Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
20 évvel fiatalabb lány miatt fog elhagyni a férjem. Hogyan tovább?
39 éves a férjem. 17 éve vagyunk együtt, 12 éve házasok. Két lányunk van, 16 és 7 évesek. Nem aggódtam, természetesnek éreztem, hogy 17 év utánmár nem minden olyan, mint rég, de azért ennek nem éreztem az előjeleit. Arra mentem haza egyik nap, körübelül két hete, hogy más fekszik a helyemen az ágyban, később kiderült hogy egy 18! éves lány. Nem vagyok egy forrófejű ember, próbáltam higgadt maradni, már amennyire lehet egy ilyen helyzetben, leültettem a férjem, beszélni. És minden mindegy alapon elmondott mindent, hogy ő lassan 2 éve érzi, hogy már nem működik köztünk semmi, ezzel a lánnyal hónapokkal ezelőtt ismerkedett meg, és csak a gyerekek miatt nem mondta el. De hogy most kiderült, el is válhatunk, ha szeretnék.
Úgy éreztem, hogy ez nem ő, ilyet ő nem mondhat, elmentem a végsőkig, megaláztattam magam azzal hogy megkerestem azt a lányt, és próbáltam vele beszélni, meg akartam érteni hogy miért jó neki tönkretenni egy családot. Erre visszakaptam(kb. szó szerint) hogy "inkább gondolkozzak el azon hogy miért is csaltak meg, és egyébként is, a férjem átlagon felüli, igazi férfi, hozzá nem egy lestresszelt anyuka való" azt hiszem ez volt az utolsó csepp a pohárban..
A férjem konkrétan kirakott, nála maradtak a lányok, és azt is akarja hogy övé legyen a felügyeleti jog, meg is mondta kerek-perec.
Teljesen tönkrement az életem, már nem tudom, kihez vagy hova forduljak, nem látom a kiutat... Nem tudok 17 év kapcsolatot egyik percről aásikra lenyelni, és nem tudom megérteni, mi történt Vele...
Mit tegyek?
35N
Ez az ő háza volt, itt élt már azelőtt, hogy megismerkedtünk volna. És akkor ez valahogy egyértelműnek tűnt, ráadásul ő is kimondta, hogy szeretné, ha csomagolnék.
De igazság szerint ez volt a legkisebb gondom, hogy én megyek.
Ezt szörnyű volt végigolvasni...
Fel a fejjel, jön még kutyára gyorsvonat. Hiszel a karmában? Én személy szerint igen. Mindenki megkapja, amit érdemel. Ezt most még nehezen hiszed el, de a te lelkiismereted tiszta. Bírd ki valahogy, és hozd el a lányaid...
Szerintem add be a válópert..ne várj semmire sem, annyira megalázó a helyzeted h ebből már sehogy nem kerülsz ki jól..másrészt ha kisvárosban élsz akkor nehéz lesz jó ügyvédet keresned, hamarabb csekkold le a legjobbat mielőtt a párod tenné meg..egy jó ügyvéd erőt ad az embernek..őszintén együtt érzek veled és ne haragudj meg ért de sajnállak.. a hűtlenséget nem lesz nehéz bizonyítani a bíróságon-hiába mondják h ezt nem veszik figyelembe, valóságban ha bizonyítható akkor sokat nyom a latba a csaló féllel szemben..ha szeretnéd h hozzád költözzenek a lányaid akkor lehet h a nagyobbiknak majd a vallania kell peren..nem lenne rossz ha sározná az új hölgyet, csak h lássa a bíróság h nem ideális a helyzet otthon..általában a gyerekek érdekeit nézik, ha az új partnerrel biztosabb hátteret tud biztosítani a megcsaló fél akkor neki ítélik a gyerekeket, de itt szerintem egy bíró sem fogja így látni..gondolj bele egy 18 éves nem képes gyerekről gondoskodni, főként h a nagyobbik szinte vele egyidős..
Szerintem nyert ügyed van de ehhez erősnek kell lenned, el kell határoznod magad a válás mellett(ne gyengülj el)..
Sok sikert..én hiszek a karmában, vagy az isteni igazságszolgáltatásban..visszakapja, bár nem kívánom neki, inkább neked boldogságot..
Nem igazan ertelek kerdezo, de bantani sem akarlak.
Mi fenerert koltoztel el, foleg a gyerekeid nelkul??? Ez egy nagyon rossz dotes volt. Akarkie a haz, oda vagy bejelnentve, hazasok vagytok, ugyanolyan jogod van ott lakni, mit a ferjednek.
A hejedben azonnal hazakoltoznek, egy jo ugyvedet keresnek, beadnam a keresetet, azonali gyerekelhelyezest kernek a magam javara. Majd az ugyved ugyis elmondja, a kiskoru gyerekeid miatt, ha neked itelik a gyerekeket, akar maradhattok is barmeddig a valas utan a ferjed lakasaba. Minimum ezt erdemelne a ferjed azert amit tett, es ezt ferfikent irom.
A nagylányt valahogy bíztatnám a helyedben,hogy 1:költözzön stikában hozzád egy hátizsákkal,2:hogy a bíróságon valljon melletted.Az új nőcske ellen tudna mit vallani.
Viszont egy valami bíztasson:az olyan nők,akik képesek más palacsintájába így belekakkantani,az sem IQ sem EQ szintjén sem érik el a TE szintedet és ő rájuk még hamarabb rágurul az úthenger.
Ti összejöttetek és rögtön jött az első gyerek.Nem valószínű,hogy nagy szerelem miatt lettél feleségül kérve.Ki sem ismerted a pasit.Megfogtad gyerekkel,aztán meg ő a szemét,mert talált valakit,akit tényleg tud szeretni.
Az én párom is húsz évvel idősebb,elváltunk egymásért.Igaza van a kiscsajnak abban,hogy gondolkodj el azon,hogy mit nem adtál meg és a következő kapcsolatodra vigyázz.Ezt a házasságot ti ketten rontottátok el,ha valóban illettetek volna egymáshoz,nem fért volna közétek egy harmadik.Ez az érzelmi zsarolás meg szánalmas,hogy ne tegyen tönkre a csaj egy családot.Ilyen erővel ő is mondhatta volna neked,hogy ne tedd tönkre a leendő családját.Fogadd el,hogy a férjed mást szeret.Nem is tudom minek akarnál magadhoz kötni valakit,akiről tudod,hogy nem akar veled lenni.Ez az önzés.Volt esélyed,elszúrtad.
Nagyon hasonló történt velünk is. A történetben én lennék a "nagy lányod".
Ne aggódj kérdező, nincs az az ember által kitalált bosszúhadjárat, ami felért volna azzal a kegyetlen beintéssel, amit az élet produkált később. A karma akár hiszed akár nem, de igazságos dolog. Fel a fejjel és a jövőre koncentrálj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!