Miért ennyire magabiztosak a komoly kapcsolat párti embereka hűséget illetően?

Azért mert már 42 éves vagyok és soha nem csaltam meg senkit és tudom, hogy nem is fogok, mert a hűség döntés kérdése. Viszont elváltam, ott sem történt megcsalás egyik oldalról sem, de elhidegültünk egymástól, megszűnt az intimitás, ami nekem hiányzott. Nem kerestem mást, próbáltam megoldani, amikor nem ment, elváltam. Most is egyedül vagyok és nem keresek dugópajtikat (akadna bőven) amíg nem jön olyan, akivel komoly kapcsolatot tudnék elképzelni. Egyszerűen tudom, hogy mit akarok az élettől és ebbe a megcsalás vagy szabados kilengés nem fér bele. Ez nem pökhendiség, hanem önismeret. Utálok hazudozni, sunnyogni. Nem is értem, mások hogy képesek erre.

Ami a nőket illeti a férfiakkal szemben: mindenki önmagát ismeri. Sok nőismerősömet csalták meg, maradtak egyedül. Ők nem csaltak, amikor kisgyereket neveltek, a férj igen. Milyen okból? Az most teljesen mindegy, a vége válás lett. Ők is azt mondják, nem csalnának meg senkit, mert tudják, milyen érzés ott maradni egyedülálló anyaként. Hát ők pl ezért (sem).

De az, hogy valakinek van egy értékrendje az nem felsőbbrendűség.

Általában mindenki jobbnak próbálja mutatni magát, tisztábbnak, becsületesebbnek mint ami, csak gondolj a politikusokra.

A képmutatás pedig nem csak női privilégium, minden szegmensben ott van, ahogy sok kalandor férfi is a saját belső bizonytalanságát igyekszik hódításokkal kompenzálni, megjátszzva a macsót miközben belül tele van kétségekkel. Nekem nem tetszik, hogy újra csak egy nem van elmarasztalva a kérdésedben.

Ismétlem, a ferfiak is ugyanolyan képmutatóak, megjátszósak hanem jobban, pl. amikor szerelmet hazudnak csak hogy ágyba vigyenek valakit, az sem szebb sem fennköltebb, mint az a nő aki feddhetetlennek állítja be magát. Mindenki hibázhat, még az is aki nem gondolja magáról mert az élet hosszú és rengeteg olyan dolog történik amit előre nem látunk.

Léteznek nagyon gerinces emberek, akik valóban képesek kitartani az elveik mellett.

Ha pedig valaki egy korrekt kapcsolatban él, annak szintén nem jut eszébe se megcsalni a párját. Persze soha ne mondd, hogy soha, intelligens ember tisztában van vele, hogy könnyen változhatnak a dolgok.

Kb mint a közösségi oldalak.

naponta, de minimum hetente fel kell tenni pár közös képet, és teleírkálni, hogy ő életem nagy szerelme, a mindenem, a lelkitársam, életem értelme.....

aki állandóan ezt teszi és ezeket írja , de tényleg állandó rendszerességgel én ott mindig hazugságot tapasztalok, annak a fele sincs úgy.

Biztos vannak ilyenek is, de a szememben azért az egy szánalmas tróger, akiben ennyi önuralom nincs. Lehet nyitott kapcsolatban élni, ha valaki felismeri, hogy alkalmatlan monogámiára, lehet szakítani, ha együtt nem megy és lehet hűségesnek lenni, féregnek lenni nem kötelező...

Sőt olyannyira biztos vagyok abban, hogy hűséges tudok lenni, hogy konkrétan beleírtuk a vagyonszerződésünkbe is az erre vonatkozó "kártérítést"... Nem fogok hűtlen lenni, ha hűséget fogadtam. Ez nem agysebészet azért.

Semmi pökhendiség vagy gúny nincs ebben részemről, egyszerűen tudom magamról, hogy nem csalnék meg senkit. Tisztában vagyok magammal, a párkapcsolati igényeimmel, én a szexualitást, intimitást, érzelmi kötődést is csak a páromtól igénylem, ha vele nem működik valami, akkor se érdekelne más, amíg vele végleg le nem zártam (ha esetleg nem sikerül megoldani a problémát). Sőt, egy ideig még utána se, érzelmileg azért megviselne.

Amúgy se hiszem, hogy a megcsalás "csak úgy" megtörténik, az egy döntés, illetve döntések lánca, egy folyamat, szóval ha valaki tényleg nem akarja, van ideje észbe kapni és nem megtenni. Azt elismerem, hogy számomra alkatomnál fogva ez nem egy különösebben nehéz döntés, mert a szex önmagában nem vonz, érzelem meg csak úgy tud kialakulni, ha a másik iránt már kihűlt, de akkor nem maradnék vele. Úgy általában egy komoly kapcsolat ér számomra annyit, hogy a hullámvölgyekkel, nehézségekkel együtt kitartok mellette, amíg van mi mellett kitartani.

Amúgy én nem érzem magam ettől felsőbbrendűnek vagy jobb embernek meg semmi. Nagyon monogám típus vagyok, így tulajdonképpen nekem ez természetes, de azt is tudom, hogy nem vagyunk egyformák. Aki nem ilyen, annak a hűség elsősorban tudatos döntés kérdése.

Én nem felsőbbrendűségi lenézéssel vagy gúnnyal mondom, hogy hűséges típus vagyok, tényleg az vagyok. Nem mondom, hogy SOHA nem csalnám meg a párom, de egyszerűen nem tudom elképzelni azt a szituációt, amikor ezt tényleg meg tudnám tenni. Egyetértek az egyik válaszolóval, a megcsalás nem egy olyan dolog, ami "csak úgy" megtörténik, azt igenis akarni kell, hogy megtörténjen. Én is azt vallom, hogy a hűség döntés kérdése, egy megcsalás során bármikor tudsz úgy dönteni, bármelyik ponton, hogy ebből most visszalépsz vagy továbbmész. Még kamaszként is, amikor már szakítani akartam a kemény 1-2 hónapos "kapcsolatommal", akkor sem csaltam meg, pedig annak se tétje nem lett volna, se semmi, a srác se szeretett engem, én se őt, senki se sérült volna, mégis inkább az egyenes utat választottam. Ha már ilyen szituációban így döntöttem, tizenévesen, amikor a felelősségérzet úgy általánosságban véve jelentősen kisebb, mint felnőttként, akkor mégis miért lenne másképp egy házasságban? Ahol ráadásul sokkal többet veszíthetek egy felelőtlen éjszakával? Megjegyzem, volt elég tapasztalatom mielőtt férjhez mentem, mondhatni kiéltem magam, és teljesen feleslegesnek látom a megcsalást. Pénisz-pénisz, tökmindegy, mit csinálsz, egyik sem tud varázsolni.

Az meg, hogy "többségében nőket érint a dolog" hülyeség, mindkét nemet érinti. Csak te max a férfiakat nem figyeled ilyen szemmel, mert mégis miért érdekelne az téged.