Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Szeretője voltam egy családos...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szeretője voltam egy családos embernek Vajon ő mit érzett?

Figyelt kérdés

Inkább ezt most kiírnám magamból és nyugodtan lehet bármit hozzászólni, hátha másképp látom majd.


5 hónapig tartott.

Ő volt a meglátni és megszeretni. Vagyis meglátni és vágyódni először.

Ő is így volt vele, legalábbis ezt mesélte.


Megismerkedésünk részleteit nem szeretném leírni, de a lényege, hogy közös ismerősökön keresztül találkoztunk.

Nem hülyített, már első találkozásnál tudtam, hogy házas, több, mint tíz éve. És, hogy van egy közös gyerek is, aki még kicsi.

Nem vagyok szent én sem, de nem utasítottam el a közeledését, mert függetlenként nem érzem a felelősséget benne.

De flörtnek indult nem másnak. Élveztük, hogy mikor véletlen összefutunk beszélgetünk, nevetgélünk, és ennyi.

Viszont harmadik ilyen "véletlen" összefutásnál elkérte a számom én pedig megadtam. Letisztáztuk, hogy ő nem válik, én pedig nem akarok tudni az életéről.

Mai napig nem tudom, hogy hogy élnek. Beszélt róla, néha el-elmondott dolgokat, hogy feszültség van otthon, de nem szidta a feleségét, én pedig nem kérdeztem.

Tudtam, hogy csak a szex miatt akar, mert az hiányozhat otthon, és mert köztünk elképesztően jelen volt a vonzalom.

Megbeszéltünk egy találkozót de eltűnt. Egyszerűen nem jött át.

Letudtam annyival, hogy meggondolta magát, de írtam pár nap múlva, hogy egy szót szólhatott volna.

Megörült hogy írtam és elnézésemet kérte. 3 órán keresztül beszélgettünk, mert pár sms után felhívott.

Sajnálta, hogy nem jött, de ő ezzel mégsem élhet. Megértettem, majd elbúcsúztunk, miután beszélgettünk mindenféle jelentéktelen dologról.


Eltelt pár hét, mikor újból találkoztunk, és ugyanott folytatódott minden. Felhívott , beszélgessünk. Elmondta, hogy ezzel kockáztat, hagyjuk. Megint elhajtott. Én hagytam.

Pár nap múlva keresett és kérdezte hogy vagyok, mi van velem.

Közöltem, hogy én nem szeretnék barátkozni, köszönöm. Elfogadom, hogy más nem lesz, de nekem ez így nem megfelelő.

Megint eltűnt jó időre, majd egyszer csak jött egy sms, hogy találkozzunk.

Átjött és lefeküdtünk egymással. Olyan volt, mint eddig életemben még senkivel.

Felöltözött és hazament. Két hétig nem hallottam róla, már nem is írtam semmit. És ismét felbukkant, de csak írt, hogy ez nem megy, mert így ebből több lesz és ő nem akar elvált szülő lenni.

Rendben elengedtem, de itt már éreztem, lehet csak én, hogy ez tényleg több.

Megint eltelt egy kis idő és megint jött, és onnantól már hónapokig csak összejártunk, szexeltünk és rengeteget leveleztünk.

És egyre érdeklődőbb volt, és aggódóbb.

Majd egyik pillanatról a másikra lezárta.

Ennyit mondott: ennek így vége kell, hogy legyen, mert csak nagyobb sebeket ejtünk egymáson, és ő továbbra sem válik.

Sosem kértem .


De elengedtük egymást és én úgy érzem, hogy most elengedett valamit, ami lehet szép lett volna. Tudom a szeretői státusz és ez a forma sem nem egészséges, sem nem tart örökké, mégis úgy érzem, hogy nem én veszítettem, hanem ő.


Vajon érzett valamit, vagy süketelt végig?


Köszönöm ha leírod a véleményed, és még jobban megköszönöm ha ezt kulturált formában teszed


2021. ápr. 4. 17:35
1 2 3
 11/26 anonim ***** válasza:
80%

"Nem vagyok az a begőzölős típus :)"


Én ezt elhiszem, de soha nem lehet benne biztos a másik fél :)

2021. ápr. 4. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/26 anonim ***** válasza:
84%

"sosem értettem, hogy hogy lehetett hanyagolni egy ilyen férfit."


Mert előtted nem fingadozott.

2021. ápr. 4. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/26 A kérdező kommentje:

11 Hát már így is lenne mit mesélni, de lehet most ijedt meg. Ez is lehet :)


12 Szexuálisan értettem. De nem igazán értelek. Te ott kiábrándulsz valakiből, mert emészt?

2021. ápr. 4. 18:49
 14/26 anonim ***** válasza:
63%
Felejtsd el,hidd el nár van neki másik szerető és fél év múlva lesz egy újabb stb stb
2021. ápr. 4. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/26 anonim ***** válasza:
79%

Csak példa volt.


Anya sokmindent végigcsinált vele, nyilván ő is unta a férjét.

2021. ápr. 4. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/26 anonim ***** válasza:
55%

#13: ne legyél olyan biztos benne, hogy ő egy szexisten. Lehet csak az eddigi tapasztalataid korlátoltak.


A leírtak alapján eleinte érezhetett irántad valamit, ezért vonult vissza többször is, de utána már csak egy egyszerű kiút voltál az otthoni feszüktségekből.

2021. ápr. 4. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/26 A kérdező kommentje:

Nem hiszem, hogy szexisten :) Bár mi eléggé összepasszoltunk.


Lehet az is amit leírtál, köszönöm

2021. ápr. 4. 20:01
 18/26 anonim ***** válasza:
100%
Ált mindig leoltom a szeretőket, de most bele tudtam képzelni magam a helyzetedbe. Ez a férfi elég jellemtelen, döntésképtelen. Játszott veled is, meg a feleségével is gerinctelen. Rendes lánynak tűnsz, ettől te többet érdemelsz, nem egy ilyet aki egyszer elővesz, aztán eldob, aztán megint kellesz neki, majd közli h mégse... aki szerető lesz eléggé lealacsonyítja magát, te veszítettél nem a férfi. Ő csak nyert mert asszony mellett ott voltál te is. Remélem találsz olyat ami megbecsül, és aki mellett lesz jövőd.
2021. ápr. 4. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/26 anonim ***** válasza:
73%

Honnan veszed hogy el volt hanyagolva? Mert azt mondta? Ugyan ugyan...

Legközelebb az ilyen tipic dugasrakellesz szövegeket ne vedd be. Egy szinjáték volt mar az üzengetés is. Ki tudja hany csaj volt éppen képben.

2021. ápr. 4. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/26 A kérdező kommentje:

#18 Köszönöm, hogy nem döngöltél a földbe


#19. Nem hinném, hogy más csaj is volt a képben. De nem tudhatom. Viszont nem értem, ha azt mondja, hogy el van hanyagolva (nem fogalmazott így) akkor az csak hazugság lehet? Olyan nincs, hogy tényleg el van egy kapcsolatban hanyagolva valaki?

Tény, hogy nem tudom mi volt otthon, így arra alapoztam, ami megismertem belőle.

Furán hangzik tényleg, hogy nem haragszom, de én jó embernek ismertem meg, még akkor is ha most megkapom, hogy én milyen vagyok. Én úgy láttam, hogy férfiaknak is hiányzohat a törődés.

2021. ápr. 4. 21:05
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!