Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hany ev kapcsolat utan hazasodtatok, mit ereztetek akkor, hany ev telt el es milyen jelenleg a kapcsolatotok?
6 hónap után kért meg, rá egy évre volt esküvő. Akkor azt éreztem, hogy jó ez a kapcsolat, jó emberrel, vele akarok élni, így ahogy most.
Nem változott az esküvő után semmi, és ez így van jól. Illetve ami változott, hogy született egy gyerekünk, aki természetesen felforgatott mindent, és teljessé tette az életünket.
3 évvel később mit vársz? Még friss házasok, fiatal szülők vagyunk, akik élvezik az életet. Még bőven a rózsaszín ködös időszak.
Nem tökéletes mindig minden, de együtt megoldjuk.
Két év járás után született egy babánk.7 éve voltunk együtt,mikor összeházasodtunk.
Nekünk jobb és mélyebb lett a kapcsolatunk. Most hat éves évfordulónk volt, a szerelem még dúl. Nost várjuk a második bébit.
1 hónap utàn kérte meg a kezem, 17 hónapra rà hàzasodtunk össze, tehàt 1,5 év kapcsolat utàn volt az esküvőnk.
Azt éreztük, hogy szeretjük egymàst és együtt akarunk megöregedni, illetve hogy nincs mire vàrni. Most 8 éve vagyunk együtt, 6,5 éve hàzasok. Az érzéseink ugyanazok, vagy még erősebbek. Szeretjük egymàst, van 2 tündéri kutyànk, boldogok vagyunk. :) A kapcsolatunk erős és szilàrd. Mindig is az volt. Nem tudom mire gondolsz. pontosan...éljük az életünket,dolgozunk, eljàrunk szórakozni kettesben vagy haverokkal, vagy itthon kettesben lustàlkodunk:) Attól függ mihez van épp kedvünk, azt csinàljuk:) 32/N, 29/F
6.
Hiàba vàrsz... aki 1-3 éven belül nem vesz feleségül az szinte biztos, hogy hàzassàgellenes. Több értelme lett volna megbeszélni vele, hogy szeretne e hàzasodni. Sok fiatal évet megspórolhattàl volna a neked ez fontos. Ha csak hülyít, hiteget, az nagyon aljas dolog.
Nem akar elvenni, különben rég a felesége lennél. Ő csak azt akarja, hogy a csaja légy...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!