Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Baba mellett megcsalás? Megbocsájtanátok?
A férjemmel 13 éves koromban jöttünk össze (ő 15 volt), de előtte is nagyon jó volt a kapcsolatunk. A szüleink legjobb barátok, szóval mindig rendszeresek voltak a közös utazások, nyaralások, síelések, bulik, összejövetelek. Egymás mellett nőttünk fel, mindig is szoros volt a kapcsolatunk.
Van egy 4 és egy 2 és fél éves fiunk és egy 5 hónapos kislányunk. Fiatalok vagyunk, így nem állt meg az élet a gyerekek mellett sem, mindig megyünk valahová, magammal is törődök, sokan ki sem nézik belőlem, hogy egyáltalán anyuka vagyok. Erre tegnap elmondta a férjem, hogy most, amikor síelni volt a haverjaival, megcsalt. Csak csók volt egy buliban, semmi több állítólag...
Én először kiborultam, kértem, hogy amíg gondolkozok, költözzön el, kicsit kell most a távolság. De fogalmam sincs, hogyan tovább.
Magától mondta el, még csak nem is sejtettem.
+1 a 18asnak, teljesen igaza van.
Nem azért mondta el, mert annyira szeret, hanem mert így tudott enyhíteni a lelkiismeret-furdalásán.
Szerintem ebben a helyzetben a lelkiismeret furdalás pozitív dolog.
Tehát ő is tudja hogy egyetlen csók is kurtagáz, és tényleg bántja a dolog.
Ha úgy állna a dologhoz: jajj, csak egy csók, semmiség! na az lenne itt a probléma.
Hát már ne is haragudj, de te durransz el és ő költözzön?
Menjél te két hétre egy nyaralóba, ha annyira össze vagy szakadva egy nyavalyás csóktól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!