Döntöttél úgy sok éve, hogy a gyerek miatt nem válsz?

Én ilyen szülők gyereke vagyok. Borzasztó volt. Inkàbb vàlj el.

Apàm akart àllandóan vàlni, de mégse tette végül soha, mert nagyon rosszul jött volna ki anyagilag. A karàcsonyok voltak a legborzasztóbbak. Reggeltől estig bent voltunk a szobàban, és tudtuk mi folyik àllandóan. Meg àllandóan le voltunk ültetve a kanapéra, és apám közölte "elvàlunk". Ez ment pàr napig, aztàn "mégsem".

A szuleim egyutt maradtak csak papiron váltak el addog mig kijárjuk a sulikat.

Aztan mindkettonek volt sacc 3 kapcsolata, mire találtak olyat, akivel egyutt is maradnak.

Mindketten uj házasságban vannak már igy.

Belegondolva nekem mint "gyereknek", jobb lett volna ha nem is tőlük születek meg. Hanem vmi értelmes családba. De persze ennél bőven van rosszabb is.

De én szívok miattuk egy életen át.

*apa speciel le se sz.rt, ami minta a párkapcsolataimra hat ki. Minden pasi csak szorakozik velem. Es folyamat szeretethianyos es megfeleltségi kényszeres vagyok, kötődési zavaros a sz.r családi minta miatt.

Es hiába irják sok helyen nagy ésszel hogy felnőtten már a te kezedben vagy. Hát marhára nem. A hozott mintára az egész személyiség épul fel mint egy magra egy élet. Lehet rajta csiszolni de a mag az marad örökre.

Anyárol meg nem is írok inkább.

Borzalom az egész.

Nem a válás volt a gáz. Hanem már a babakortol kezdve minden. Anyám idegkimerült, apa meg alig volt otthon is.

2 "hülye" gyerekének leszületni hiba volt.

De jobb mintha szíriába szulettem volna.

*privre. Nem vagyok életképtelen. Alkalmazkodtam. Már elfogadom pl a laza meg alkalmi kapcsolatokat. Lesz.rom, hogy nincs komoly kapcsolatom soha csak néha ugy tűnik mintha lenne aztán lépnek.

Már tudok a jelennek élni. A mában.

A gyerekkel együtt azt is vállaltuk, hogy együtt maradunk. 19 év alatt volt is pár mélypont, mikor sokan farokfelvágva rohannak válni.

Mi nem vártuk meg, hogy rossz legyen a kapcsolat. Mikor úgy érezzük, hogy távolodunk, akkor nem kifele keressük a megoldást, hanem egymásban. Addig beszélgetünk, amíg felszínre kerül a gyökere. Változtatunk. Minden nap teszünk érte, hogy a másik örömmel jöjjön hozzánk haza.

A gyerekeknek is ez a jó, nem az, amikor a szülők csak élnek egymás mellett.

A szerelemről lemondás meg többnyire azt jelenti, hogy képbe jött a szerető, mert ha gond van, egyből kifele kell kacsintgatni. Utana megy a csodálkozás, hogy rossz a kapcsolat. Nyugodtan cseréld le, te ugyanaz maradsz, ugyanúgy fogod elrontani, amíg nem tanulsz.

Én kb 10 éves koromtól kezdve könyörgöm Anyának, hogy váljon el, mindig arra hivatkozott, hogy miattam és a nővérem miatt ki kell tartania, legalább addig, amíg ki nem repülünk. Borzasztó volt ebben a családban élni, azzal tettek volna nekünk a legnagyobb jót, ha nem ölik többet egymást, hanem új életet kezdenek külön.

Több, mint 10 éve kirepültünk. Nem váltak el azóta se.

Persze, nem azt mondtam, hogy nincs szükség ezekre, mert a legnagyobb szerelem esetében sem egyszerű a közös élet.

De szerintem bőven van olyan, hogy attól félt, egyedül marad, vagy nem számíthat a családjára, vagy már becsúszott a gyerek...