Gyereknevelésben nem egyeznek az elveink. Mit tanácsoltok?

Férjeddel midenképp beszélj, erről, mond el amit gondolsz őszintén. Mond el a tényeket, hogy mi történik amikor nincs otthn, te hogy látod a helyzetet. Tényekkl nem vitatkzhat.

Másrészt próbálj egyéni tanulási technikákat alkamazni fiadnál, lehet hogy ha a módszeren változtat, többet meg fog érteni.

Mind a ketten a legjobbakat akarjátok a gyereknek. Te valószínűleg reálisabban látod a helyzetet, ahogy azt is észreveszed, hogy ez milyen romboló hatással lehet a gyerek önbizalmára.

Nem látok bele az életetekbe, nem látom, hogyan zajlanak ezek a viták, lehet lenne mit javítani a kommunikációtokon. Én azt javaslom keressetek fel egy iskolapszichológust, vagy egy nevelési tanácsadóban dolgozó pszichológust, pályaválasztási tanácsadót... nyugodtan lehet azzal a felhanggal, hogy a gyerek nevében kértek tanácsot, de a férjed is legyen ott. Talán egy külső szemlélőre jobban hallgat.

Láthatólag az is baj, hogy nagyon azonosul a gyereketekkel, az ha nem teljesít, rá vet rossz fényt, ami egyébként abszurd, hiszen nem a tulajdona, hanem egy különálló ember, más tehetségekkel, adottságokkal mint ő. De ha a szülei őt is így nevelték, valószínűleg nincs más eszköz a kezében. Lehet őket is érdemes lenne bevonni a beszélgetésbe.

Pedagógusként és anyaként veled értek egyet, de a beszélgetésen kívül nem tudok mást javasolni neked, esetleg még azt hogy a gyermek osztályfőnökével beszélj és ha egyet értetek, akkor a felvételi idején az osztályfőnök javaslatát és segítségét érdemes elfogadni. Én ugyan nem ismerem a fiadat, nem tudom, mennyire szorgalmas és azt is tudom, hogy a szülő sokszor másképp látja a gyereket mint a tanár, de amit te leírsz az egy nagyon korrekt leírása egy mai tini fiúnak.

1. Nem kell mindenkinek kitűnőnek lenni, és bármilyen furcsa, de nem a kitűnő tanulók mindig a legértelmesebbek. Sokszor kemény, lélekölő magolással dolgoznak meg az eredményekért, de az én tapasztalatom szerint a legértékesebb, legkreatívabb, legjófejebb gyerekek nem a kitűnők közül kerülnek ki általában. (mindig van kivétel)

2. A sport fejleszt, levezeti az energiákat, nem az uncsi mindennapos tesi óra hanem a szabad mozgás. Nem lenne értelme eltiltani ha szereti is.

3. Nem kell mindenkinek egyetemre menni. Egy jó szakma sokkal fontosabb, ÉS ha meggondolja magát, még mindig felvételizhet egyetemre.

Én sokkal biztosítottabbnak látnám a gyerekem jövőjét egy jó szakmával és mondjuk nyelvtudással mint egy diplomával amivel vagy talál munkát vagy nem. Főleg akkor ha nem is az egyetem a szíve vágya.

Ennyiből nem lehet megállapítani, hogy kinek van igaza, de a férjed hozzáállása semmiképp sem segít a helyzeten. Lehet, hogy a gyerek tényleg nem jó képességű, de az is lehet, hogy csak nem megfelelő módszerrel tanul, ezért nem tudja tartani a lépést. Érdemes lenne utánajárni, hogy tényleg a képességeivel van-e gond, vagy egyszerűen a módszer hibás, mert ha az utóbbi, akkor tényleg jelentős javulás érhető el, és nem kell feltétlenül a szakközépet választani.

Ha tipikusan egy tárgykörből nem megfelelőek a jegyei (pl. matek-kémia-fizika vagy irodalom-nyelvan-történelem), akkor az is lehet, hogy nagyon egyoldalú a beállítottsága. Van ilyen. Én pl. humán beállítottságú vagyok, a reál tárgyakból világ életemben 2-es, 3-as voltam, viszont kiváló eredménnyel diplomáztam a szakterületemen és 5 nyelvvizsgám van ennek ellenére. Ha a szüleim akkoriban szakközépbe irattak volna az eredményeim miatt, ma sehol sem tartanék!

