Most akkor boldog vagyok? Ti mit tennétek?

Férjemmel az első hónapokat leszámítva sosem volt felhőtlen, kapcsolatunk.

Nem mondanám rossz embernek, de hamarosan úgy éreztem, hogy nem vagyok boldog, teljesen magányos vagyok. Ez köszönhető volt a munkájának, ami miatt gyakran napokig csak aludni járt haza (hamar odaköltöztem és egyedül éreztem magam egy új városban).

Később egyre inkább éreztem, hogy nem nyílik meg előttem, ha valami bántja, magában növeszti a dühöt, nem mondja ki. Néha hónapok tartogatott sérelmeit vágta egyben a fejemhez és olyankor sosem értettem.

Túl pár kapcsolaton meg akartam végre állapodni, ezért sosem léptem meg a végsőt. Kis szünetet is tartottunk, majd újra összeköltöztünk. A szex rég megromlott, volt hogy évi 1-2, közben sokszor elutasította a közeledésemet... mégis csak ezután házasodtunk össze. Utólag tudom, hogy kikényszerítettem, arra gondolva, hogy "lépjünk már valamerre".

Megjegyzéseket tett barátaira, akik "nem találtak jobbat", ezért házasodtak és mikor rákérdeztem, nálunk is így van-e, persze tagadta. Ha kérdem szeret-e, azt mondja, igen.

Sokszor veszekedtünk, kezdtem úgy érezni, hogy nem ért meg semmiben. Van egy 3 éves kisfiunk, ha ő nem lenne, már elváltunk volna, 10 év ide vagy oda.

Próbáltam vele közösen megoldani a problémákat, de mivel beszélgetéssel semmire sem jutottunk, kértem, hogy menjünk el párkapcsolati tanácsadásra.

Ő felháborodott, így egy újabb rossz év után végül elmentem egymagam egy nőknek szóló tanfolyamra.

Nagyon hasznos volt. Úgy éreztem, megvilágosodtam, megértettem, mi mindent rontottam el én ahhoz, hogy ne jöjjünk ki jól. Az ott tanultakat alkalmazva nagyon sokat fordítottam a dolgokon szinte seperc alatt. Csak azzal, hogy picit másképp viselkedtem itthon.

Az állandó mufurc zsörtölődő férj jókedvűbb és kedvesebb lett, boldognak éreztem magam, hogy milyen jó férjem van, csak rajtam múlott az egész.

Még szex is több lett, no nem túl sok, de hozzánk képest egész intimek lettünk. A lényeg, hogy hetente vagy havonta, de újra van szex.

Aztán újra kezdett visszaszivárogni a régi énje.... Azt hiszem, azután, hogy kimondtam neki, "csak rajtam múlott". Ettől mintha felhatalmazva érezte volna magát, hogy keresse a hibáimat.

Továbbra sem tudnék konkrétan rosszat mondani rá azt kivéve, hogy folyton zsörtölődik, mogorva, semmi se jó, felesleges dolgokon idegeskedik és kelti a feszültséget bennem és a gyerekben. Mikor figyelmeztetem, hogy megint rondán szólt rám, azt mondja, csak a munkahelye miatt ideges. Mindig van neki egy "csak" kezdetű mondata, mintha külső okok miatt elfogadhatóbb lenne, hogy velem gonoszkodik.

Itt megjegyezném, hogy a tanfolyamon azért arra is elég hangsúlyt fektettek, hogy egyes esetekben kiderülhet, nem jó az alany, akivel próbálkozol és olyankor menni kell...

Hiányzik a kapcsolatunkból az odafigyelés, bókok, hogy néha a tenyerén hordozzon, szóval értitek.... A romantika, a férfi és a nő... nem vagyok teljesen boldog.

Mégis úgy kezdtem érezni, hogy végre jó nekem, még gyereket is terveztünk.

Nem rossz ember. Olyan furcsa ez, mert tényleg nem az. De nem igazán jó vele.

Éreztem, hogy egy elég ideges embert csinált belőlem is, de egy újbaráti társasággal végre lazíthatok, jókat nevetek.

