Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Hogy juttassam tudomására a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy juttassam tudomására a páromnak, hogy tudok a megcsalásáról?

Figyelt kérdés
A párommal lassan 1 éve vagyunk együtt. Az én szüleim biztosítottak nekem egy lakást, illetve egy autót és pénzt mivel még egyetemista vagyok. Reggel a párom telefonjára néztem és láttam, hogy egy Alexandra nevezetű leányzó azt írta neki, hogy “Jó reggelt szivi”, aztán hát én elkezdtem visszaolvasni az üzeneteket amiket beszéltek. Igazából nem derült ki, hogy lefeküdtek e vagy sem, de, hogy smároltak az tuti. Mivel van fotó róluk az egymásnak küldött képei közt, természetesen rólam egyszer sem esett szó. Én ebbe a kapcsolatba mindent beletettem, mindent próbáltam úgy csinálni, hogy jó legyen. Mind ez mellett a párom nem is dolgozik, a szüleim állják minden baromságát (csak úgy tudják, hogy nekem kell a pénz). Ugye említettem, hogy autót is adtak a szüleim, nos annak az autónak közel 4 millió forint az értéke, ami igaz nem az én tulajdonom, de ha úgy nézzük akkor is az enyém. Hát a csajszit szépen ebben az autóban is húzgálta, ráadásul elég durván meg is húzta hátul… Egyszerűen nem tudom elmondani mennyi düh és harag van bennem, mert mindaddig ameddig én mindent próbáltam megadni és beleadni ebbe az egész szar kapcsolatba, ő tök hülyének nézett és simán a szemembe hazudott. Hogy mondjam el neki úgy, hogy legyen bűntudata és fájjon neki, hogy,igenis innentől tovább nincs autó, nincs ingyenélés és menjen haza élősködni?
2021. aug. 5. 18:36
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%

Összeszeded a cuccait és kivágod az ajtó/ablak elé.

Ha megkérdezi miért, közlöd vele, hogy beleszerettél egy másik srácba, aki nem viselkedik veled görényül (mindegy, hogy nem igaz, úgyse jön rá).


Legyen ez egy lecke, hogy nem szabad az adok-kapok egyensúlyt felborítani egy párkapcsolatban. Ha a másik nem ad bele semmit, te meg túl sokat, azzal lyukas edénybe öntöd a vizet.

2021. aug. 5. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%
Küld el a csajnak a közös képeiteket. Hátha nem tud rólatok tényleg. Onnantól már jöhet a kuncsorgása.
2021. aug. 5. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:
Uhh köszönöm ezek nagyon jó tanácsok. Ezekre végképp tényleg nem gondoltam. Azért elsősorban lehet, hogy tényleg a cuccait szedem össze, de csak azután, hogy visszajött és visszakapom a kocsikulcsot, mert képes még azt is eltűntetni.🙂 Ahogy kilöktem pedig írok a csajnak, hogy ez most hogy kezdődött és tudott e rólam, vagy arról, hogy a kis barátja egy semmirevaló.
2021. aug. 5. 18:47
 4/14 anonim ***** válasza:
100%
Hasonlóan jártam, nem érdekelte az új csajt. Azonnal hozzá cuccolt. Az exem még hónapok után is zaklatott, új számokról meg minden. Küldtem a csajnak képernyőfotókat, azt is kimagyarázta a drágám valahogy. Szóval nem biztos, hogy a másik csajon keresztül vezet az út. Én is inkább azzal rúgnék bele egyet, hogy szó nélkül kivágom és élem boldogan az életem tovább nélküle. Na, az majd fájni fog neki. De persze mindig utólag okos az ember. Én hirtelen haragú vagyok és azonnal hívtam a csajt, amikor hazaért az exem a randiról...
2021. aug. 5. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
90%
Nagyon felb@sznám az agyam,de higgadtan átgondolnàm mi lenne a tökéletes bosszú.
2021. aug. 5. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
100%

Kimyomtatnám a beszélgetésüket és odadnám neki mint egy szerelmes levelet.

Amúgy az igazi bosszú a make him cuckold:)))

2021. aug. 5. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
98%
Sajnállak nagyon, rendes lány lehetsz. 😔 Jól teszed, hogy kidobod. Minden értékedet vedd vissza tőle, és dobd ki az utcára.
2021. aug. 5. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
20%
Fura, és sosem nézem a párom telefonját.
2021. aug. 5. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%
Kidobtad?
2021. aug. 6. 00:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
100%

8-as. Nem szoktam én sem, de ha felvillan a telefon automatikusan odanézek én is, és látom, hogy mondjuk a haverja írt, de ennyi. Viszont, ha én is ilyent látnék, hogy jó reggel Szivi, valószínűleg én is megnézném a többit is.

Ja, és ha nem nézte volna meg, vagyis nem vette volna észre, akkor még meddig ment volna ez? Arra jó a barátnő, hogy pénzelje, meg adja oda a kocsiját, amiben hurcibálja a csaját. Szóval ezt a sors akarta így.


Kérdező. Nem érdekelne, hogy ezek után mit mond arra, hogy belenéztem a telefonjába. Hazajönne, addigra a cuccai már össze lennének pakolva, és megmondanám neki, hogy menjen a kis kurvájához, aztán ennyi, utána zárcsere az ajtón, és letiltani minden platformon. Ennyi. Nem kell bosszút állni, elég nagy pofára esés lesz neki az, hogy megtudtad, és így nem lesz aki eltartsa, és mehet dolgozni.

2021. aug. 6. 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!