Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Volt már, hogy azért ábrándult...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Volt már, hogy azért ábrándultál ki a szeretődből, mert zavart, hogy otthon elhazudja a szerelmest?

Figyelt kérdés

Mindketten foglaltak vagyunk, két-két kisgyerekkel.

Lassan második éve leszünk együtt és engem egyre jobban zavar, amit csinál a feleségével.

Én sem vagyok szent, de a férjem pontosan tudja, hogy a mi kapcsolatunkat a gyerekek és anyagi függőség (közös vállalkozás, lakás, befeketetés stb) tart össze.

Még az elején úgy éreztem, hogy mindkettőnk részéről ez egy menekülés otthonról, de elég hamar jöttek az érzések. És biztos vagyok benne, hogy nem hazudik nekem, mert mindketten tudjuk, hogy nem lesz válás és hogy a másik hogy él otthon. Viszont eléggé irritál, hogy azt látom, a neje semmit sem tud és bár sejti , és még azt sem mondanám, hogy egy túl szerethető ember. Őket is a közös gyerekek tartják össze, és kb. napi szintűek a veszekedések.


Tudom bizonyára egyrészt az érzéseim miatt is zavar viszont főként azért, mert nem tudok olyan embert már sokáig őszintén szeretni, akinél látom, hogy így színészkedik. Mintha boldog lenne, pedig távolról sem az.



Lehet, hogy rossz ember mégis? Van itt olyan, aki ilyen helyzetben van, mint a szeretőm és rákényeszerül erre? Nem érzed rosszul magad emiatt?

Tudsz évekig hazudozni?


Legyen kedves az írjon, aki érintett ilyen témában, nem óhajtok erkölcsi vitát kezdeni


2021. ápr. 1. 19:02
1 2 3 4 5
 21/45 anonim ***** válasza:
Nem volt és nem lesz. Hogy derülhetne ki ilyesmi? Ssem foglalkozom a másik privát életével.
2021. ápr. 1. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/45 A kérdező kommentje:
21, Mert mondjuk munka kapcsán ismerősök vagytok
2021. ápr. 1. 21:55
 23/45 anonim ***** válasza:
100%
Kivel? A partnerével? Az elég durva. De akkor se hiszem, hogy érdekelne.
2021. ápr. 1. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/45 A kérdező kommentje:

Nem, hát az illetővel. Nem kell ezt külön figyelni, látod. Meg tudod. Hát olyan nincs egy hosszú kapcsolatban, hogy ne beszélgess néha az otthoni dolgokról.

Engem sem érdekelt egy jó ideig.

2021. ápr. 1. 22:00
 25/45 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudom, nem tudok olyan helyzetet elképzelni, mikor erről beszélünk. Igaz, hogy többnyire nincs is eljátszva otthon az idill.
2021. ápr. 1. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/45 A kérdező kommentje:
25. Mi sem beszélgetünk sokat erről. Nos, náluk pont el van játszva.
2021. ápr. 1. 22:14
 27/45 anonim ***** válasza:
100%

Én 3 éve vagyok szeretője egy biszex pasinak.

Azért emelem ki, hogy bi a pasi, mert én meleg vagyok.

Nagyon jól elvagyunk, felesége nem gyanít semmit, miért gyanakodna, ha a párja egy azonos neműtől kap viber üzenetet?

Szeretjük is egymást, csak ő nem áll készen arra, hogy felvállalja a kapcsolatunkat nyilvánosan is, pláne, hogy gyerekei vannak, meg hát a társadalom.

Vagy vak a feleség, vagy észre sem akarja venni, de nekem fura az is, hogy velem írogat akkor is amikor már az ágyban fekszenek.

Van, hogy este 8 és éjfél közt rengeteget beszélünk.

Nekem fura lenne, ha a párom mellettem fekszik és a telefont nyomogatja ahelyett, hogy hozzám nyúlna, pláne ha nevetgél is közben mint egy hülyegyerek.

2021. ápr. 1. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/45 A kérdező kommentje:
27.Jól értem hogy a szeretőd neje még csak azt sem sejti, hogy a férje biszex?
2021. ápr. 1. 22:27
 29/45 anonim ***** válasza:
57%

"Viszont az már az én dolgom, hogy hogy érzem magam ettől."


Nem kötelező szeretőt tartani. A szeretodnek fontosabb a családja, mint te. Ennyi.

2021. ápr. 2. 01:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/45 A kérdező kommentje:
29/ Szeretnéd :)
2021. ápr. 2. 02:18
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!