Itt jött a gond. Ebben a társaságban megismertem egy vendégségbe érkezett férfit, beszélgettünk és rá kellett jönnöm, hogy csupa olyan tulajdonságai mutatkoznak meg, amit férjemben keresek, de nem találok. Jó humorú, odafigyel, az egész beszélgetésünk alatt azt éreztem, hogy rám koncentrál, érdeklődik, felemelő és mindemellett hihetetlenül intelligens. Gyengém az intelligens, de nem megmondóember férfi... Végre úgy éreztem, itt önmagam lehetek és ez tetszik valakinek.

Van benne valamiféle olyan férfias vonás, amit nehéz megfogalmazni, de amire vágyom férjemben és hiába. Valamiféle óvó erő. Ez a férfi érthetetlen módon egyedülálló és mint kiderült, érdeklődik irántam, csak hát férjes asszony vagyok, így mikor ez kiderült, először teljesen távol ült tőlem, egészen addig, míg én nem kezdeményeztem beszélgetést.

Mivel az egész tarsaság fogyasztott némi alkoholt, én spiccesen egy idő után szinte csak a gyerekről beszéltem és férjemről, akit jó színben láttam és úgy is tüntettem fel. Lehet, hogy ez egyfajta önvédelmi mechanizmus volt részemről. Mégis bűnbe estem gondolatban, mert közben arra vágytam, bárcsak közelebb kerülnénk (nem szex). Természetesen semmi sem történt közöttünk, még egy érintés vagy konkrét megjegyzés sem... bár lehet, hogy tettem némi utalást, amire ő jól reagált, csak utána azonnal elhallgattam, fogva belül a fejem, hogy mégis mit csinálok. Szóval nem lett séta kettesben...

Igazán másnap kezdődött, tudom, hogy talán sosem fogunk újra találkozni, mivel nem idevalósi, de itt gondolkozom, hogy most mégis mi történt velem.

Az azóta eltelt 5 napban férjemben keresem a vonásokat, de nem találom. Nem veszekedtünk, nyugodt napok voltak, de olyan semmilyenek érzelmileg és testileg is.

Nem tudom, mit érzek, mit akarok, kibillentem az utóbbi fél év nyugalmából (ennyi idő telt el a tanfolyam óta). Úgy mentem el itthonról, hogy alig akartam kimozdulni, hogy nekem most már jó itt, még ha zsörtőlődő ember is.... Erre teljesen más élménnyel jöttem haza.

Lehet, hogy rég csak újra kapálózom itthon a kapcsolatunk javítasán, de magam is érzem, hogy van valahol valaki más, akivel jobb lehet. Sokat gondolok erre a férfira, de férjes asszony lévén nem merek kapcsolatba lépni. Nem akarok ledérnek tűnni, nem vagyok az. Azt sem tudom, valóban komolyan érdeklődik-e vagy csak azt hiszem (barátnőm említette, hogy érdeklődött).

Egyáltalán, mit írnék neki? Rossz házasságban élek évek óta, elvisz-e? Nem hiszem, hogy bárki olyat ígérne egy nőnek, hogy viszi gyerekestül (egyébként imádja a gyerekeket és jól kijön velük, noha neki nincs családja... ezt barátnőmtől tudom).

Meg vagyok itt kövülve, nem tudnék kilépni a jelenlegi állapotból.

Szerintem mindenkinek feltűnt a társaságban, hogy volt köztünk valamiféle rákapcsolódás, de nem mertem barátnőmnél szóba hozni ezt az egészet... Nem olyan rég vagyunk barátok, nem meséltem el neku, milyen a házasságom, csak annyit tud, voltunk válásközelben. Azt tudom, hogy így ez a férfi is azt hiheti, boldog kapcsolatban élek.

Hessegetem napok óta a gondolatot, abban bízok, hogy valamiféle átmeneti hormonális krachom van és majd elmúlik ha nem gondolok őrá és ha nem hallok felőle. És akkor majd visszaáll a rend. De tegnap már egész nap álmodoztam, ma meg aludni sem tudtam jól. Így korán reggel ezt bepötyögtem.

Ti a helyemben mit tennétek? Tennétek egyáltalán valamit?