Elmondjam neki, hogy megcsaltam?

Elég nehéz időszakunk van párkapcsolati szempontból. Nem részletezem, hogy miért, de pár hónapja pár naponta veszekedések vannak. Amin összeveszünk, azok apróságok, de ez a tipikus helyzet, hogy a sok feszültség miatt egyre alacsonyabban van a toleranciaszint. Mindkét részről. Kicsit ilyen dominó-hatás.

A barátom kért egy hét "szünetet", tehát hogy ne találkozzunk. Nem szakítani szeretne, de szeretné, ha mindkét oldalról lenyugodnának a kedélyek és kicsit elgondolkozzunk.

Ugyanakkor én többször mondtam neki, hogy nekem egy hét sok lenne, pláne a vizsgaidőszak közepén így a négy fal közé zárva jól esne a lelki támogatás és a közös idő, de kompromisszumos megoldásba sem volt hajlandó belemenni, egy hetet kért, kesz.

Azt érzem, mintha cserben lennék hagyva. Igyekszem tiszteletben tartani a kérését, de ugyanakkor azt nem tartotta tiszteletben, hogy én mit szeretnék, esetleg egy kompromisszumos megoldást találni.

Szeretem a barátomat, de tegnap este mégis megtörtént az, amit nem gondoltam. Adódott egy helyzet, ahol egy fiú elkezdett közeledni hozzám ("baráti" beszélgetésnek indult, mert mindkettőnknek van párkapcsolata). Nyilván benne volt a pakliban, hogy fiú-lány között lehet több is, de egyszerűen olyan jól esett, hogy valaki megért. Nos ez a srác ki is használta a lehetőséget, elkezdett csókolgatni, a nyakam, arcom (számat nem), én pedig egyszerűen csak ott ültem mellette, mint egy fadarab és - minden elvemet eldobva - hagytam neki, hogy csókoljon. Egyszerűen annyira jól esett, feltoltott. A srác iránt egyébként nincsenek érzéseim, részéről sincsenek (elvileg), de maga ez a gesztus, ebben a rettenetes párkapcsolati mélypontban egyszerűen jól esett és hagytam hogy megtörténjen. Szeretem a párom, nyilván azért is visel meg ez a helyzet, mert szeretem. Saját magamban is érzek utólag egy feszültséget, hogy nem kellett volna és hibáztam, sőt ma gondolkodtam, hogy el is mondom neki, már majdnem elmondtam, de aztán mégsem. Azért mégis rossz érzés, nyomja a lelkem.

Ti mit tennétek?