Hogyan oldható fel az a probléma, ha a férj akar 3. gyereket, de a feleség nem?

Hát... szerintem ezt csak úgy lehet tényleg, a szó legnemesebb értelmében megoldani, ha az egyik fél meggondolja magát vagy meggyőzik. Ha látszat-megoldás is jó, akkor annyi, hogy megmondod, hogy nem akarsz még egy gyereket, és rendesen védekezel. Mert akkor nem lesz gyerek, az fix.

Én a helyedben leülnék a férjeddel, megmondanám, miért nem akarok még egy gyereket. Vagy viccből megjegyezném, hogy akkor, ha változik a szereposztás, és ő foglalkozik a gyerekekkel, amíg te éled a világod :).

Szerintem az ilyen kérdésekben nem két egyenrangú opció áll egymással szemben. Megpróbálom szemléltetni: szerintem ti most nem egy válaszút előtt álltok, ahol döntenetek kell, hogy jobbra vagy balra mentek tovább; ez esetben nyilván szükséges hozni egy döntést, hogy jobb vagy bal. Nincs alapértelmezett megoldás, csak két új opció. A ti helyzetetek inkább olyan, hogy együtt haladtok egy jól kitaposott, egyenes úton, amin van egy leágazás. Ekkor az alapértelmezett megoldás az, hogy mentek tovább egyenesen. Az egyikőtök felteszi a kérdést, hogy leforduljatok-e, de ha a másik nem akarja ezt, akkor egyszerűen mentek tovább. Itt nincs patthelyzet, ha nem akartok mindketten leágazni, akkor maradtok az alapértelmezett úton.

Én valahogy így állnék hozzá, remélem, nagyjából érthető. Ha egyikőtök nem akarja, akkor nem lesz még egy gyerkőc.

Természetesen nyomós érv az is, hogy gyakorlatilag te neveled a gyerekeket. Remélhetőleg ezt ős is látja és érti.

Úgy, hogy szeded a gyógyszert és nem esel teherbe.

Ilyen embernek a másodikat sem szültem volna.

Hát hogyan, kommunikációval.

“Édesem, értem én, hogy akarsz mégegy gyereket, de őszintén miért/minek? A meglévő két gyerekünkkel is 90%-ban én foglalkozom, és megmondom őszintén ennek fényében nem igazán értelek. Az a helyzet, hogy az eddigi tapasztalataim szerint rám mentálisan és fizikailag jóval nagyobb terhet róna egy újabb gyerek, mint rád - nyilván nem elvitatva és degradálva a tényt, hogy te mindeközben biztosítod a megélhetésünket, illetve a lehetetlent sem elvárva, miszerint osztódj kétfelé, és neveld a gyerekeket, miközben dolgozol... De attól még ez a helyzet, és bevallom, amíg ez a felállás, addig úgy érzem, valahogy “több jogom” van beleszólni a dologba. Tudom, xarul hangzik, de tényleg így gondolom. *megbeszélés*

Esetleg úgy megvalósítható lenne a dolog, hogy te maradnál itthon a gyerekekkel, és én mennék dolgozni - talán még jót is tenne a változás mindkettőnknek. Mit gondolsz?”

Ugyan nem vagyok még ősidők óta házas, és gyerekünk is “csak” kettő van, de számomra nonszensz, hogy egyes párok a saját házastársukkal, akiben elvileg a legjobban bíznak a világon, akinek bármit elmondhatnak, jóban-rosszban számíthatnak egymásra, esstébé-esstébé nem képesek nyíltan kommunikálni, csak célzásokkal, pedzegetésekkel, meg felesleges háborgásokkal (itt most pár válaszolóra célzok)...

Hajrá, csak nyíltan, őszintén!

38/N