Aki nem tud megbocsátani egy megcsalást, az nem is szereti a másikat igazán?

Aki nem tud megbocsájtani egy megcsalást az bőven szerethette a másikat, sőt lehet hogy utána is szereti, csak nem hajlandó elviselni a helyzetet.

Nem az a baj vele, hogy nem szeret. Hanem az hogy képtelen feldolgozni valamit, amit azért fel lehet. Mondjuk úgy, hogy nem az illető a legérettebb személyiség a földön.

Persze az egy más eset, amikor a megcsalás már csak a hab a tortán, de akkor ott már minimum két éretlen személyiségről beszélhetünk.

#10

ha előre letisztázzák, hogy egyiknek sem fér bele a megcsalás, akkor nem is fogadható el ha az egyik megcsalja a másikat. mindig az lesz a leginkább hibás, aki a megcsaló.

ha a párja valamiben nem felel meg neki, akkor nem az a módja a gondok megoldásának, hogy megcsalod, hanem megbeszéled vele. megpróbál változtatni, te is megpróbálsz változtatni. ha nem képes, vagy nem hajlandó, és így neked nem felel meg, akkor szakítasz, és nem lesz szükséges megcsalnod a másikat.

ha nekem van egy elvem, hogy csak azzal vagyok együtt párkapcsolatban, aki nem csal meg, a másik pedig ezt tudatosan megszegi, akkor mégis miért én vagyok az, aki nem szereti? amikor a másik rosszat tesz nekem, velem, ellenem? nincs olyan, hogy feltétel nélküli szeretet, a másik bármit megtehet velem. lehet hogy a megcsalás után is szeretni fogom, de annyira már nem hogy párkapcsolatban éljek vele.

én is el tudok képzelni olyan szituációt persze, hogy megbocsássak.

Te nem voltál még szerelmes, nem szerettél még igazán senkit saját magadon kívül, ha valóban úgy gondolod, a megcsalt fél a hibás egy megcsalásnál. Ha lett volna már egészséges párkapcsolatod, tisztában lennél vele, hogy egy kapcsolat nem arról szól, hogy annyit adsz, amennyit kapsz, hanem megadsz mindent, amit tudsz a másiknak, jó esetben ő is ugyanezt teszi, és boldoggá teszitek egymást. Amennyiben a szerelmed nem nyújt annyit, mint amennyire szükséged van, megpróbálod vele megbeszélni a dolgokat, és ha nem változik, először megpróbálod elfogadni, de egy pillanatig sem merül fel benned, hogy ennek megfelelően neked is kevesebbet kell beletenned a kapcsolatba. Szereted, és szeretnéd őt boldoggá tenni, akkor is, ha te nem vagy maradéktalanul boldog. Szóba sem jöhet olyan megoldás, hogy kikacsintgatsz, félrelépsz, hiszen neked attól az egyetlen személytől kell minden, aki számodra fontos. Ha már nem szereted igazán, akkor veheti kezdetét a gyerekes harc, miszerint "ő csúnyán nézett rám, és is megteszem ugyanezt" vagy "nem fekszik le velem, na majd meglátja, hogy mást is megkaphatok", ezekben az esetekben ugyanis már a múlté az, hogy tiszteld a párodat, és egyenrangú, szeretett partnerként tekints rá, ez már csak nevelési szándékú büntetés (rosszabb esetben bosszú), amit az ember nem egyenrangú partnerrel tesz, legfeljebb egy rossz gyerekkel, hogy megváltoztassa a viselkedését. Mivel a szerelem, szeretet és tisztelet nem viselkedésből adódó tulajdonságok, nem lehet őket megváltoztatni, átnevelni, ez vagy belülről fakad az emberből, vagy nem, ezért ez az egész büntetősdi-átnevelősdi is a kapcsolat leminősülése sárdobálássá, hatalmi harccá, érzelmi zsarolássá.

