Gyereknevelésben nem egyeznek az elveink. Mit tanácsoltok?

És a tanároknak mi a véleménye?

Amúgy annyiban egyetértek a férjeddel, hogy ha "lejjebb adtok", azzal nem tesztek jót a gyereknek, mert nem inspiráljátok a tanulásra. Viszont az a módszer, amit alkalmaz nem megfelelő! Nem a 3-asért kell leszidni, hanem a 4-5-ösért megjutalmazni! Szidalommal, félelemmel nevelni mindig csak bajt okoz, többet árt, mint használ.

Ellenben ha motiválnátok, lehet, hogy magától is fellendülne a teljesítménye.

Amit leírtál, abból úgy veszem ki, hogy a fiatok már most stresszesnek, kényszernek éli meg a tanulást, neked és a férjednek köszönhetően is. Ez nem jó, és ezen muszáj változtatni. A tanulás vágyának magától kellene jönnie, mert külső késztetésre csak az lesz belőle, amit írtál: nyögvenyelős, sírós szenvedés.

Kétdiplomás mérnök, és valahonnan szedi ezt, hogy ,,nem lesz a gyerekből semmi", feltételezem a saját szüleitől hallotta ezeket gyerekként. Én is ilyen légkörben nőttem fel, édesapám is nagyon hasonlóan gondolkozott, mint a férjed. Elhiszem, hogy jót akar, de kicsit bele kellene gondolnia, hogy mit okoz ezzel egy gyerekben, és miért is ennyire fontos ez neki.

Számtalanszor hallgathattam otthon, hogy ,,nem lesz a gyerekből semmi", amikor kicsit rosszabb jegyet hoztam. Ez végül arra valóban ösztönzött, hogy 5-ös tanuló legyek, mert el akartam vele kerülni az otthoni, számomra elviselhetetlen fezsültséget (pedig ezt leszámítva nekem is nagyon jó kapcsolatom volt édesapámmal, nagyon szerettem őt), és amint lehetett, emiatt le is léptem otthonról.

Az eredmény egyébként emellett a következő lett: gimibe jártam,, amit végigstresszeltem, majd egy neves egyetemre, van 3(!) diplomám (az egyik egy olyan pályán, amivel különösen jól lehet keresni), de mikor végeztem velük, fogalmam sem volt, mit akarok az élettől, mit szeretek csinálni, mi megy igazán, mert arra soha nem volt időm rendesen, hogy rátaláljak arra, amit igazán szeretek, mert hoznom kellett a szintet a többi dologból, amiket nem szerettem. Nem beszélve a már említett stressztől, ami elől menekültem, amint tudtam.

26 évesen újrakezdtem mindent, kitanultam egy olyan szakmát, amit végre szeretek is csinálni, és jó is vagyok benne. Hiába erőlteti a férjed azt, amit a gyerek nem szeret, és nem is megy neki, mert lehet akármilyen diplomája, ha a munkáját nem fogja tudni jól végezni benne, mert egyszerűen nem neki való.

Kérem a férjedet, ha ezt a választ megmutatod neki, és olvassa, hogy gondolja át, mit tesz a gyerekével a túl magas elvárásokkal. Ígyis-úgyis olyan szakmát fog előbb utóbb találni, amiben jól érzi magát, vagy tönkremegy abban, hogy olyat csinál, amiben viszont nem, rámehet a kapcsolatuk is. És miért cserébe? Mert a gyereknek "csak" egy szakmája van? A jó szakemeberkből mellesleg hiány van, és sokkal jobban meg lehet élni egy olyan dologból, amit szeret az ember csinálni, nem fog kiégni.

Kérem a férjedet, hogy nézzen egy kicsit magába, ő azt csinálhatja, amit valóban szeret? Azt kívánja a gyerekének, hogy boldog ember legyen? Szeretne vele jó kapcsolatot? Szeretné, ha huszonéves korában nem a fejét vakargatná, hogy mihez kezdjen az életével, mert ugyan diplomája nagy nehezen lett, de nem szerette, nem is érdekli, csak pénz- és időkidobás? Szeretné, ha a gyereke normális embernek érezné magát, nem pedig kevesebbnek, aki nem diplomás szakmában helyezkedett el?

Szerintem neked van igazad, semmit nem jelent, ki hogy teljesít általános iskolába, sok volt osztálytársam hiába volt kitűnő, egyetemen bajlódott, míg a 4es tanulók külföldön keresnek jó sokat. A szorgalom minden esetben legyőzi a természetes tehetséget, és amint leírod, érdeklődő, szorgalmas fiad van, és kár lenne ezt kiölni belőle a folytonos elégedetlenkedéssel és piszkálással, vagy azzal, hogy eltiltjátok attól, amit szeret - kosárlabda.

Ha a férjedet ennyire zavarja, mondd meg neki, tanuljon vele, gondolom azt ő nem szokott sose....

A nevelési tanácsadóban (jelenleg pedagógiai Szakszolgálat) elvégzik a gyerek értelmi képességeinek vizsgálatát. Ez alapján eldől, képes lenne-e jobb tanulmányi eredmény elérésére, és csak a lustaság/szorongás/részképességzavar vagy ki tudja mi hátráltatja. Ha az utóbbi a helyzet, ezeket meg lehet próbálni kiküszöbölni, és érdemes küzdeni a gimnáziumért.

De ha az intelligenciája átlagos, akkor te látod jól a helyzetet, és meg kéne becsülni a jelenlegi, kemény munkával elért eredményeit. Ritkaság, és a jó otthoni légkör bizonyítéka, hogy ez a fiú hajlandó keményen dolgozni a 3-as, 4-es jegyeiért, nem pedig sarokba vágja a könyveit, mondván, hogy a kettes így is meglesz.

Az persze nagy kérdés, hogy az édesapa hogyan rendezi majd el magában, hogy a gyereke nem annyira tehetséges, mint esetleg ő maga, vagy mondjuk a testvérének a gyereke, akivel esetleg kicsi kora óta rivalizál, és még mindig bizonygatnia kell magának, hogy semmiben se marad le tőle...