Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek már, hogy a feleségem takarítson itthon?
8 hónapja mióta megszületett a gyerekünk nem csinál semmit.
Még az első pár hónapban nem is érdekelt, segítettem neki de nem gondolom hogy ez már normális.
4 napig áll a mosogatnivaló, nem mossa ki a ruhákat, nem főz semmit.
Porszívózni is csak azért mert a fiam mászik, de ezen kívűl semmi.
Beszélgettem vele már, szépen, megértően, kedvesen, csúnyán de semmi haszna.
Kezd a pohár betelni, hogy minden nap 12 óra munka után a koszba megyek haza és én állhatok neki a házimunkának is, hogy legalább egy tiszta tányér legyen amin tudjak egy szendvicset megenni.
40-es:
"jár neked a taps meg a jutalomfalat"
micsoda megfogalmazás:)))
amúgy teljesen igazad van
bocs az OFF-ért, de annyira jót nevettem:)))
Elemezzük egy kicsit a problémát. Mi az, amit napközben megcsinál, és mi az amit nem? Erre mennyi ideje van?
Ez azért fontos, mert ha végigmegyek egy napomon, azon kívül, hogy ellátok két gyereket, minden nap mosok, teregetek, ruhát hajtogatok, pakolok, reggel felmerem a játékokat (sajnos még nem pakolnak össze maguk után), délelőtt elmosogatok (este már nincs enegriám), és főzök is minden nap. Meg még tudnám sorolni, hogy a háztartáson kívül mi az én feladatom.
Mire este hazajön a férjem, a játékok szanaszét, a mosogató ismét tele, megint lógnak a ruhák a szárítón (de az már a következő adag mosás), és a szennyes tartó sem ürül ki szinte soha teljesen. Normálisan kitakarítani akkor van időm, ha pár órára lefoglalja valaki a két gyereket, és én nyugodt körülmények között meg tudom csinálni. Ez alatt azt értem, hogy domestosos szivaccsal a kezemben nem kell még két felé figyelnem/futkosnom, mert nem megy, a gyerekeim meg nem azok a fajták, akik 2 óráig egy helyben ülnek.
Ezt csak azért írom le, mert ha a férjem szemszögéből nézzük a dolgokat, akkor este fáradtan hazajön a munkából, és sokszor nincs rend. Pedig egész nap talpalok.
Visszatérve a ti esetetekre: beszéljétek át, hogy mit csinált meg adott napon, és mit kellene megcsinálnia. Írj neki egy pár pontos kívánságlistát, először csak kevesebb feladattal, aztán fokozatosan többel. Közben mindig beszéljétek át, hogy hogy alakult a napjuk, mire volt ideje aznap, hogyan lehetne átszervezni pár dolgot, hogy több minden beleférjen. Persze vannak napok, amikor nem jön össze, mert a gyerek nem akar enni, nem akar aludni, nyűgös...stb, de azért fokozatosan biztosan lehet változtatni.
Ha tényleg csak lusta lenne, akkor sztem simán bebújna a gyerek mögé, hogy nem volt rá ideje.
Én nem jelenteném ki azt se, hogy depressziós, de vmi sanszos, hogy nincs rendben az életével, életetekkel. Nem fenyegetőzni kell vele, hanem beszélgetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!