Minden esetben a megcsaló fél tehet a félrelépésről, márpedig azért, mert minden lehetősége megvolt rá, hogy hangot adjon a problémájának, vagy kilépjen a kapcsolatból, (sőt, a döntést a másikra hárítva egyszerűen közölhette volna, hogy szeretőt fog keresni), de ő ehelyett azt választotta, hogy hazudik, megalázza a párját, megtöri azt a hallgatólagos egyezményt, hogy szeretik egymást, összetartoznak, és ezért hűségesek egymáshoz. A megcsalt fél az esetek egy részében tehet róla, ha a kapcsolatban problémák vannak, de ez nem jogosítja fel a másik felet a gerinctelenségre. Megoldod a problémákat, vagy kilépsz a kapcsolatból - normál értékrendű embernél ennél több lehetőség nincs az ellentét feloldására. A másik fél megalázása csak egy bizonyos embertípusnál jöhet szóba, akivel senki sem akar önszántából együtt élni, és érdemtelen a feltétlen szeretetre. (A nyitott kapcsolat nem megcsalás, még mielőtt valaki azzal érvelne, hogy egyeseket nem zavar, ha a párjuk más nőkkel/férfiakkal kavar.) Amennyiben az ember azzal szembesül, hogy a párja, akiről azt gondolta, szereti őt, egyezik az értékrendjük, van közös jövőjük, mégis a félrelépést választotta a közöttük lévő probléma megoldására (még szebb, ha nem is tudta, hogy a párjának hiánya van valamiből a párkapcsolatban), azonnal kiábrándul belőle, mert az az ember alázta meg és használta ki, akiben bízott, és akiről egyáltalán nem feltételezett volna ilyesmit. Lehet, hogy nagyon szerette azt az embert, akibe beleszeretett, de rájön, hogy a mellette élő fél köszönőviszonyban sem áll az idealizált személlyel. Az az ember nem létezik, csak a fejében él. Könnyű szívvel szakít tehát vele, és nem őt siratja, hanem azt az embert, akit elvesztett, akkor is, ha nem is létezett soha. Megbocsátani talán meg tud az ember, hiszen nem biztos, hogy a másik fél hibája, hogy ő olyasmit feltételezett róla, ami nincs meg benne. Folytatás nem létezik, akik egy megcsalás után együtt maradnak a párjukkal, azok valójában újrakezdik azt egy másik, frissen megismert személlyel. A bizalmat ismét ki kell építeni, és mivel tisztában vannak az értékrendbeli eltéréssel, sokkal nehezebben bíznak a félrelépő félben, mintha még feltételeznék róla a normális értékrendet. Sokan ebben az "új" emberben már nem is találnak elég értéket ahhoz, hogy ismét közös életet akarjanak élni vele, úgyhogy egyértelmű a szakítás. Mások azért maradnak meg a kapcsolatban, mert az élethelyzetük nem teszi lehetővé, hogy lépjenek, vagy az ő értékrendjük sem folttalan, és adott esetben magukról is el tudják képzelni, hogy engedjenek a csábításnak. Egyik esetből sem következik, hogy nem is szerette igazán azt, akivel a megcsalás előtt úgy gondolta, együtt él. Általában épp azon siklanak át nagyobb probléma nélkül egy megcsaláson, akiket már nem ér váratlanul, hogy rossz a kapcsolat, nem érdekli őket, hogy ismét egy lépcsőfokot léptek a szakítás felé, mert tisztában van vele, hogy nem együtt fogják leélni az életüket.

"A szeretet lehet feltétel nélküli, de a kapcsolatnak vannak feltételei."

Tehát szerethetem attól még a párom, de nem akarok vele kapcsolatban lenni, mert a kapcsolatot csalta meg.

Ha a párom megcsalna, szakítanék. Nem haragból, és nem azért, mert ne tudnék megbocsátani neki... meg tudnám bocsátani. De onnantól bizalmatlan és csalódott lennék, és ez egészen biztosan károsan hatna a kapcsolatunkra. Én pedig szeretem annyira, őt is, magamat is, hogy ebben az esetben szépen, békében elengedjem, mert egyikünknek sem szánnék rossz kapcsolatot.

Clark Kent...aki igazan szeret az ra se nez masra. A feleseged megcsalt? Nem. Ergo szeretett, akarhogyan is ereztd vagy nem a szeretetet. Amiit a megcsalassal eljatszottal az a bizalom. A szeretet pedig teljes bizalommal is jar egy parkapcsolatban...ha nincs bizalom lesz egy feltekeny hisztis nod. Az meg akkor minek is kellene?

Ha bajod volt a hazasaggoddal es a masiknak a hozzaallasaval, akkor kmmunikalni kellett volna fele! Leulteted es megmondod szivem ez es ez a bajom. Ha nem valtoztatsz meg foglak csalni. Es ha nem valtoztat es megcsalod ok a te dolgod, lehet ot ludasnak nevezni, de ettol még tovabbra is te leszel az, aki nem szerette ot annyira, hogy huseges legyen es a fennallo problemat orvksolja pl. Parterapiaval.

Mindenkinek joga, hogy maga dontse el mennyire erzi megalazonak a megcsalast es meg tud e bocsajtani. Ez nem fugg a szerelem erejetol.

A pszichologusok parterapian azzal kezdik, hogy a megcsalonak ilyenkor teljes bu banatot kell mutatnia es semmikepp se a masikra mutogatnia, hogy mi en hibas (meg ha az is), mert akkor amasik nem fog tudni megbocsatani. Es egyebkent is ez a felelosseg letolasa, mintha nem te, hanem a megcsalt fel helyezte volna be a kardod mas huvelyebe. Es azert ezt te se gondolod komolyan.

Magyar mentalitas, hogy ha megcsaljuk az asszonyt, akkor ha nem akar megbocsajtani még kerdojelezzuk is meg a szeretetet es hibaztassuk. Atlagos magyar ferj vagy. Legy magadra buszke.