Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Érzelmi hűtlenség kiderülése után (a férfi volt hűtlen, de szexuális kapcsolata nem volt a nővel), ha összeházasodik egy pár, lehetnek még jól együtt? El lehet ezt felejteni, bizalmat visszaszerezni?
A feleséged egy szamár, több okból is.
Mert házasodott, miközben tudta, amit tudott.
Másrészt te magad nézed őt szamárnak, mert ló nincs.
Tényleg szereted?
Mert ha szeretek valakit, mellette nem szeretek bele másba. Márha az eredeti páromat valóban szerelemmel szeretem.
Érted?
Nem is tiszteled, mert ezt megtetted vele.
Megtetted a másik nővel is, akiben legalább volt tartás, és lelépett, nem lett szerető.
Véleményem szerint őt is megaláztad, mert kínosan érintette, hogy egy foglalt férfi teszi neki a szépet, ez az erkölcsi felfogásával ellenkezhetett.
Nem értem, mire föl várod el, hogy mást kapj az élettől, mint amit megérdemelsz?!
Sunyi alaknak tűnsz, én ezer százalék nem maradtam volna veled.
A feleségednek meg kéne egy pszichológus, aki rendet tesz az agyába, semmi tartás nincs benne. Megérdemlitek egymást!
Nem vagy semmi hallod, de a feleséged sem...
Én például előbb tudnék megbocsátani egy fizikai megcsalást, mint egy ilyet.
Még ha te vetettél volna véget a dolognak, mert mondjuk az akkori párod mellett döntöttél...de nem. Csak azért maradtál a feleségeddel, mert a nagy szerelmed lepattintott, ergo jobb híján jó volt ő is. Hát, ettől engem a hideg kiráz, már bocs (pedig én sem vagyok egy szent...).
Nem csoda, hogy kiábrándult a másik csaj belőled, mert elég kiábrándító amit csináltál. Gyakorlatilag kitolatott a szerető, rájött az asszony, te meg nehogy egyedül maradj, elvetted az asszonyt, a hülyéje meg hozzád is ment tudván azt, hogy 1 elhagytad volna, ha a szerető kitart melletted 2 tudta és mutatja, hogy a büdös életben nem bízhat meg benned.
32/f
Fú bakker! Nem vagy semmi! Nem hagytad el a párodat, mert ennyi időt beleöltél a kapcsolatba????? Még ha lenne öt gyereketek, kifáradt a kapcsolat, te beleszerettél másba, de ugye a gyerekek meg a 20 év házasság miatt azon lennél, hogy helyrehozd a kapcsolatot és újra egy család legyetek, akkor megértenélek. És megérteném a feleségedet is, aki a család miatt megbocsát és próbál neked újra bizalmat szavazni, hiszen addig minden rendben volt. De ne már!!!! Az esküvő előtt? És te ahelyett, hogy lezártad volna mindkét nővel a kapcsolatot, megkérted a párod kezét? Tudván, hogy bármikor jöhet egy másik nő, aki megint elcsavarja a fejed? Elárulom, hogy ha szeretsz valakit és rendben van a kapcsolat, akkor nem jön közbe egy harmadik.
1. Mi volt a probléma a pároddal, ami miatt nem volt elég és ami miatt beleszerettél a másik nőbe?
2. Most mit gondolsz? Szereted a feleségedet? Vele akarod leélni az életedet?
3. Mit teszel azért, hogy visszanyerd a bizalmát?
A feleséged önbecsülése jelenleg a béka segge alatt van. Mégis mit érezhet, mit gondolsz? Eddig azt hitte, hogy neked ő a legfontosabb, de kiderült, hogy nem. Szamár lett ló helyett a saját házasságában.
Ha meg akarod menteni a házasságodat, akkor most nagyon teperned kell. A külön programot felejtsd el, mert egyelőre az további bizalmatlanságra ad okot, ha valamiből ki akarod hagyni. Jobb ötletem nincs, mint hogy minden egyes napot arra szánd, hogy boldoggá tedd és bizonyítsd, hogy szereted. Talán idővel megbékél, de nincs rá garancia. És ne hibáztasd amiatt, hogy bizalmatlan. Minden oka megvan rá.
Van egy csomó ha meg volna ebben a sztoriban, amivel vállalható is lehetne, de nem az.
Olyan van, hogy az ember kapcsolatban van, de vonzódik valaki máshoz. Ilyenkor nem írogat a vonzalma tárgyának, hanem leül egy sarokba és megvárja, míg elmúlik.
Olyan is van, hogy valakinek olyat ír az ember, amit jobb, ha a felesége nem lát, de mégis meglátja és abból balhé van (mondjuk ha a kapcsolatra panaszkodik).
Olyan is van, hogy az ember oltári hülyeséget csinál, és fizikailag is történik megcsalás, de akkor a csóknál észhez kell térni. És ennyi botlást még szerintem el is lehet nézni.
De ebben a formában, amit ide leírtál, ez az egész vállalhatatlan.
Nő:"megcsaltál,takarodj"
Férfi:drágám,csak érzelmileg,de fizikailag nem,téged szeretlek és veled akarok maradni.
Nő:akkor bizonyítsd be
Férfi:hozzám jössz feleségül?
Na kb.ez jött le nekem az írásodból...
A lánykérés (eljegyzés) előbb volt pár héttel, mint a lebukás.
Szóval kicsit benézted...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!