Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Szerintetek hogy fog dönteni?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek hogy fog dönteni?

Figyelt kérdés

Március óta randizom az egyik kollégámmal, aki 10 évvel idősebb nálam. Amikor ez indult, azt hittem, hogy szingli, de az első randink után bevallotta, hogy barátnője van, aki szintén egy kolléganőnk. Ezt a kapcsolatot ők nem vállalták fel, pedig már több éve tart és együtt is éltek. Arra kért a kollégám, hogy adjak neki pár hónapot, mert a barátnője el fog menni külföldre, mert ott kapott állásajánlatot és már amúgy is kihűlt a kapcsolatuk. Ez így is történt, a lány hamarosan felmondott a cégnél és elköltözött külföldre. Ennek ellenére nem szakítottak, ahogy vártam, hanem az a megállapodás született, hogy a kollégám majd utána megy.

Idő közben köztünk egyre jobban alakulnak a dolgok. Sok időt töltünk együtt, egyre jobb a szex, sokat kirándulunk, kezdünk összecsiszolódni. Néha több napot is nálam tölt és nem látom, hogy beszélne a barátnőjével, aki külföldön van.

Egyszer rákérdeztem, akkor azt mondta, hogy még nem tudja elengedni. Viszont nem látom, hogy keresne állást, hogy utána menjen, nem kommunikálnak rendszeresen, vagy legalább is nekem nem túnik fel. Az is megfordult a fejemben, hogy a csaj már azért lépett le, mert elege lett belőle, hogy nem vállalta fel a kollégám, nem vette feleséfül stb. de nem bírt szakítani és így oldotta meg a helyzetet. A megcsalásról állítólag nem tud, de nem feltételezem, hogy olyan hülye, hogy nem vette észre, hogy a hapsija hirtelen minden délután kimaradozik, előtte meg folyamatosan otthon ücsörgött.

Szerintetek mi lesz ebből?


2023. aug. 20. 21:31
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem az lesz, hogy két nőt fog dugni és plusz hulyiteni párhuzamosan. Ez egy gerinctelen féreg.
2023. aug. 20. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem veled marad, de pár havonta kimegy a másikhoz is 1-2 hétre
2023. aug. 20. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 A kérdező kommentje:

2-es, hát én is ettől tartok. Nyilván ezt a tudtom nélkül nem tudja megtenni, mivel kollégák vagyunk és látom, ha szabin van.

Én már kezdem unni a helyzetet, de egyszer elküldtem a franca, mert elegem lett ebből, de annyira hiányzott, hogy én magam hívtam fel, hogy találkozzunk. Szóval még nem tudom elhagyni, hiába nem értek egyet ezzel az egésszel.

2023. aug. 20. 21:38
 4/13 anonim ***** válasza:
100%
És akkor mi van? Majd kitalal valamit, hogy a haverjaim elutazik, stb vagy a lány is hazalatogathat hozzá.
2023. aug. 20. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%

Kifizeti a csajnak a hazajovetelt.

Sot lehet a csaj nemis külföldön van hanem othon es kurogatja.

2023. aug. 20. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
100%

#4

Minek hazudjon? Eddig is működött neki.

De lehet #5-nek van igaza, hogy nem is ment ki, csak máshol dolgozik.


Amúgy fasza csávó lehet hogy egyszerre 2, vagy több kolleganőt is qúrogat.

2023. aug. 20. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%
Téged is hülyít és a barátnőjét is, ennyi az egész. Neki ez így tök jó.
2023. aug. 20. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:
Biztosan elköltözött, mert néha én is átmegyek hozzá és néha ott is alszom. A csaj cuccainak egy része még mindig dobozokban van. Ráadásul a cégnél is úgy tudja mindenki, hogy külföldre költözött.
2023. aug. 20. 22:14
 9/13 anonim ***** válasza:
100%

Minek mondana le 1 puncit ha az se rossz?

Ki kell dobni!

2023. aug. 20. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%
De a lánnyal meg nem szakított, tehát atveri. Ez elég nagy Red flag.
2023. aug. 20. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!