Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti ezt mire vélnétek?
Figyelt kérdés
Van egy 1 éves kisfiúnk. Páromat előléptették a munkahelyén. Van egy kolléganője, tudtommal nincs párja. A múltkor a párom elmondta, hogy a munkahelyén azt pletykálják, hogy ők összejöttek. Jelzem tök zavarban volt, mikor ezt kiforogtta a szó. Azóta figyelek. Én alig tudom elérni telefonon, viszont vele szinte egész nap beszél. Éjfélig dolgozik a párom, múltkor hívtam este párszót beszéltünk és lerázott, majd a telefonjából kiderült, hogy vele beszélt 2 órát, amit aztán letagadott. Nem tudja hogy belenéztem a telefonjába, (tudom csúnya tőlem, de már kétségbe vagyok esve), amit amúgy is mindig kikapcsol ha itthon van. Eddig mindent velem beszélt meg telefonon, most meg már nem is beszélünk szinte. 14 év alatt egyszer sem volt még ilyen nagyfokú a gyanakvásom. A lány szokott menni hozzá kávézgatni, cigizni. Ezt a munkát amit végez, az elődjei este 8-10 között befejezték, ő meg mindig fél egy fele jön haza. Szerintetek rémeket látok?
És ha innestől kezdve nem lesz semmi jel, akkor felejtsem el mintha mis em történt volna? Hogy lehet így élni?
2015. szept. 8. 15:38
12/24 anonim válasza:
Úgy lehet, hogy innentől csak a fiadra koncentrálsz... költözz külön szobába, és csak akkor szólj a kedves férjedhez, ha nagyon muszáj.
A fiad ott van neked, felelős vagy érte, és csak rád számíthat, te vagy az anyja. Nem tehettek róla, hogy a férjed ilyen ember lett, muszáj erősnek lenned, és tovább élni, a fiad miatt, ha másért nem is.
2015. szept. 8. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
13/24 A kérdező kommentje:
Miért muszáj együtt maradni. Lenne hová menni.
2015. szept. 8. 17:51
14/24 A kérdező kommentje:
Az sem jó ha a gyerek rossz kapcsolatban nő fel, rossz példával.
2015. szept. 8. 17:52
15/24 anonim válasza:
10 Fogjál bele, és nevelgessétek a kisfiatokat:)
2015. szept. 8. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
16/24 anonim válasza:
A károgókra meg ne hallgass, se arra aki arra búzdít, hogy menj külön szobába.. A családra koncentrálj. Az egységetekre, amit valaki igen szeretne szétzúzni, mert azt hiszi, ha szétzúzza ő ülhet be a helyedre.
2015. szept. 8. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
17/24 A kérdező kommentje:
miért? Ti így csináljátok? De hát így szenvedés az egész, így hogy nevelsz boldog gyereket?
2015. szept. 8. 18:10
18/24 A kérdező kommentje:
Talán akkor elgondolkodnék az együtt maradáson, ha magától bevallaná. Látom hogy örlődik, de a munkára fogja és nem mond semmit, inkább hazudik is.
2015. szept. 8. 18:16
19/24 anonim válasza:
Nezd ha szaz szazalek h megcsal (amit meg csak sejtunk) es a kapcsolat mar lapos volt es nem vele kepzeled el a jobodet, akkor koltozes mert tok felesleges egy haldoklo kapcsolatban vesztegetni az idodet, foleg amig fiatal vagy, ha pedig idosebb akkor vegkepp:-))
A gyerekek konneybben tulelnek egy valast mint azt h a szuleiket konstansan boldogtalannak lassak. Az en gyanum az h megcsal, ez a magatol elmondja, h masok mit oletykalnak ez kegalabbis arra mutat, tudom, csinaltam es en is ezert mondtam el otthon h bennt azt hiszik h egyutt vagyunk:-)
A lenyeg h ne aggodd tul csak legyen B terved. Mivel elmondta, ez azt jelenti h nem akar elhagyni,pont ezert mondta el, h ezt elkerulje ergo maradni szeretne-kompromisszumokkal.
Egy harmadikat feleselges ebbe belevonni a valasz szubjektiv lesz, az igazat kevesen latjak es meg kevesebben mondjak el. Merlegeles, h mi a fontos es h a fontos mennyire fontos es ha telleg ugy erzed h ez igy ertelmetlen, akkor cuccolas es hajra uj elet.
A lepontozas kulonosebben nem erdekel, szoval hajra:-)
2015. szept. 8. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
20/24 A kérdező kommentje:
Kedves utolsó. Én is így gondolom, csak még szokatom magam a gondolathoz, mert most annyira fel vagyok spanolva, hogy szerintem ha most szóba jönne, ott a helyszínen kapnék infarktust. Kicsit próbálom én is magam lehiggasztani, és nyugodt fejjel elindítani ezt a beszélgetést. Amúgy most hívott, bekapcsolt konferenciába, hogy megmutassa, hogy ő milyen sokat dolgozik, holott tudom, mivel én is ezt csináltam. És úgy köszön el, hogy majd éjjel érkezem, azaz ma már nem is akar velem beszélni? Máskor 10-kor is beszéltünk.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!