Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
8ev hazassag utan a ferjem telefonjaban kutakodva, 13 db felvetelt talaltam ahol onkielegiti magat. Van hogy az ujjat nyomja a fenekebe vagy eppen kiveri. Azota sok hatasa alatt vagyok miota lattam. Mit tegyek?
Szerintem figyeld csendben. Előbb utóbb kiderül hogy kinek, kivel chatelget és chatszexel. Aztán amikor kellő bizonyíték van róla, akkor kérdőre vonni ha hazudik , már pedig te bizonyítékok alapján tudni fogod, hogy hazudik, akkor a szeme elé tárni a bizonyítékokat és egyúttal megmondani neki hogy beadod a válópert.
Nekem is ezt csinálta a férjem míg a gyereket ducoltem. Ezt tettem, amit leírtam és akkor se vallott igazat. Be is adtam a válópert. Azóta mint a kisangyalok, úgy lohol a nyakamba. Persze ennyi megaláztatás után már hiába. Minden nap lepereg a szemem előtt, miket művelt, mikor én furdettem, én etettem én altattam, én játszottam, én pelenkáztam a gyereket. Nálunk a wcbe járt videón szexchatelni egy kurvával.
Undorító féreg az ilyen. Szulok gyereket, mert mind a ketten akartunk, évekig ezen voltunk, és mikor már megvan, akkor meg nem becsüli meg és másokkal hetyeg, míg az asszony gyerekkel van. Helyette lehetett volna a feleséggel dugni, mikor a gyerek alszik vagy valami. Nem, inkább könnyebbnek találta hogy kurvázzon és eljárjon hozzá. Azóta tudom ki az és egy utolsó putris cigánykurvával adta össze magát és undorodom még a gondolatától is, hogy utána hébe hóba belém is mártotta a retkes farkát. 🤮
Ez a kérdező hibája, hogy elhanyagolta a férjét.
Aztán még azon gondolkodtok kinek küldhette ?
Még azt is megérteném.
Hogy lehet így bánni egy férfivel...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!