Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek, ha már marhára elegem van a férjem viselkedéséből?
"Vicces, hogy akik nekiállnak osztani az észt, hogy az ő párjuk nem ilyen, azok is leírják a lényeget: az ő férjük is béna volt, meg kellett neki tanítani lépésről-lépésre, hogy mit csináljon, és hogyan"
Igen, de ezek válaszolók és a kérdező férjei között az az orbitális nagy különbség, hogy a kérdező férje nem is akarja megtanulni ezeket csak kifogásokat gyárt, míg a többi válaszoló férjei legalább meg akarták tanulni, annak ellenére hogy nem értettek hozzá. Ez nagyon nagy különbség. Az én férjem is segít. És ő sem tudott mindent, nem úgy születünk hogy rögtön mindent tudunk. De saját magától akart már az első perctől ahogy összeköltöztünk segíteni a háztartásban. Porszivozni, mosogatni tudott, nem egy nagy kunszt, tanítani se kell. Ha valamit nem tudott, megkérdezte. Sose kellett vele veszekedni semmiért sem, hogy kivigye a szemetet, vagy elmosogasson. Benne meg volt a SZÁNDÉK. Szóval sajnos igen, egyet értek azokkal, akik azt mondják ki milyen rózsát szakít olyat szagol. Ha már az elejétől valaki ilyen, az már nem fog megvaltozni. Nálunk a gyereknevelésbe is első naptól ahogy hazamentünk a kórházból beszállt. Megtanultam hogy kell megfogni, pelenkazni, büfiztetni stb. Aztán nem tudtam szoptatni, így tápszeres lett, megtanulta hogyan kell tápszert készíteni. Nem értem mások hogy tudnak gyereket szülni olyan embernek aki ennyire nem segít, ennyire otthagyja a sz*rban őket és csinálja meg egyedül a nő, mert az ő dolga. Szóval nem, nem ez az általános férj/férfi/apa, csak a nők rosszul választanak, aztán meg még rá is hagyják a lusta tunya viselkedést a pasira. Aztán meg csodálkoznak évek múlva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!