Feleségek, hogy bírjátok elviselni a nagyon anyás férjeteket?

köszönöm a válaszokat. nem túl biztatóak... ezért nem szeretném elhagyni a páromat, ezt leszámítva nagyon jó a kapcsolatunk. általában inkább apróságokról van szó, hová menjünk kirándulni, mikor és ki vegye el a gyereket az oviból (mellesleg az első házasságomból van a kicsi, örülök hogy elfogadja unokájaként, de azért néha túlzásba is viszi a dolgot, mire ne költsünk inkább pénzt, mit hogyan intézzünk el, ha valamivel gondjaink támadnának. alapjában véve csak tanácsokat ad. de ha nem fogadjuk meg, akkor rögtön látszik rajta, hogy elégedetlen. de engem már az is bosszant, hogy miért kell anyucival ilyesmit egyáltalán megbeszélni. nem tartom normálisnak, hogy egy felnőtt férfi az élete minden mozzanatáról értesítse az anyját.

de voltak persze komolyabb dolgok is. pl. hogy nem költöztünk el innen, ahol most élünk az is anyósnak köszönhető.

azért nem gondoltam erre eleinte, mert én kicsit túlságosan önálló vagyok. ez a kapcsolatunkon is meglátszott, főleg eleinte. valahogy úgy voltunk, hogy mindenkinek van saját élete. meghallgattuk egymást, segítettünk egymásnak, ha kell, de azt tettük amit akartunk. így nem foglalkoztam vele mi alapján hozza meg a döntéseit. most viszont egy család lettünk, közösen neveljük a fiamat, ez megváltozott.