Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Ez megcsalás, vagy még belefér?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez megcsalás, vagy még belefér?

Figyelt kérdés

van egy kapcsolatom egy válófélben lévő nővel, az ex férjjel van 1 közös gyereke, 3 hónapja költözött el.

Még az ismerkedésünk elején amikor még otthon lakott megbeszéltük hogy egyikünk se létesít már szexuális viszonyt otthon az exekkel, (akkor még én is nős voltam, azóta elköltöztem) mert mind a ketten megcsalásnak éreznénk a másik felé és már voltak érzelmek bőven.

Végül elköltözött és azóta együtt vagyunk. Nemrég írt neki az ex férje, a gyerek és egyéb dolgok kapcsán amit megmutatott nekem mert felzaklatta. Volt benne pár mondat, amiben kitér az exe arra, hogy nagyon sajnálja hogy így végződött és hogy ő mindent megtett, ami abból is látszott hogy az elköltözése előtt még 3x együtt voltak. Ez ugye nem vág egybe azzal amit megbeszéltünk hogy otthon már senki nem csinál semmit. Abban az időben mi már összejártunk, és ha ez igaz, akkor a párom két kapura játszott sajnos.

Nyilván azt mondta hogy ami a férje írt hazugság és csak őt akarja ezzel provokálni. Bár nem értem , hogy minek találna ki a férj egy mesét amiről mind a ketten tudják hogy hazugság?

A másik pedig hogy a párom miért mutatta volna meg a levelet , ezezl lebuktatta saját magát ha igaz amit a férje ír. Szóval nagyon zavaros az egész.

Számomra azért gáz az egész story, mert a kapcsolat elejétől nagyon oda volt értem, hamar egymásba szerettünk és mondta hogy a férjét mennyire nem tudja már elviselni, sokat veszekedtek és hogy számára elképzelhetetlen az hogy vele legyen mióta ott vagyok neki, mert úgy érezné hogy engem csal meg, és burkoltan ugyanezt kérte tőlem is, hogy az ex feleségemmel ne legyek, vagy ha mégis akkor ne mondjam el neki. NEm tudom mit gondoljak most?


ma 16:35
 1/7 anonim válasza:
57%
Sztem az ex férje szimplán ezzel akar keresztbe tenni
ma 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
De az ex ferj nem tudta h en olvasi fogom a mailt, nem nekem kuldte.
ma 16:41
 3/7 anonim válasza:
79%
Az exét is csalta veled, szóval semmi meglepő nincs ebben. Ha szeretitek egymást, a viharos indulást zárjátok le és legyetek boldogok. 🙂
ma 16:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
74%
Simán lehet, hogy a volt férj azért írt, mert meg akarta zavarni az új kapcsolatot. Meg amúgy minek leírnija, hogy 3x még együtt voltak, ha együtt voltak, tudják ők is, minek számszerűsíteni?! Totál zavaros
ma 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

Én nem értem teljesen... Akkor minek mutatta meg neked a nő az üzenetet, ha tudta hogy egy hazugság van benne?


Amúgy szerintem is a legjobb lenne lezárni ezt az egész zavaros sztorit, és maximum új, tiszta lappal kezdeni.

ma 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Belefér. Ha nem ártasz senkinek.
ma 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Megcsalt, de ez várható volt szóval nem tudom min csodálkozol. Neked ez az aljadék kell, legyél vele boldog.
ma 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!