Más kapcsolat is ennyire gáz ilyen korban?

Mindketten a harmincas éveink közepén járunk. A férjem inkább egy halkabb, magábaforduló, vészegény, számítógép mögött felnőtt és élő, mimóza lélek. Folyton kötözködik, kelti a feszültséget, fennakad mindenen, magyaráztat magának. Erre mondjuk én odasziszegek valamit neki, mikor már nem bírom tovább, pl. hogy "ffej", és képes ezen akár több napot is duzzogni. És meg van róla győződve, hogy más férfi már kirúgott volna, ha ilyet mondok neki. De én csak még jobban felidegesítem magam, hogy mit kell még ezen is lovagolni. Pl. ha ő erre odamondaná, hogy "h.lye p1csa" én biztos nem sértődnék meg ennyire.

Meg úgy az élet minden terén előjön, hogy én sokkal élénkebb vagyok, mint ő, és emiatt folyton vezekelnem kell valamilyen formában. De amúgy ő azt mondja, hogy ő azért halvérű, mert én unalmas vagyok (más lányokhoz képest), meg mindig letöröm a "férfiasságát". Pl. ha beszólok, hogy ffej. Pedig szerintem meg egyáltalán nem vagyok unalmas, mindig beszélek, hozok új témákat, gondolatokat, ötleteket, programokat találok ki, ő meg soha semmit nem talál ki, csak leélné az egész életét, mint egy robot, ha rajta múlna. De mindig alaposan meg kell fontolnom, hogy mit mondok neki, nehogy már megint fennakadjak az erkölcsi szűrőjén.

Inkább nem is szólok hozzá egy csomószor, csak játszok a számítógépen, vagy iszok egy sört, hogy ez a nap is elteljen valahogy, anélkül, hogy fennakadna valamin, amit aztán évek múlva is újra és újra előszed. De akkor meg abba köt bele, hogy ha ilyen boldogtalan vagyok mellette, akkor ne játsszak, meg sörözzek, hanem menjek el.