Mielőtt döntést hoztok, érdemes lenne kikérni a tanárok véleményét (elsősorban azokban a tárgyakban, ami iránt érdeklődést mutat), illetve megpróbálni egy valóban kedves, figyelmes korrepetáló tanár, magántanár szolgálatait igénybe venni, és meglátni javulnak-e vele az eredmények.

A házifeladat megírása, és az, hogy valaki "próbálja megtanulni az anyagot" valóban nem elég a jó jegyekhez. Ha nem tudja egyedül, neked kéne segíteni neki. Rengeteg módszer van, amivel serkenthetitek a tanulási, memorizálási képességeit, de magától, segítség nélkül nem biztos, hogy rájön.

Hogy a férjeddel hogyan intézd a nézetkülönbséget? Passz. De írnék pár saját tapasztalatból merített tanácsot-véleményt.

A rendszeres sportot föltétlenül támogatni kéne. Legalább annyira fontos, mint a tanulás. Ismerős a mondás, hogy ép testben ép lélek? Én csak huszonévesen kezdtem el rendszeresen sportolni, amikor már kezdtek egészségügyi problémák jelentkezni a szedentáris életmód miatt. Rendszeres sportolás meg egyensújt teremt, a tanulás is hatékonyabb lesz, edzzük a lelket, de a testről sem feledkezzünk meg!

A szakközép felejtős, egy komoly gimnáziumban értelmesebb gyerekek között sokkal többet fejlődik. Motiváció szempontjából meg RENGETEGET számít, hogy a szülők a családban mit tartanak elégségesnek. Nekem volt pár nagyon értelmes osztálytársam suliban, akikből csak kétkezi munkás lett azért, mert náluk a családban ez elfogadhatónak számított, szülőknek is max érettségijük volt. Én magam egy kifejezetten lusta diák voltam, és ha a szüleim nem verik belém, hogy az egyetem alap és hogy teljesíteni kell, valószínűleg én is elkallódtam volna. Szerintem föltétlenül célozzátok meg az egyetemet, és ne tápláljátok benne a gondolatot, hogy szakmunkásnak is jó lenni! Fejlődés szempontjából meg sokkal fontosabb középsuliban, hogy milyen emberek között van minden nap, olyan gyerekekkel, akik kőművesnek készülnek, vagy olyanok közt, akiknek mindkét szülője magasan képzett és ennek megfelelő mentalitást ver beléjük. (Félreértés ne essék, nem nézem le a szakmunkásokat, mélyen tiszteletem a lelkiismeretesen, szorgosan dolgozó embert, attól függetlenül, hogy mit dolgozik!)

" Nem kell mindenkinek egyetemre menni. Egy jó szakma sokkal fontosabb, ÉS ha meggondolja magát, még mindig felvételizhet egyetemre.

Én sokkal biztosítottabbnak látnám a gyerekem jövőjét egy jó szakmával és mondjuk nyelvtudással mint egy diplomával amivel vagy talál munkát vagy nem."

Még túl korai az elhelyezkedési lehetőségeket figyelembe véve tervezni, nem tudhatod, hogy mire felnő, mi lesz menő és mi nem. Kijelenteni viszont, hogy egy "jó szakma" előnyösebb, viszont butaság. Egy szakmával is vagy talál munkát, vagy nem. Ha talál, akkor jó eséllyel gürcölhet napi 10 órát max 120-ért. Diplomázásnak az a legnagyobb veszélye, hogy elvégez egy büfészakot, majd egy tipikus "debezzeg én nem azért tanultam X éven át, hogy takarítsak" felfogású munkanélküli lesz belőle.

Jövőbiztosabb viszont, ha megtanul tanulni és dolgoztatja intenzíven a fejecskéjét négy éven át, majd akkor tisztább lesz, hogy milyen tudással milyenek a kilátások és később is át tudja képezni magát.

Nem tudom merre laktok, de a Waldorf sulikra is lehetne egy pillantást vetni. Elég messze van a versenyistálló hangulattól, elég gyerekközpontú, de simán lehet onnan továbbtanulni.

Szerintem a férjeddel meg kéne értetni, hogy a tanulás megutáltatásával nem segít a fiatokon. És 12 éves... elég értelmes, én a helyetekben ezt hármasban beszélném meg...