Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Szeretője voltam egy családos...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szeretője voltam egy családos embernek Vajon ő mit érzett?

Figyelt kérdés

Inkább ezt most kiírnám magamból és nyugodtan lehet bármit hozzászólni, hátha másképp látom majd.


5 hónapig tartott.

Ő volt a meglátni és megszeretni. Vagyis meglátni és vágyódni először.

Ő is így volt vele, legalábbis ezt mesélte.


Megismerkedésünk részleteit nem szeretném leírni, de a lényege, hogy közös ismerősökön keresztül találkoztunk.

Nem hülyített, már első találkozásnál tudtam, hogy házas, több, mint tíz éve. És, hogy van egy közös gyerek is, aki még kicsi.

Nem vagyok szent én sem, de nem utasítottam el a közeledését, mert függetlenként nem érzem a felelősséget benne.

De flörtnek indult nem másnak. Élveztük, hogy mikor véletlen összefutunk beszélgetünk, nevetgélünk, és ennyi.

Viszont harmadik ilyen "véletlen" összefutásnál elkérte a számom én pedig megadtam. Letisztáztuk, hogy ő nem válik, én pedig nem akarok tudni az életéről.

Mai napig nem tudom, hogy hogy élnek. Beszélt róla, néha el-elmondott dolgokat, hogy feszültség van otthon, de nem szidta a feleségét, én pedig nem kérdeztem.

Tudtam, hogy csak a szex miatt akar, mert az hiányozhat otthon, és mert köztünk elképesztően jelen volt a vonzalom.

Megbeszéltünk egy találkozót de eltűnt. Egyszerűen nem jött át.

Letudtam annyival, hogy meggondolta magát, de írtam pár nap múlva, hogy egy szót szólhatott volna.

Megörült hogy írtam és elnézésemet kérte. 3 órán keresztül beszélgettünk, mert pár sms után felhívott.

Sajnálta, hogy nem jött, de ő ezzel mégsem élhet. Megértettem, majd elbúcsúztunk, miután beszélgettünk mindenféle jelentéktelen dologról.


Eltelt pár hét, mikor újból találkoztunk, és ugyanott folytatódott minden. Felhívott , beszélgessünk. Elmondta, hogy ezzel kockáztat, hagyjuk. Megint elhajtott. Én hagytam.

Pár nap múlva keresett és kérdezte hogy vagyok, mi van velem.

Közöltem, hogy én nem szeretnék barátkozni, köszönöm. Elfogadom, hogy más nem lesz, de nekem ez így nem megfelelő.

Megint eltűnt jó időre, majd egyszer csak jött egy sms, hogy találkozzunk.

Átjött és lefeküdtünk egymással. Olyan volt, mint eddig életemben még senkivel.

Felöltözött és hazament. Két hétig nem hallottam róla, már nem is írtam semmit. És ismét felbukkant, de csak írt, hogy ez nem megy, mert így ebből több lesz és ő nem akar elvált szülő lenni.

Rendben elengedtem, de itt már éreztem, lehet csak én, hogy ez tényleg több.

Megint eltelt egy kis idő és megint jött, és onnantól már hónapokig csak összejártunk, szexeltünk és rengeteget leveleztünk.

És egyre érdeklődőbb volt, és aggódóbb.

Majd egyik pillanatról a másikra lezárta.

Ennyit mondott: ennek így vége kell, hogy legyen, mert csak nagyobb sebeket ejtünk egymáson, és ő továbbra sem válik.

Sosem kértem .


De elengedtük egymást és én úgy érzem, hogy most elengedett valamit, ami lehet szép lett volna. Tudom a szeretői státusz és ez a forma sem nem egészséges, sem nem tart örökké, mégis úgy érzem, hogy nem én veszítettem, hanem ő.


Vajon érzett valamit, vagy süketelt végig?


Köszönöm ha leírod a véleményed, és még jobban megköszönöm ha ezt kulturált formában teszed


2021. ápr. 4. 17:35
1 2 3
 21/26 anonim ***** válasza:
100%

Nézd, mit mondana? Hogy otthon minden oke, csak viszi a vére? Pedig sok ilyen van.

Nyilvan az is lehet hogy tenyleg el van hanyagolva. De annak is van oka, főleg ha korábban nem volt.

2021. ápr. 4. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/26 A kérdező kommentje:

Nem tudom, ezért is kértem itt véleményeket, hogy jobban rálássak.

Nála nem akartam nyomulni, mivel azt mondta egymást bántanánk, én ezt elfogadtam, nem faggattam

Otthon nem hiszem, hogy minden rendben volt. Teszem hozzá, magamból indulok ki, én nem csalnék ott ahol minden rendben van. De mondjuk én nem csaltam meg még egyik páromat sem.

2021. ápr. 4. 21:15
 23/26 anonim ***** válasza:
100%

Mindig a történet egyik oldalát látjuk, azt amit egy meg nem értett félrelépő mond.

Hazudnak? Biztos, csak azt nem tudhatjuk, kinek, mit.

Neked? Feleségnek? Mindkettőtöknek mást. Önmagának pedig annál többet.

Tök mindegy mit érzett, te csak magaddal foglalkozz.

2021. ápr. 4. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/26 anonim ***** válasza:
Minden esetre nem egy egyenes típus.
2021. ápr. 4. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/26 A kérdező kommentje:

"Önmagának pedig annál többet"


Ez egy nagyon érdekes gondolat volt.


Köszönöm, hogy írtál, elgondolkodtató

2021. ápr. 4. 21:23
 26/26 anonim ***** válasza:
Ez miért gondolkodtat el? Ez a mentőgondolat a káoszban, ami választ ad a többi kérdésre?
2021. ápr. 6. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!