Létezik olyan férj, aki hosszú távon is ellen tud állni egy gyönyörű nő csábításának, úgy, hogy ő is kívánja a nőt?

A hűség még mindig és változatlanul kizárólag DÖNTÉS kérdése, semmi más.

Aki nem akar, mert úgy DÖNT, az nem fog megcsalni senkit sem, a többi meg csak mellébeszélés.

Impulzusok folyamatosan érik az embert, de én DÖNTÖM el, mit is kezdek vele, márpedig nem mindenki működik ösztön-szinten.

Szerencsére!

Szerintem ez a való életben nem így működik.

Nyilván mindenkinek az az első, hogy megbeszéli a másikkal. De ha az a válasz, "nincs is semmi probléma", "ugyanmár", "ezer dolgom van mit akarsz még te is ezzel" vagy rosszabb esetben visszatámad, veszekszik, megaláz. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy rengeteg múlik a másik hozzáállásán is és a kommunikáción. Papíron így működik igen, egyszer szólsz, talán mégegyszer, aztán összepakolsz és felállsz. Csakhogy a valóságban ez nem ilyen egyszerű. Ott a gyerek, ott van életed munkája a házban, a közös család, közös élet. Szereted is még a másikat, csak egyzserűen elutasít. Nyilván mindenre rá lehet vágni, hogy csak kifogás és ott lehet hagyni simán mindent, csak ez nem életszerű.

Mindenkit ér csábítás. Mindenkit. Maximum a a kutyád lesz körülménytől függetlenül hűséges, de itt emberekről beszélünk, akik nem gépek. A legelemibb emberi tulajdonságokat hagyja figyelmen kívül az aki szerint ez szimpla döntés kérdése és ennyire fekete-fehéren látja a dolgokat. Itt erről feledkezünk el.

"Csakhogy a valóságban ez nem ilyen egyszerű. Ott a gyerek"

Jajj, a szokásos "biztos a gyereknek az az érdeke, hogy éljünk feszülten egy elhidegült sz@r kapcsolatban, titkolózva, a gyerekek úgyis debilek és biztosan nem fog feltűnni nekik semmi. :DD

"Szereted is még a másikat"

Akkor megtisztelem azzal, hogy nem hazudok a képébe.

Persze, lehet nem mindenkinek életszerű, de attól még tény, hogy a döntés az enyém.

nem azt mondom, hogy nem emberi elcsábulni, mert igenis az.

De ott már kizárólag én döntök, hogy ezzel mit kezdek.

megbeszélem, lezárom, újrakezdem, vagy belemegyek aljas módon a másik háza mögött, csak azért mert gyereklakáshitelkutyafüle...

Nekem ne mondja senki, hogy nem dönthet, ez itt a 21. század, nem a 18. Ami nem működik, azt nem kell a másik totális átverésével működtetni csakazértis.

Nem azt állítom, hogy mindig egyszerű lépni, mert tudom, hogy nem , jártam ebben a cipőben, de megadni a másiknak a döntés lehetőségét kutya kötelessége mindenkinek, aztán együtt kitalálják hogyan, merre tovább, de nincsen jogom a háta mögött eldönteni, hogy átverem.

Ergo továbbra is tartom, döntés kérdése. Nem elcsábulni, hanem tudni mit kezdek vele és ha derogál felrúgni az életem mentségeket keresve, legalább tájékoztatni a másikat, miként határoztam kettőnket illetően.

Ha nincs kommunikáció, az is egy válasz, tovább lehet állni, nem kell a másik beleegyezése nélkül is, de semmiképpen sem a tudta nélkül előkészíteni a terepet, aztán liánozva átcsúszni a másikba amikor már stabil, persze tudom, ennek nagy hagyománya letgt az utóbbi időben. Instant hányinger.

Lehet, hogy emberi dolog elcsábulni, de hazudni konkrétan egy energiát igénylő döntés.

Ha te félrebaszol és utána energiát fektetsz abba, hogy ezt eltitkold, ahelyett, hogy amint megtörtént elmondd és a partneredre bízd a kapcsolat sorsát, amiről te korábban önhatalmúan döntöttél, akkor ne haragudj, de abban sem tisztelet, sem gerinc, sem semmi emberi nincs. Ezzel minden normális embernél megásod a sírod, még annál is, aki elfogadta volna, hogy ember vagy, amíg őszinte voltál vele.