A férjem minden francon spórol, valaki hasonló szituban?

Ez a "spórolunk a kaján, de dohányzunk" hozzállás ismerős.... és egy életre elegem lett belőle.

Nálunk az apám volt ilyen. A szüleim keveset kerestek, és volt hitel a házunkon is, tehát nagyon meg kellett fogni a pénzt. Anyám fizetését teljes egészében elvitték a számlák és a törlesztés, így az apáméból kellett a kaját kigazdálkodni.

Viszont ő előrevalóbbnak tartotta a dohányzást mint az evést. Napi 1,5-2 dobozzal szívott. Minden nap elment a boltba, megvette a cigit, amennyi meg maradt, azt odaadta anyámnak, hogy ebből főzzön valamit. Mondanom sem kell, milyen szemét kajákon nőttem fel... mivel városban laktunk, termeszteni sem tudtunk semmit. Rizs, tészta, krumpli, kenyér, legolcsóbb undorító parizerek, ezek voltak a menü, hús meg zöldség max hétvégente, de hónap vége felé akkor sem.

Ahogy nőttem, egyre jobban dühített az apám önzősége, mindig azt mondta, hogy őt nem érdekli, milyen kaját eszik, de nem bírja ki, ha nem gyújt rá. Mivel nagyon egyoldalúan táplálkoztam, vitaminhiány miatt sokat betegeskedtem, de ez sem érdekelte. Sőt, általában a gyógyszereimet sem váltották ki, mert nem volt pénz rá.

Ilyen csodálatos gyerekkor után alig vártam, hogy nagykorú legyek, és lelépjek.

Kérdező: próbálj meg változtatni a férjed hozzáállásán, mert igenis fontos, hogy minőségi, megfelelő táplálékot vegyen magához az ember. Nem tudom, hogy van-e gyereketek, de ha továbbra is ezt folytatja, akkor valószínűleg ő is hasonló véleménnyel lesz majd az apjáról, mint én.

Előző vagyok. Hát igen, sajnos megtapasztaltam, milyen szörnyű egy szenvedélybeteg szülő mellett felnőni.

Apám mindig azt hangoztatta, hogy "ez neki jár", amiért keményen dolgozik, hogy eltartsa a családot, és megérdemli, azt a napi 1-2 doboz cigit.

Szegény anyám arcát nem felejtem el sosem, amikor apám adott neki párszáz forintot (ami akkoriban sem volt már sok pénz!), hogy főzzön belőle hármunknak, 2 napra. Persze szarból nem lehet várat építeni, de azért megtett minden tőle telhetőt, hogy ehető ételt tegyen elénk. Ehetőt, de nem finomat. Amikor pl elénk tette a sült parizercsíkokkal és hagymával összekevert főtt tésztát, vagy az üres kukoricaprószát, akkor mindig látta az arcunkon a csalódottságot, hogy már megint ezt kell enni. Biztosan nagyon rosszul esett neki, de sosem tette szóvá.

Apámból akkor lett elegem végleg, amikor középiskolába kerültem, és egy csapatépítő osztálykirándulást szerveztek. Persze a szüleim rögtön rávágták, hogy nem mehetek, mert nincs pénzünk kifizetni. Mivel matekból elég jó voltam, kiszámoltam, hogy ha apám csak 3 napig nem dohányozna, vagy 6 napig kevesebbet, akkor a megspórolt pénzből kijönne a kirándulás. Amikor ezt felvezettem neki, magából kikelve ordibált, hogy szar taknyos kölök vagyok, mit képzelek, hogy ő majd miattam nem gyújt rá, hogy elmehessek csavarogni.

Aznap döntöttem el, hogy a 18. szülinapom után elköltözöm tőlük.