Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Mit tegyek már, hogy a feleség...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek már, hogy a feleségem takarítson itthon?

Figyelt kérdés

8 hónapja mióta megszületett a gyerekünk nem csinál semmit.

Még az első pár hónapban nem is érdekelt, segítettem neki de nem gondolom hogy ez már normális.

4 napig áll a mosogatnivaló, nem mossa ki a ruhákat, nem főz semmit.

Porszívózni is csak azért mert a fiam mászik, de ezen kívűl semmi.

Beszélgettem vele már, szépen, megértően, kedvesen, csúnyán de semmi haszna.

Kezd a pohár betelni, hogy minden nap 12 óra munka után a koszba megyek haza és én állhatok neki a házimunkának is, hogy legalább egy tiszta tányér legyen amin tudjak egy szendvicset megenni.



2015. dec. 7. 18:21
1 2 3 4 5
 21/47 A kérdező kommentje:

De volt munkája csak nem bejelentett. Végzettsége is van, de azzal ebben a kisvárosban nem tud elhelyezkedni.


A bölcsinek már utána jártam, mert gondoltam erre az opcióra. De lehetetlen bekerülnie a fiamnak míg ilyen kicsi.

2015. dec. 7. 19:32
 22/47 anonim ***** válasza:
89%

Mielőtt elmész dolgozni mond meg neki,hogy de örűlnél ha ma valami finom étel várna otthon,mostanában elég furán érzed magad mert sok az idegeség..

Mosogatás: tegyél csontit a tányérra és mutasd meg neki.

Kaja: Ne főzzél,rendelj kaját és mond te is hogy elfelejtettél neki rendelni( hamàr ő elfelejtett elmosogatni.

És amit még tanácsolnék!!! Légyszíves ne csináld meg helyette,mert így sosem fog megváltozni!!! Ha kell 1 hétig semmihez se nyúlj,majd rájön,hogy te jó ég ,így nem lehet élni..és elkezd takaritani!

Ha nem változik semmi,akkor válj el vagy vidd el orvoshoz.

2015. dec. 7. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/47 anonim ***** válasza:
100%
Próbáltad már, hogy akármi van, Te nem csinálod meg. Tudom, hogy borzasztó a retekbe menni haza, de tégy úgy mint ő (mintha ott se lenne a retek). Ha tányét kell, mosogass el csak egyet magadnak. Egyszer csak megunja, vagy szégyelni kezdi magát.
2015. dec. 7. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/47 anonim ***** válasza:
88%
Első mondat után lemaradt a "?", bocsi
2015. dec. 7. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/47 anonim ***** válasza:
96%
Nekem azért erősen gyanús, hogy mégiscsak depressziós. Ilyen szinten lusta nem lehet valaki, aki egészséges (az általam látott eddigi leglustább ember a lakótársam, ő is szarik ugyan bele a takarításba, de ő legalább dolgozni eljár...) Beszéld rá, hogy kivizsgálhassa egy pszichológus, különben marad minden változatlan...
2015. dec. 7. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/47 anonim ***** válasza:
95%

De mit válaszol neked? Mivel indokolja?

Lehet átmenetileg lett ilyen?

2015. dec. 7. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/47 anonim ***** válasza:
34%
Vagy összekapja magát, vagy mehet amerre lát! nehogy te csinálj már mindent!
2015. dec. 7. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/47 anonim ***** válasza:
82%
Kerítsetek valakit aki vigyáz a gyerekre, asszony menjen vissza dolgozni, a házimunkát pedig csináljátok meg közösen.
2015. dec. 7. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/47 anonim ***** válasza:
56%

Kedves Kérdező! Nő vagyok és van gyerekem is. Így teljesen megértem, hogy vannak elvárásaid a tisztaságot illetően a feleségedtől. Szégyelleném magam, ha a lakás, ahol a gyerekemet nevelem, úszna a koszban, porban. Illúzióromboló és egy idő után házasságromboló, ha a férj erre jönne haza és a munkája mellett még ő végezné a takarítást is. Tény és való, hogy vannak olyan gyerekek, akik mellett jóval kevesebb idő jut erre, de egy nő/anya/feleség szégyellje magát, ha nincs vagy nem talál napi fél órát arra, hogy takarítson. Az, hogy a védőnő a hibás, hogy miért akkor jön, amikor, az is arra utal, hogy görbe az értékítélete.


Én mindig ügyeltem arra, hogy - bár egy kisgyerek mellett a mindennapjaim arról szóltak, hogy etessek-itassak-pelenkázzak-altassak - jusson idő takarításra, legyen a lakásnak "rend és tisztaság szaga", a férjemet a munkából étellel vártam, ha nem is mindig meleggel. Pár kimaradt alkalom a takarításban nem a világ, de jó mélyen elszégyelltem volna magam, ha a férjem sorozatosan ezzel jött volna és igencsak magamba szálltam volna.


Nem mondom, hogy el kell válni, de azért valahol kimérten és ellentmondást nem tűrően jelezni kell a feleségednek, hogy ez így nem mehet tovább. Ő most elsősorban anya, de ezzel együtt feleség és nő is, így tennie is kellene valamit ezért.


Mert ha ez nem változik, pár év múlva ő fog ide kérdést kiírni, hogy "mit tegyek, a férjem válni akar, mert szerinte nincs rend és tisztaság".

2015. dec. 8. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/47 anonim ***** válasza:
89%

Nagyon könnyen rávágod, hogy nincs semmi mentális problémája, pedig ez valóban arra vall. Aki belül nincs rendben, annak a környezete sincs rendben!

Kezdetnek javasolnám, hogy heti néhány órában kérjetek külső segítséget. Nagyon sok kisgyerekes anyuka ismerősöm vesz igénybe ilyen segítséget, kvázi "bejárónőt", nem horribilis összeg, és óriási segítséget jelent! Nem ördögtől való dolog (az ismerősi körömben a kisgyermekes anyukák kb. 60-70%-ának van ilyen jellegű segítsége).

A másik pedig, hogy mindenképpen célszerű lenne feltárni, hogy mi a probléma, de ha te ilyen szinten elzárkózó vagy, hogy "nincs problémája, csak lusta", akkor nagyon elmérgesedhet a helyzet! Megértésre, támogatásra lenne szüksége, nem pedig minősítgetésre. Valami gondja van, az egyértelmű, de attól, hogy tagadod, még nem fog javulni a helyzet... Ha csak "lusta" annak is megvan az oka...

2015. dec. 8. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!