zsenge bőr,és egyéb.De fog még ő neked könyörögni.


Elmesélek egy történetet.60 as elhízott öreg pasi, lecserélte a feleségét egy 20 as ra.Az jól kifosztotta, megalázta, otthagyta, a pasi meg lelőtte magát...:(


Én sem mentem volna el a házból, és nem hagytam volna ott a gyerekeket,mégha a férjedé is a ház.Valami közöd csak lehet hozzá,ne könnyítsd meg az életüket ,hogy ilyen könnyen átadod a helyed egy taknyosnak,aki még bőven fog pasizni,nem a férjed lesz neki az utolsó...

2016. márc. 5. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/43 anonim ***** válasza:
Csinald ki a pasit mast az ilyen nem erdekel. Ha rossz a kapcsolat nem gerinctelenul megcsalni kell a masikat hanem megprobalni beszelgetni es megjabitani a dolgot, legvegso esetben pedig bekevel elvalni. Nem neked kene kikoltozni, neki meg a kiscsajnak kene nagyon gyorsan elhuzni a hazbol... a gyerekeid pedig vedd meg mert az a lany nem fog anyjukkent gondoskodni roluk hanem minel elobb ki akarja majd oket is soporni onnan! Irany egy jo ugyved es a birosag, szepen ketten a ferjeddel huzzanak a p.ba mert mast nem erdemelnek. Termeszetesen a te hibad is hogy mikir lattad hogy valami nem stimmel nem probltal beszelni a ferjeddel hanem a szonyeg ala soported de amit o csinalt akkor sem elfogadhato.
2016. márc. 5. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/43 Bence_ ***** válasza:
0%

Azt hittem ez a felnőtt parkapcsolat topik.

Ha vissza megy csak konfliktus lesz otthon. Szerintetek az mennyire jó a gyerekeknek?

Kérdező beszélj egy pszichológussal.

2016. márc. 5. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/43 anonim ***** válasza:
48%

Én is azt néztem, mint a 19-es: ezek szerintem egy 3 hónapos kapcsolatban gyereket szültél?

Hát te is megérded a pénzed, meg a férjed, hogy ő nem védekezett és ez az új kiscsaj...hát szépen összejöttetek ti 3-an!


Hagyd az önsajnálatot!

Szerintem nem a 20 évvel fiatalabb lány miatt hagy el a férjed, hanem soha nem is akart téged. Te terhes lettél és még úgyis csak 5 év után vett el. Te sem akartad őt, csak így befészkelted magad hozzá.

Úgy tűnik eddig soha életedben nem akartál független önálló életet élni, de most meg kell próbálnod. Lehetőleg ne menekülj megint valami kapcsolatba.

Először a saját megélhetésed oldd meg, aztán gondolokozz a lányaidén.

Ha a ház az övé, akkor itt van némi hasznos info: [link]

2016. márc. 5. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/43 anonim ***** válasza:
*3 hónapos kapcsolatban terhes lettél?
2016. márc. 5. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/43 anonim ***** válasza:
Könyörgöm..senki ne próbálja már szegény kérdezőnek bemagyarázni h az ő hibája..ha nem szerette a férje miért vette el? miért maradt vele??..az ő döntése volt és ragaszkodjon hozzá..felelősség emberek..ráadásul szegény gyerekeit is kitenni ennek..mit fognak látni az egészből??anyut lecserélte apu egy kislányra(igen 18 éves még az)..nem csodálom h sok nő (aki gyerekkorában ezt élte át) nem bízik a férfiakban, pedig a normálisabbja nem ilyen..
2016. márc. 5. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!