Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Szerintetek hogy fog dönteni?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek hogy fog dönteni?

Figyelt kérdés

Március óta randizom az egyik kollégámmal, aki 10 évvel idősebb nálam. Amikor ez indult, azt hittem, hogy szingli, de az első randink után bevallotta, hogy barátnője van, aki szintén egy kolléganőnk. Ezt a kapcsolatot ők nem vállalták fel, pedig már több éve tart és együtt is éltek. Arra kért a kollégám, hogy adjak neki pár hónapot, mert a barátnője el fog menni külföldre, mert ott kapott állásajánlatot és már amúgy is kihűlt a kapcsolatuk. Ez így is történt, a lány hamarosan felmondott a cégnél és elköltözött külföldre. Ennek ellenére nem szakítottak, ahogy vártam, hanem az a megállapodás született, hogy a kollégám majd utána megy.

Idő közben köztünk egyre jobban alakulnak a dolgok. Sok időt töltünk együtt, egyre jobb a szex, sokat kirándulunk, kezdünk összecsiszolódni. Néha több napot is nálam tölt és nem látom, hogy beszélne a barátnőjével, aki külföldön van.

Egyszer rákérdeztem, akkor azt mondta, hogy még nem tudja elengedni. Viszont nem látom, hogy keresne állást, hogy utána menjen, nem kommunikálnak rendszeresen, vagy legalább is nekem nem túnik fel. Az is megfordult a fejemben, hogy a csaj már azért lépett le, mert elege lett belőle, hogy nem vállalta fel a kollégám, nem vette feleséfül stb. de nem bírt szakítani és így oldotta meg a helyzetet. A megcsalásról állítólag nem tud, de nem feltételezem, hogy olyan hülye, hogy nem vette észre, hogy a hapsija hirtelen minden délután kimaradozik, előtte meg folyamatosan otthon ücsörgött.

Szerintetek mi lesz ebből?


2023. aug. 20. 21:31
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
100%
Azért az nem semmi, hogy hagyod, hogy komplett hülyét csináljon belőled. Hogy egyes embereknek semmi önbecsülésük nincs...
2023. aug. 20. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem úgy fogja jónak látni,hogy amíg van egy helyett két fix pont az életében,addig használgat mindkettőtöket.

Kérdés,neked ez így meddig felel meg.

2023. aug. 20. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 anonim ***** válasza:
77%
Nem részletezem, de a történetedben 3 olyan pont is van, amikor azonnal meg kellett volna szakítani a kapcsolatot. Te mégsem tetted. Így a legjobb esetben is az lesz, hogy eddig veled csalta a másik nőt, ezután majd téged fog csalni vele.
2023. aug. 21. 06:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!