Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ezt ti mire vélnétek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezt ti mire vélnétek?

Figyelt kérdés

Egy házibuliban megismerkedtem egy csajjal, akivel táncoltunk meg beszélgettünk is. Aztán a buli közben ő elfáradt és lefeküdt egy padra pihenni egy kicsit én meg leültem mellé. Mindezt egy félreeső helyen. Csend volt. Aztán elkezdtünk beszélgetni. Néhány általános kérdés után olyanokat kérdezett, hogy van-e barátnőm, meg hogy szeretem-e. Ezek után még kérdezett olyat is, hogy csaltam-e meg már barátnőmet, meg hogy én hogyan szeretem a szexet és milyen gyakran szoktam dugni. Meg azt akarta, hogy találjam ki, hogy ő milyen gyakran szokta magát kielégíteni. Aztán kérdezte milyen telefonom van, és ahogy odaadtam a kezébe a telefonomat ő megfogta a kezemet és két ujjamat nagyon szolidan megtapintotta, majd azt mondta, hogy milyen puhácska kezem van. Ennyi történt ott helyben. Szóval ilyen és ehhez hasonló témákról beszélgettem egy kvázi idegen csajjal, akit azon az estén ismertem meg. Amúgy a csaj teljesen józan volt. A továbbiakban úgy alakult, hogy nem volt busza hazafelé én meg kocsival voltam és nem is ittam egy sörnél többet, így haza tudtam vinni a buli után. Amikor kiszállt adtunk egymásnak egy puszit és ennyi.

Egyébként VAN barátnőm. Szerintetek mit akart a csaj, lehetett valami célja vagy csak szimplán beszélgetni akart? A barátnői azt mondták, hogy elég nagyszájú és laza csaj, szóval nincs nála tabutéma, de akkor is azért nem arról beszélgettünk, hogy milyen szép az ég… Szerintetek?


2015. jan. 15. 23:01
 1/3 anonim ***** válasza:
ezt már pár hónapja kiírtad. nem érkezett elég válasz?
2015. jan. 15. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim válasza:
Baszni akar az összes! XD
2015. jan. 15. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Hát kiváncsiskodott, hogy volnál-e potenciális szerelmi partner neki.
2015. jan. 15. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!