Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Megbocsátanátok a legjobb...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megbocsátanátok a legjobb barátnőtöknek?

Figyelt kérdés
A legjobb barátnőm lefeküdt a (most már volt) párommal. Óvodás korunktól barátok voltunk, mindig számíthatott rám, soha nem árultam el, soha nem hazudtam neki. 23 évesen végre lett egy barátom, sokat mentünk együtt is bulizni, de egyszer nem tudtam velük menni, dolgoznom kellett. Ők ketten elmentek, és mint utólag kiderült, buli után lefeküdtek. Ez még februárban történt. Pár hete vallották be. Volt párom azzal indokolta, hogy ő sokkal bevállalósabb volt, és megadta neki azt, amire vágyott, de én nem voltam vevő rá. Most nem részletezném inkább... Barátnőm meg azt mondta, hogy már megbánta, de sokat ívott, és nagyon sajnálja, de bántotta a bűntudat, azért mondta el. Nagyon csalódtam mindkettőben, de leginkább a barátnőmben. Még mindig nem tudtam megbocsátani neki, pedig azóta többször is kérte. Szerinte csak én túlzom el, és ő el is mondta, azt értékelhetném. De számomra erre nincs bocsánat, ezek után hogy bízzak meg benne? Arról nem is beszélve, hogy neki is barátja van, és kérte, hogy ne mondjam el neki... Ti megbocsátanátok?

2020. máj. 20. 14:50
1 2 3
 21/26 anonim válasza:
77%
Nem tudnék megbocsátani neki...
2020. máj. 21. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/26 anonim ***** válasza:
23%
Én lehet,hogy megbocsájtanám a barátnőmnek. Biztosan nem azonnal,de elképzelhetőnek tartom. Azt a férfit akit így lehet vinni azt vigyék is. Legalább a barátnőd tett neked egy szívességet,ezt a fiú megcsalt volna mással is!!
2020. máj. 22. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/26 anonim ***** válasza:
6%
Nem hiányzik olyan barátnő, aki kis pia után bárkinek szétteszi a lábát, legalább neki lehetett volna több esze, ha elvileg "szeret". Ezek után nem tudnék bízni benne, így nem ápolnék szoros kapcsolatot.
2020. máj. 22. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/26 anonim ***** válasza:
28%

Azt mondja eltúlzod? Nehogy már te kérj elnézést bakszi!

Ha nagyon szemét akarnék lenni, akkor elmondanám a barátjának, majd összejönnék vele (ha az esetem).

Ha nem akarok annyira szemét lenni, akkor elmondanám a barátjának hogy mi a helyzet, aztán lapát mindkettőnek. Hiszen csak őszinte lennék. Értékelhetné. .

2020. máj. 22. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/26 anonim ***** válasza:
54%

Az a lenyeg te hogy erzed.

O volt a baratsagotok elaruloja,meg csak a felelosseg sem a tied h a kapcsolatotokban csalatkoztal.

Bocsass meg neki,mert a megbocsatas erény, de senki nem kotelezhet hogy ezek után továbbra is barátod legyen.

2020. máj. 23. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/26 anonim ***** válasza:
68%
Ilyen barátra vágyik minden ember. Figyelj ehhez nem kell harag. Alap hogy tisztelet legyen bennem a másik felé es becsüljem, tiszteljem annyira a baratnőmet hogy nem keveredek kapcsolatba semelyik pasijával vagy volt pasijaval. Madarnak nézett mindkettő. Egyszerüen elengedném az ilyen embert akarhany éve a barátnőm. Én egy 20 éves barátságot engedtem el hasonló megis mas okból kifolyólag. Az ilyen nem barát!!!
2020. máj. 28. 22:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!