Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Te büszke vagy arra, h házas vagy?
Valamint máshogy nézel emberekre, ha megtudod, h házasok?
Érdekes véleményeket hallottam a környezetemben ezért érdekel
Én igen.
Ki merem mondani, és le merem írni, hogy igen az vagyok. Büszke vagyok kettőnkre, a kapcsolatunk mélységére, harmóniájára, hogy mindent meg tudunk beszélni, hogy mennyire szeretjük egymást, és arra, hogy ezt a házassággal koronáztuk meg. Azzal, hogy törvényesen is egymás hozzátartozói lettünk.
Nekünk volt fontos, hogy érzelmileg ÉS hivatalosan is összetartozzunk és nem azért, hogy a külvilágnak dicsekedjünk vele. Az esküvőnket is mi fizettük és csak pici családias volt 95 ezerért, nem milliós lagzi, ahol a fél vendégsereget alig ismeri az ember, mert a szinte vagy sosem látott rokonokat valakik szerint "illik" meghívni.
Mi legalább egyszer meg akartuk tapasztalni milyen házasságban élni, és mivel mindketten megtaláltuk azt az embert akivel úgy gondoltuk örökre szól, megléptük.
Máshogy nézek-e másokra, csak mert házasok? Alapvetően nem. Ez a tény még SEMMIT nem jelent önmagában. Ahogy az sem jelent feltétlen boldog/boldogtalan kapcsolatot, ha valakik nem házasodtak össze, hanem élettársak.
Ha tudom, hogy harmonikus házasságuk van, boldogok, igazi a kapcsolatuk akkor az jó érzéssel tölt el. Viszont ismerek olyan házaspárt is, akiknél a családban nyílt titok, hogy orrba-szájba csalják egymást, megy a vita, veszekedés, ordítozás, tányércsapkodás, lökdösődés heti szinten, a csaj már a 7 éves házasságuk alatt vagy 4 veszekedés alkalmával dobálta ki a pasi összes ruháját az ablakon a 10. emeletről, hogy takarodjon stb stb. (hozzáteszem, az egész megcsalási mizériát ő kezdte anno, a pasi csak folytatta mikor rájött) Na ez számomra hiába házasok, nem házasság. EZ AZ az a bizonyos "csak egy darab papír" típusú házasság. Mert nincs mögötte VALÓDI TARTALOM.
Nincs mögötte az amiért a párok normális esetben összeházasodnak, nincsenek érzelmek se semmi ami összetartaná őket a papíron kívül.
Félreértés ne essék, élettársi kapcsolatokat is ismerek olyat ahol megy a balhé folyamatosan, egy kalap szar a kapcsolat, és olyat is ahol boldogok együtt és szeretik egymást. A kapcsolat minőségére nincs hatással az, hogy házasok vagy sem. Van aki vágyik rá és van aki nem. Ennyi.
A házasság is, és az élettársi kapcsolat is csak annyi, amennyit beletesztek. Se több, se kevesebb.
Férfiként írom, hogy büszke vagyok rá, mert jó érzés igazán tartozni valakihez, és nem az akárhányadik pasijának lenni. Büszke vagyok arra, hogy feleségem van, aki annyira szeret, hogy ilyen módon is összekötötte velem az életét, felvette a nevemet, és arra, hogy boldogok vagyunk együtt, szeretjük egymást, igazi lelki társak vagyunk.
Nem nézek másokra másképp csak attól a ténytől, hogy házasok. Ettől még lehetnek boldogtalanok, ahogy az élettársaknak is lehet boldog, és semmit nem érő fos a kapcsolata.
28F
Nem a büszkeség erre a legjobb szó, ez, ahogy előttem is írták, nem teljesítmény.
Ha meg megtudom másokról, hogy házasok vagy épp házasodási terveik vannak, akkor a legtöbb, amire gondolok, hogy valószínű komolyan gondolják a kapcsolatukat, de ezt nyilván akkor se zárnám ki, ha nem házasodnának össze, úgyhogy ennek semmi jelentősége nincs, szóval amolyan átfutó gondolat, nem több.
A gyerekvàllalàsra céloztam, hogy az egy döntés, és jó érzéssel töltheti el az embert hogy van gyereke. De nem teljesítmény. Attól nem lesz senki értékesebb ember, hogy gyereke van. Remélem érthető.
Ahogy jó érzés az is ha tartozol valakihez, de az sem jelenti, hogy több vagy azoknàl akik nem.
Valami ilyesmire gondoltam. Persze szülni nem könnyű, de egy nő így van felszerelve . A legtöbb nő szül, nincs ebben semmi extra. De làtom megjelentek a vérmamik.
Igen, büszke vagyok rá. De ez nem azt jelenti, hogy emiatt többre tartom magam másoknál, akik nem azok. Egyébként sem a házasságkötés, sem a gyerekcsinálás, sem a gyerekszülés nem teljesítmény.
A nők 95%-a kinyom magából pár pulyát. És? Az nem teljesítmény, hanem egy választás, meg biológia. Lehet, hogy életében nem dolgozott egy percet sem és a férjén élősködik.
Ha már tisztességes körülményeket tudnak biztosítani annak a gyereknek, mert nem éhbérért gürcölnek a szülők, hanem tanultak és képezték magukat, és nem lepratanyára viszik haza az első, vagy a sokadik gyereket, na az teljesítmény.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!